Hesván hónap 16-án, idén kedden van Lipschitz Lipót abaújszántói rabbi jorcájtja. A szántói rabbi halálának 116. évfordulója alkalmából néhány momentumot idézünk fel tartalmas életéből.
Lipschitz Lipót (Árje Léb) 1832-ben látta meg a napvilágot a tokaji borvidék egy városkájában, Abaújszántón. Apja, Lipschitz Jicchák Nátán (1790?–1874), a szántói rabbi volt, édesanyja pedig a Semen Rokeách halhatatlan szerzőjének, Löw Elázár (1758–1837), szintén szántói rabbinak volt az unokája. Illusztris származása és Tóra-tudása a rabbipályára predesztinálta, apja halála után főrabbinak választották.
Nevéhez kötődnek a hitközség intézményeinek fejlesztései. 1881-ben felkarolta a szántói zsidó iskola három tanítójának, Lichtenfeld Jakab, Wiltmann és Hamburger Ignác tervét, hogy megalapítsák a Szegény gyermekek fölruházó egyesületét, mely egészen a vészkorszak pusztításáig működött, azaz évente 40–50 nélkülöző, vagy árva gyermeket láttak el az évszaknak megfelelő ruhával és tankönyvekkel. Szintén hozzá köthető a zsinagóga felépítése, melynek felavatását tudatosan 1896-ra tervezte, hogy a nemzeti millennium évében közös ünnepet tarthassanak a várossal (az egykor reprezentatív épület még ma is áll, igaz, sajnos csak tömegében emlékeztet egykori kinézetére, jelenleg raktárként funkcionál).
Az 1882-es tiszaeszlári vérvád, majd per idején külföldi egyetemekkel kezdett levelezésbe, hogy neves tudósok foglaljanak állást a vád abszurditásával kapcsolatban. Az összegyűjtött véleményeket meg is jelentette.
Munkásságát 1896-ban I. Ferenc József (1830–1916) is elismerte, miután császári lovagkereszttel tüntette ki.
Az Orthodox Közvetítő Bizottság elnökének, Reich Ignác (1823–1896) halálát követően Lipschitz rabbit bízták meg az orthodoxia csúcsszervezetésnek irányításával. Személyében sokak egy új, haladóbb szellemiségű, de a vallási törvényekben meg nem alkuvó korszakot láttak biztosítottnak. Lipschitz rabbi esetében pedig a haladóbb szellemiség két dolgot jelentett: egyrészt a magyar nyelvre nem mint „ellenségre” tekintett, vagyis nem ellenezte, hogy orthodox hitközségekben magyar nyelvű szónoklatok hangozhassanak el. A második sarkalatos téma pedig az iskolaügy volt, Lipschitz rabbi ugyanis támogatta az intézményes oktatást, hogy a gyermekek a hagyományos chéder oktatáson kívül világi műveltséget is szerezzenek, és ezáltal a későbbiekben biztosabb egzisztenciát szerezhessenek maguknak.
Jelölését az orthodoxia égisze alá tartozó egyes haszid csoportok vezetői próbálták megakadályozni, köztük a máramarosszigeti (Sighetu Marmației, Románia) rebbe, Teitelbaum Chánánjá Jomtov Lipa (Lipót, 1836–1904), aki harcolt minden újítás ellen, még akkor is, ha azok egyébként nem ellenkeztek a Tóra szellemiségével. Azonban Lipschitz Lipót rabbi kitartott és végül 1896. november 24-én hivatalosan is megválasztották.
A szántói hitközség 1897 sávuot ünnepekor búcsúzott szeretett főrabbijától. Zimmermann Jenő, a hitközség elnöke így zárta beszédét:
„Csak úgy bocsátunk el téged jóságos pásztorunk, mint aki szellem szárnyain vissza-vissza jön hűséges nyájához, hogy időnként felújítsad áldásos tanaidat, hogy az élet nehéz küzdelmében megtántorgó gyönge lelkünket visszavezesd a vallás, a hit élesztő és üdítő forrásához, és hogy légy a jövőben is, ami 23 éven át valál. Fogadd szerető és tisztelő hitközséged e dokumentumát, őrizd meg, mint ahogy mi megőrizzük szívünk mélyében fényes emlékedet! Isten veled!”
Lipschitz rabbi erős kézzel kormányozta az hazai orthodoxiát, sokat emelt annak a színvonalán. A cionizmus kérdéséhez úgy állt, mint akkoriban a hazai zsidók viszonyultak, irányzattól függetlenül, vagyis ellenezte, sőt éles szavakkal bírálta a mozgalmat. Egyszer egy kérdésre azt felelte, hogy „patriotizmusom tiltja, hogy a politikai cionizmussal mégcsak szóba is álljak”. Az ő törekvésének köszönhető, hogy az 1904-es Pozsonyban tartott Mizrachi cionista gyűlésre egy magyarországi orthodox rabbi sem ment el.
- október 25-én érte a halál pesti otthonában. A temetésre való felkészülést a pesti orthodox Chevra Kadisa kezdte meg, az első búcsúztatót pedig Reich Jákov Koppel (1838–1929) budapesti orthodox főrabbi mondta. Lipschitz rabbi testét október 27-én szállították szülővárosába, hogy az abaújszántói temető lankáján helyezzék végső nyugalomra szülei és hajdani közössége körében.
Általános elismertségét mutatja, hogy az alapvetően az asszimiláció párti zsidókat képviselő Egyenlőség újság címlapon búcsúzott a rabbi-elnöktől:
„A magyar zsidóság egyik kiválóját temettük el a múlthéten. A hivatalos gyászjelentés szerint az orthodox központi irodának volt az elnöke, – de azok, akik igaz részvéttel állották körül koporsóját, nem mind az orthodox párt közül kerültek ki. Lipschitz Lipótot nem orthodoxok és nem neológok siratták, hanem zsidók. És nem azért kapott a gyász olyan mélyen a szívekbe, mert a zsidó felekezet egyik táborának állott az élén, hanem mert halála az egész zsidóságra veszteséget jelent. Hiszen az ő kiváló tulajdonságai nem orthodox erények valának, az a tudomány, melynek ő egyik mélyen járó búvára volt, éppen olyan kincse a haladópárti, mint az orthodox zsidóságnak és a hazaszeretetnek azok a lángjai, melyek az ő igaz magyar lelkében lobogtak, mindnyájunkat hevítenek, mindnyájunknak világítanak, akár orthodox típusú zsinagógában, akár orgonaszó mellett magasztaljuk az Istent.
Gyászoljuk Lipschitz Lipótot, mert igaz magyar, igaz zsidó és kiváló ember volt. Siratjuk, mert noha felekezeti pártnak volt a feje, nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet hirdette. Elmerült a zsidó tudományok mélységeibe, de a mélységekből nem sötétséget, hanem világosságot hozott fel magával. Világosságot és derűt. Melegséget és szeretetet. Elnézést és kiméletet. A hagyományok melyek új hivatalában vártak rá, harciasságra, keménységre buzdították, de a szellem, melyet abaújszántói rabbiszékéből hozott magával: szelídségre, egyengetésre intette. És ő erre a szózatra hallgatott. Mert ez hangzott lelkében is. Mert igaz zsidó, igaz pap, igaz ember volt…”
Emlékéből fakadjon áldás!
Cseh Viktor
A temetői fotót Mózes Krisztián készítette.
Források:
Lőwy Izidor, „Lipschitz Lipót ünneplése”, Zsidó Hiradó, 1897. 7. évf. 23. szám, 2–4. o.
Mardocháj Hajehudi, „Orthodox Atyámfiaihoz”, Egyenlőség, 1904. 23. évf. 29. szám, 7–9. o.
Roboz Andor, „Egy koporsó mellett.”, Egyenlőség, 1904. 23. évf. 44. szám, 1–2. o.
Szász Stessel, Zahava, Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján – Abaújszántó zsidó közösségének története. Budapest: Noran Libro, 2013.
„Hirek – Adta csodarabbija!”, Egyenlőség, 1898. 17. évf. 47. szám, 9. o.
„Hirek – Az orthodox közvetitő bizottság elnökévé,”, Egyenlőség, 1896. 15. évf. 48. szám, 9. o.
„Hirek – Jubiláló jótékony egyesület.”, Egyenlőség, 1901. 20. évf. 7. szám, 11. o.
„Hirek – Lipsicz Lipót”, Egyenlőség, 1904. 23. évf. 44. szám, 10–11. o.