Jeruzsálem és a Szentély pusztulásáról sohasem feledkezhetünk meg. Emlékeztetnek rá imáink, a házunk falán vakolatlanul hagyott faldarab és az esküvőn összetört pohár is. A támuz 17-i böjttől tisá beávig, a zsidó év legszomorúbb napjáig vezető három hétben ez a gyász elmélyül és az élet központi elemévé válik. A gyász fontos eleme az emlékezés, mely hozzásegítette a zsidó népet ahhoz, hogy lelkében kétezer éven át fennmaradjon a Szentély iránti vágyakozás. Ennek jegyében íródott a Siratófal állat- és növényvilágáról szóló cikkünk, melyben bemutattuk, hogy a Fal nem egyszerűen kövek halmaza, hanem élő és lélegző világ. Sorozatunk soron következő részében pedig magukkal a kövekkel foglalkozunk.
A második Szentély nyugati támfala, melyet Heródes király építtetett a polgári időszámítás kezdete előtti első században. Ez a fal van a legközelebb a Szentek Szentjének egykori helyéhez, vagyis a zsidók számára legszentebb helyhez. Míg a Szentély teljesen megsemmisült a római pusztítás során, a kerítőfal nagyrészt épen maradt. A teljes Nyugati Fal 488 méter hosszú. Egykor hatvan méter magasra emelkedett a föld fölé, ebből ma már csupán negyven méter maradt a legmagasabb ponton, a talapzatát adó sziklától számítva. A Siratófalként ismert rész 46 kősorból áll, ebből 29 van a föld fölött, így 19 méter magas a Siratófal föld fölötti része. A Siratófal előtti teret egyébként, melyet Kotel plázának neveznek, a hatnapos háború után 1967-ben tisztították meg a házaktól, így alakult ki a hatvanezer ember befogadására alkalmas tér, mely egyben zsinagógaként is funkcionál.
A Siratófal felsőbb kősorai muszlim helyreállításból származnak, a legfelső, kisebb kövek pedig a huszadik századi javítások alkalmával kerültek a helyükre. A többi részen a kövek túlnyomó többsége eredeti, a második Szentély korának végéről, az építtetés korából származik. A föld alatti kövek kivétel nélkül a fal eredeti alkotóelemei. Az eredeti köveket méretük és kidolgozásuk alapján lehet felismerni. A Heródes-kori kövek a szélükön végigfutó, keretszerű mélyedés alapján azonosíthatók. A föld feletti kövek repedéseiben gazdag állat- és növényvilág tanyázik.
A Nyugati Fal hosszában négy ősi kapu maradványai fedezhetők fel, ezek (modern kori elnevezéssel): Robinson-ív, Barclay-kapu, a Wilson-ív fölötti kapu, valamint a Warren-kapu. A Robinson-ív és a Wilson-ív fölötti kapu egyenesen a Szentélyhez vezetett, az előbbi lépcsők, az utóbbi egy híd útján volt elérhető. A Barclay-kapu és a Warren-kapu alagutakhoz vezetett, melyek a Templom-hegy alatt húzódtak, és így érték el a Szentély szintjét. A Siratófalon kívül még két részlet látható a falból, az egyik a Kotel hákátán, vagyis a „kis siratófal” a jeruzsálemi Óváros muszlim negyedében, a másik pedig a Siratófaltól délre eső szakasz. Előbbi a Siratófaltól néhány percnyi sétára van, az előtte levő kis tér nem alkalmas ugyan nagyobb tömeg befogadására, de csöndes elmélyülésre alkalmas helyet biztosít.
A Nyugati Fal mellett a Szentély idejében bevásárló utca húzódott, melyek a Szentélybe özönlő zarándokokat szolgálták ki élelemmel, áldozati állatokkal és minden egyéb szükséges holmival. Ennek egy része ma is látható és bejárható.
A Fal leghatalmasabb köveit a nidbách rábá, vagyis nagy sor elnevezésű részen láthatjuk, a Kotel-alagútban. Ez a legmagasabb kősor az egész falban, és az ezt a részt alkotó óriási monolitok a legnagyobb építőkövek, melyeket valaha Izraelben használtak, és a világon található leghatalmasabb építőkövek között is előkelő helyen szerepelnek. A legnagyobb kő 13,55 méter hosszú, 3,3 méter magas, és mélységét két és 4,6 méter közöttire becsülik. Súlya több száz tonnára rúg. A második kő 2, a harmadik 12,2, a negyedik pedig 8 méter hosszúságú. E kőóriásokon kiválóan megfigyelhetők a heródesi építkezés sajátosságai. A nagy építtető magas kvalitású, drága anyagokat használt, és hozzáértő kőműveseket alkalmazott a munkák kivitelezéséhez. A hatalmas kőtömböket közeli kőfejtőkből szállították kötelek, rámpák és kerekek segítségével a felhasználás helyszínére. A köveket habarcs nélkül illesztették egymáshoz.
zsido.com