Valószínűleg csak kevesen hallottak a Nyugat-Dunántúl széli Sorkikisfaludról (1939 óta Sorkifalud). A magyar zsidó történelem sem jegyzi a község nevét, hiszen sosem volt ott szervezett hitélet, – mindennek ellenére viszont a felekezeteken átívelő jóakarat példájaként is említhető a község neve. Igaz történetet mondunk el a felekezeteken átívelő emberszeretetről.
Élt egyszer, száz évvel ezelőtt a Sorok patak menti községben egy zsidó család, Neufeld Salamon és hat gyermeke. Frissen megözvegyült ember volt, kinek feleségét egy évvel korábban vitte el a vérmérgezés, a legnagyobb gyermeke pedig nem volt még 15 éves sem. A család szegény egzisztenciáját Neufeld mész és nyúlbőrkereskedéssel igyekezett megteremteni, ám szinte egyik pillanatról a másikra el kellett hagyniuk bérelt vályogházuk, s nagyon úgy nézett ki, hogy télvíz idejére fedél nélkül maradnak.
A község vezetését meghatotta a szerencsétlen zsidó család története és elhatározta, hogy felkarolják őket és házat építenek nekik. A munkát saját erőből oldották meg, ám az építőanyagok beszerzéséért a szélesebb társadalomhoz fordultak: Németh János körjegyző és Szép Antal községi bíró levelet írt a legközelebbi, vagyis a szombathelyi zsidó hitközségbe, hogy segítsenek fedél alá juttatni a sorkikisfaludi Neufeldéket.
A község levelét dr. Stadler Izidor a szombathelyi hitközség kulturális elöljárója az Egyenlőség hetilapnak is megküldte, a szerkesztőség pedig szívesen közölte a kérést, s így a szükséges anyagokat egykettőre beszerezték. A községből induló, valósággal országos összefogásnak hála Neufeld Salamon és családja hamarosan saját házba költözhetett. A példás összetartásnak köszönhetően együtt maradhatott a család.
Részlet az 1923. október 22-én kelt levélből:
„A szombathelyi Izraelita Hitközség Tekintetes Vezetőségének, Szombathely.
Sorkikisfalud község elöljáróságának kérelme Neufeld Salamon sorkikisfaludi lakos segélyezése iránt.
Tekintetes Hitközség!
A községünkben lakik egy szerencsétlen izraelita család, Neufeld Salamon és családja. […] Neufeld eddig a községben bérelt házat, de onnét bírósági ítélet alapján október 24-én ki kellett költöznie, s eddig hajlékot nem kapott s nem is kap sehol. Két eshetőség áll fenn: a gyermekeit menhelybe adni, vagy a községi szegényházba költöztetni. Az első nem célszerű. Nem helyes a gyermekeket kiskorukban a szülői szeretettől megfosztani s kaszárnyai nevelésre adni, ne érezzék az élet keserűségét addig, amíg zsenge korban vannak. A községi szegényházban a hely szűk, ott egy nagyon szűk kis helyiség állna rendelkezésre, ahol az eddigi kerekedést sem űzhetné az apa s kenyerét megkeresni nem tudná.
Neufeld Salamonnak van a községben egy kis házhelye, tán 200–300 öl, amelyen valaha ház állott, de romba dőlt. Községünk közössége elhatározta, hogy e telken ingyen munkával egy szoba, konyha és kamrából álló házat tömet s felkéri a nemesen gondolkodó embereket, hogy tegyék lehetővé e ház további felépülését s adakozás útján a tetőt építsék tovább. Akinek fája van, azt adjon, akinek deszkája van, azzal segítsen, aki mindezzel nem rendelkezik, pénzzel legyen segítségére Neufeld Salamon családjának.
Mi ismerjük az apát, tudjuk, hogy nem élelmes, vagy talán azt sem mondhatjuk, csak nem kér, tán bántja, hogy saját erejéből nem bír házat építeni. E célból mi, a község elöljárósága fordulunk a Hitközség nemesen érző tagjaihoz, hogy segítsenek nekünk abban, hogy egy családot a szétszóródástól megmentsünk. […]”
A sorkikisfaludiak példája adjon nekünk inspirációt, hogy hasonló jókat cselekedjünk!
|
Forrás:
„Sorkikisfalud község nem engedi veszni a zsidóját”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 46. szám, 2. old. |
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.