A REBBE SZAVA

 

Mire tanít Ámálék és Hámán

A Pársát Záchor (5Mózes 25:17-19.), melyet ezen, a Purimot megelőző szombaton olvasunk fel, tartalmazza azt a parancsolatot, hogy emlékezzünk, miként cselekedett Ámálék, a zsidó nép legnagyobb ellensége, amikor népünk elindult a Színai hegyhez, hogy megkapja a Tórát. Ámálék alattomos támadásával meg akarta ingatni a zsidó népnek az Örökkévalóba vetett hitét, meg akarta rendíteni a Tóra és a parancsolatok iránti odaadást.

Hámánt, Ámálék leszármazottját, is, akárcsak a későbbi korok Ámálékjait és Hámánjait, a zsidók iránti engesztelhetetlen gyűlölet vezette, mert ahogy a Megilában, Eszter könyvében olvashatjuk (3:8.), a zsidók “törvényei különböznek minden más nép törvényeitől”.

“Ámálék” tágabb értelemben mindazokat az akadályokat, nehézségeket jelképezi, amelyeket a zsidóknak le kell küzdeniük, hogy tiszteletben tarthassák a Tórát, lelkesedéssel és örömmel teljesíthessék a parancsolatokat a mindennapi életben. Éppen ezért, a Pársát Záchor arra int bennünket, hogy “Ámálékok” ugyan minden nemzedékben és minden korban támadnak ellenünk, de nem szabad hagynunk, eltántorítsanak bennünket célunktól.

Felmerül a kérdés, vajon miért akarja az Örökkévaló, hogy a zsidóknak ennyi nehézséggel, ennyi megpróbáltatással kelljen megküzdeniük? A válasz egyszerű: minden zsidóban megvan a képesség arra, hogy legyűrje az “Ámálékokat”, és minden zsidótól el is várják, hogy ezt a képességét kiaknázza, hogy bebizonyítsa saját magának és másoknak: semmi sem tántoríthatja el a Tóra és a parancsolatok betartásától, lelkesedését semmi sem hűtheti le. Amint felismeri valaki, hogy minden nehézség, amivel szembe találja magát, csupán az Örökkévalóba vetett hitének próbatétele, és elhatározza, hogy szembenéz e kihívásokkal, tudatára ébred, hogy semmiféle “Ámálék” nem állhat ellen a zsidó lélekben lakozó isteni erőknek. Kiderül, hogy a leküzdhetetlennek tűnő akadályok még nagyobb teljesítményre sarkallnak, hiszen ezek olyan belső erőket hívnak elő, amelyek egyébként tovább szunnyadnának.

Jól példázza ezt Mordecháj, aki, mint a Megilában olvashatjuk (uo. 3:2.) “nem hajtott térdet és nem borult le” Hámán előtt. Állhatatosságával nem csupán megtörte Hámán hatalmát, hanem elősegítette, hogy az ellenségből barát váljon: “az ország népei közül sokan zsidókká lettek … mert rájuk esett a Mordechájtól való rettegés” (uo. 8:17.; 9:3.).

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 24. szám – 2014. július 28.