Sátoraljaújhely kapcsán elsősorban a város híres rebbéjének a neve, Teitelbaum Mózes képe sejlik fel, azt kevesebben tudják, hogy Reb Móse csodatételeinek ideje alatt működött ott egy rabbiülnök is, Ráv Friesenhausen Dávid, egy elismert tudós dáján, aki 1806-ban elsőként dolgozta ki egy rabbiképző felállításának tervét. Friesenhausen rabbinak niszán 8-án van a jorcájtja – 193. évfordulója alkalmából rá emlékezünk.
Az újhelyi dáján 1758-ban egy bajor kisvárosban látta meg a napvilágot, Friesenhausenben, mely helységnevet Dávid ben Méir háKohén családnevéül is felvette. Harminc éves koráig kizárólag Tóra- és Talmud-tanulással foglalkozott, utána viszont a világi tudományokban is elmélyült. Különösen a csillagászat és a matematika érdekelte.
Első munkája, mely algebrával és mértannal foglalkozik Kelil háChesbon címen jelent meg 1796-ban Berlinben, a dolgozatot az ottani rabbitanács támogatta, mely előszavában kiemelte, hogy a 18. századig kevés az ehhez fogható tömör és világos ismeretterjesztő héber munka. Sajnos hiábavalónak bizonyultak a berlini bét din szép szavai, mert olvasóközönséget alig talált a könyv, ez azonban nem vette el Friesenhausen rabbi alkotókedvét és Kopernikusz csillagászati rendszeréről és Eukleidész tizenegyedik tételének bizonyításáról újabb tudományos igényű héber munkát írt, mely 1820-ban Bécsben jelent meg Moszdosz Tévél címen. A Moszdosz Tévél munkáját németre is lefordította („Weltgründe”) és elküldte a korszak híres matematikusainak, akik szinte mindannyian elismeréssel szóltak a rabbi munkájáról.
Friesenhausen a korszak egyik mászkiljának tekinthető, aki számos szempontból megelőzte korát, ebből adódóan viszont sokan idegenkedve néztek rá. A gyermeknevelésről komolyan átgondolt véleménye volt, melyben például szerepelt például a himlő elleni védőoltás beadatása is.
Úgy gondolta, hogy nem csak a fiúkat, de a lányokat is minél hamarabb meg kell ismertetni a héber nyelvvel, hogy az imákat ne csak céltalanul mormolják, de értsék is a szövegét, s a Tóra értelmét is képesek legyenek elsajátítani. A Talmud tanulást csak az élesebb eszű fiúknak tanácsolta, de szükségtelennek tartotta a túl sok magyarázatot. Felsorolta, hogy szerinte milyen általános ismereteket kell szerezni, ahhoz, hogy a világban megállják a helyüket a zsidó fiatalok. Felsorolta azokat a könyveket, melyekből érdemes tanulni, ugyanakkor óva intett „a vágyakat ingerlő” regényektől és drámáktól. Szükségesnek tartotta a honnyelv elsajátítását szóban és írásban egyaránt, továbbá a német, angol és francia nyelvek ismeretét is. Pártolta az iparűzést, de a tisztes foglalkozások között említette az orvosi pályát is. Fiait aggódó szavakkal intette, hogy a katonai szolgálat alatt se feledkezzenek meg a zsidó vallásról, másfelől viszont használják ki az ott töltött időt és tanuljanak stratégiát a különböző gyakorlatok alatt.
A zsidók minden baját a rabbik tudatlanságának tulajdonította, azoknak a vallási vezetőknek, akik nem voltak képesek a hivatásukat a kor szellemében ellátni. Fontos hangsúlyozni, hogy Friesenhausen rabbi nem vallási reformokat akart bevezetni, így nem pártolta a kiejtésbeli változtatásokat, az imák lerövidítését, a kórus bevezetését, pláne nem az orgona használatát. Friesenhausen rabbi vallásos, a Talmudban jártas zsidó papokat akart, akik rendelkeznek világi műveltséggel, s így képesek válaszokat adni a változó világban is. Magyarországon ő volt az első, aki egy rabbiképző felállítására hívta fel a kormány figyelmét, s 1806. július 24-én egy rabbiképző intézet tervezetét nyújtott át József nádornak, hogy ajánlja azt a császár figyelmébe. A rabbiképző tervezete ugyan hiányzik a levéltárból, azonban szerepel a Moszdosz Tévél munkájában, melyből dr. Büchler Sándor (1870–1944) keszthelyi főrabbi az alábbi fordításban közölte Friesenhausen rabbi terveit:
„Magyarországon, Galíciában és Cseh-Morvaországban, vagyis a monarchiában három internátusos rabbiképző állíttassék fel, mindegyiknek két vallásos, tudós, művelt, önzetlen tanára legyen. Az egyik, az igazgató, nagy talmudista és tudományos férfiú, a másik pedig olyan legyen, ki 9–13 éves gyermekeket oktatni képes. Minden rabbi községében vagy kerületében válassza ki az értelmes, reményteljes fiúkat, kik avatottak a Tórában, vallásosak, jó erkölcsűek, egészségesek, testi fogyatkozásuk nincs, hangjuk erős. Ezek, valamint azok, kik hivatást éreznek és a fent említett kellő képességgel bírnak a rabbiképző tanári állásainak betöltésére, gyűljenek össze egy kitűzött helyen. A zsidóság fejei itt szemelik ki közülük az alkalmas tanerőket, ezek pedig az egybesereglett fiúk közül legalább is húszat választanak ki, a legderekabbakat, kik a fiatalok (alsó tanfolyam) és idősebbek (felső tanfolyam) csoportjára osztva nyerjenek oktatást.
A nagy városok csábos életmódja és a kis helységek, faluk műveletlensége egyaránt tanácsolja, hogy az intézet középnagyságú városban állíttassék fel, hol tanul, művelt, illemtudó emberek találhatók. A rabbiképző épülete tágas legyen, benne a két tanárnak illő lakás jusson és a tantermek, könyvtáron kívül elférjenek még: a növendékek ebédlője, hálószobái, az élés- és felszerelési kamra, a szolgák lakása, kik tisztogatják az intézetet, a tanulók részére főznek, ezek testére s ruhájára gondot fordítanak. A tanulók nemcsak ellátásukat, hanem uniformisukat is az intézettől kapják. Az alsó és felső tanfolyam uniformisa különbözzék egymástól.”
Friesenhausen rabbi pontosan közölte a tanrendet is, így például az alsó évfolyam egy napja a következők szerint alakult volna: a reggeli Isten-tisztelet előtt másfél órán át a Tórát, első prófétákat, Ezra, Nehemiás, Dániel, krónikák és héber nyelvtan. Reggeli után 11 óráig a Talmud Bráchot és Moéd traktátusai, 11–12 között séta vagy egyéb testgyakorlat. Ebéd után pihenő, majd este nyolcig újból Talmud. Közben pedig két vagy három órán keresztül írás, számtan, magyar, német és latin. Addig a felső tagozatban a kései próféták, újabb talmudi traktátusok, továbbá mértan, csillagászat, természettan, világtörténet és retorika is lett volna.
Meghatározta, hogy a növendékeknek legalább 18 éves korukig kell az intézményben tanulniuk, és előtte nem is nősülhetnek. Friesenhausen rabbi szerint ha az intézet már 15 éve működik, akkor a hitközségeket kötelezni kell, hogy csak a rabbiképzőkből válasszanak vallási vezetőt.
A rabbiképző terveire évekig nem érkezett válasz, végül 1813. feburár 3-án elutasították a beadványt, elsősorban az intézet anyagi terhei miatt.
A sokak által meg nem értett rabbi Pestre akart költözni, azonban az akkori rabbi Wahrmann Izrael (1755–1826) valószínűleg riválist láthatott benne, és megakadályozta, hogy a hitközségben megkapja a titkári állást. Friesenhausen és családja ezután, 1816-ban került Sátoraljaújhelyre, ahol a hitközség dájánja lett, de valószínűleg nem fizethették meg eléggé, mert borkereskedéssel is foglalkozott. A Zemplén megyei városban nem maradt sokáig, mert bosszantotta, hogy Teitelbaum rabbi amulettekkel „gyógyít”, úgy gondolta, hogy a zsidókat tudatlanságban tartja és így a nyomorukból sosem fognak kijutni. Újabb rabbiállás után próbált nézni, de hiába ajánlotta őt a híres pozsonyi Chátám Szófer (Schreiber Móse, 1762–1839), Altenkunstadt-Reich Jáákov (1766–1836) verbói (Vrbové, Szlovákia) vagy Krieshaber Jicchák (1745–1823) paksi rabbi, nem jutott neki sehol sem hitközség. Érdekességképpen meg kell említeni, hogy az ajánlók sorát Reb Teitelbaum Móse is erősítette, úgy látszik, a nézeteltérések ellenére ő sem akarta, hogy rabbikollégája kenyér nélkül maradjon.
A tudós rabbi Gyulafehérváron (Alba Iulia, Románia) fejezte be az életét, 1828. március 23-án, niszán 8-án, vasárnap. Testét Ráv Móse Lévi Margolioth (?–1817) erdélyországi főrabbi mellett helyezték végső nyugalomra.
Emlékéből fakadjon áldás!
Cseh Viktor
Források:
Biale, David et al. (ed.), Hasidism – A new history. Princeton and Oxford: Princeton. University Press, 2018.
Büchler Sándor, „A zsidó reform úttörői Magyarországon”, Blau Lajos dr. (szerk.), Magyar Zsidó Szemle 17. Budapest: Atheneum, 1900. 107–119.
Sas, Meir, Sátoraljaújhely és Zemplén Vármegye zsidóságának története – Vanished communities in Hungary: The history and tragic fate of the Jewish in Újhely and Zemplén County. Toronto: szerzői kiadás, 1986.