A jeruzsálemi Siratófal, héberül a Kotel, vagy Kotel Hámáárávi (Nyugati Fal) évszázadok óta központi szerepet játszik a zsidó gondolkodásban. Sorozatunkban beszéltünk már a köveiről és az élővilágáról, most a történelmét tekintjük át. A Fal, mely ma zsinagógaként szolgál, és napi 24 órán át látogatható az év bármely napján, nem is olyan régen még csak csupán kivételes esetekben elérhető álomként szerepelt a zsidók tudatában.
A Szentély kettőst célt töltött be, materiális és spirituális aspektussal is bírt, vagyis az áldozatok bemutatásának színhelye mellett az Isteni Jelenlét, a Sechiná lakhelye is volt. A Szentek Szentje, vagyis a Templom-hegyen álló együttes legszentebb helye, melyben a Frigyládát, az Isteni Jelenlét helyét őrizték, a nyugati szakaszon állt. A midrás azt mondja, hogy ez az oka annak, hogy a Heródes által az i. e. első században építtetett nyugati támasztófal épen maradt a római pusztítás (i. sz. 69) után: a Sechiná soha nem hagyta el azt a helyet. Ez az alapja annak a szokásnak, hogy a zsidók éppen ide járnak imádkozni.
A hagyomány arról is beszámol, hogy Titus, a végső pusztulást okozó római csapat vezére azért hagyta állva a Falat, hogy ezzel is bizonyítsa hatalmas erejét. A nagyszerű épületmaradvány tanúskodik a lerombolt épület óriási méretei mellett. Bölcseink azt mondják, hogy Titus csupán Isten akaratát teljesítette önző elhatározásával. Mivel Ő tudta, hogy gyermekeire hosszú és nehéz száműzetés vár, a Templom-hegy támfalának egy darabját épen hagyta, hogy a zsidók számára maradjon szent hely az imádkozásra. Innen ered a „siratófal” név: a nem-zsidó megfigyelők látták, hogyan gyászolják és siratják a zsidók a falnál Jeruzsálem és a Szentély elvesztését. (Érdekes módon a név soha nem vált zsidó meghatározássá, és a héberül nem használatos.)
A XVI. században a mamelukokat elűző és az Oszmán Birodalom határait kiszélesítő Nagy Szulejmán szultán megerősítette Jeruzsálem falait, és ő adott engedélyt a zsidóknak arra, hogy a Siratófalnál imádkozzanak. A mai tágas, levegős tér helyett akkoriban keskeny tér szolgált csupán az imádkozásra, melyet egy, a Fallal párhuzamos fal zárt le. A teret a környező házak muszlim lakosai gyakran használták szemétlerakónak, hogy kellemetlenséget okozzanak az oda látogató zsidóknak. A Fal az iszlám vallási hatóság, a Wakf felügylete alá tartozott, akik muszlim szent helynek tartották a Kotelt, mert hagyományaik szerint ezen a helyen kötötte meg lovát Mohamed, mielőtt égi látogatásra indult volna. Arabul ezért viseli ez a hely egy lónak, Buráknak a nevét…
1928-ben súlyos konfliktussá fajult az ellenségeskedés. Jom kipur ünnepét megelőzően a zsidók paravánokat hoztak a Siratófal előtti térre, hogy az imákat a vallási előírásoknak megfelelően, a nemek elkülönítésével tarthassák meg, legalább az év legszentebb napján. Néhány széket is vittek a Falhoz, hogy az idősek számára lehetővé tegyék az imán való részvételt. Bár a brit helytartó ebben nem talált kifogásolni valót, az arabok tiltakoztak és az év egyetlen napján sem voltak hajlandóak megtűrni a „status quo megsértését”, azaz a zsidó vallási szertartások durva korlátozásának (például a férfi és női rész elválasztásának tilalma) ideiglenes feloldását. Az angol rendőrök végül engedtek az arab nyomásnak, és eltávolították a paravánokat. Hadzs Amin el-Husszeini, Jeruzsálem főmuftija és Hitler későbbi szövetségese ekkor kezdte meg uszítását a zsidók ellen, akik szerinte az Al-Aksza mecset megszállására készülődtek. Szavait véres merényletek sora követte, melyek számtalan zsidó halálát okozták.
Az imádkozásra vonatkozó jogot 1930-ban a Nemzetek Ligája megerősítette, ám korlátozta a helyszínre vihető, vallásos vonatkozású tárgyak listáját, és megtiltotta a sófárfúvás is. 1948-ban, Izrael függetlenségi háborújában a jeruzsálemi óvárost a Jordán Légió katonái szállták meg. A zsidó lakosságot elűzték, a zsinagógákat lerombolták. Siratófal 19 éven keresztül elérhetetlenné vált a zsidók számára.
Az óvárost végül 1967. június 7-én, a hatnapos háború harmadik napján szabadították fel az izraeli hadsereg katonái. Ekkor rombolták le a Kotel előtti teret sűrűn benépesítő házakat, és nyitottak lehetőséget arra, hogy néhány tucat ember helyett százezrek imádkozhassanak a Fal körzetében. Néhány héttel a Kotel visszaszerzése után, sávuotkor, a tóraadás ünnepén, mintegy negyed millió zsidó gyűlt oda ünnepelni.
A ma látogatható, szabadtéri zsinagógaként üzemelő Siratófal csupán mintegy tizede a teljes nyugati falnak. A fal legnagyobb része továbbra is a mai muszlim negyed házai mögött húzódik, emellett 17 kősor – hatalmas, a világ legnagyobbjai közé tartozó építőköveivel – a jelenlegi utcaszint alá nyúlik. Míg a föld feletti kősorok csak egy kis hányada látogatható, addig a föld alatt végigsétálhatunk a Fal egész, közel fél kilométeres hossza mellett. A Kotel-alagútban érhető el az a falszakasz, mely pontosan a Szentek Szentjével szemben áll. Itt, az ősi boltívek alatt minden látogató megáll, hogy imádkozzon. E hely közelében néhány éve gyönyörű, föld alatti zsinagógát adtak át. További lehetőség arra, hogy az egykori Szentély közelébe lehessünk, hogy meglátogatjuk a Kis Kotelt, mely a muszlim negyedben, a Siratófaltól északra található, illetve – a megfelelő előkészületek megtétele után – a Templom-hegyi zarándoklat, ezt azonban számos rabbi tilalmasnak tartja.
Napjainkban tehát a Siratófal a legkönnyebben megközelíthető és legnagyobb helyszín, ha az egykori Szentélyek közelében akarunk imádkozni. A Fal előtti tér sohasem üres: kora hajnaltól késő éjjelig imádkozók hada tölti meg. A reggeli, délutáni és est ima idején számtalan minjen, azaz imádkozó közösség gyűlik itt össze, melyek a helyszínen biztosított tóratekercseket és imakönyveket használják. Közöttük végigsétálva betekintést nyerhetünk a megannyi, különböző tradíciót őrző, a világ minden tájáról hazatért zsidó közösség szokásaiba és átélhetjük a próféták által megígért „szórványok egybegyűjtését”, Izrael népének visszatérését saját földjére.
zsido.com