Házasság
 

Amikor ketten egyként élnek

 

Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek.

                                                              I.Mózes 2:24.

 

A sikeres házasság feltétele, hogy az Örökkévalót a kapcsolatba invitálják.

A Rebbe
 

1928. november 27-én Varsóban a Rebbe feleségül vette Chaya Mushka Schneersohnt, az előző Lubavicsi Rebbe lányát Házasságuk huszon­ötödik évfordulóján a Rebbe így szólt egybegyűlt tanítványaihoz és követőihez: „Ma van a közösségért végzett munkám megkezdésének évfordulója. Ez a nap kapcsolt össze veletek. Az örökkévaló segítsen minket, hogy munkánk mindnyájunk­nak megteremje a gyümölcsét.” Sok évvel később a Rebecin (így hívták a Rebbe feleségét) egyik barátnője láto­gatóba jött az egyik házassági évfor­dulójukon, és látta, mennyi virág és ajándék érkezett a világ minden tájá­ról. Kifelé menet, egy másik szobá­ban pillantotta meg a leggyönyörűbb csokrot. Ahogy közelebb lépett, látta, hogy igazából nem is virágokból, hanem rendkívüli műgonddal és avatott kézzel színes, szárított gyümölcsökből van összeállítva. „Hát ezt meg ki küldte?” – kérdezte. A Rebecin mo­solyogva válaszolt: „Ezt a férjemtől kaptam.”

 
Miért házasodunk?
 

Az esküvő örömteli esemény. Családtag­okkal és próbált barátainkkal találkozunk, eszünk-iszunk, táncolunk, örvendezünk. Osztozunk annak a férfinak és annak a nőnek a boldogságában, aki ez alkalom­mal köti össze az életét. De tulajdonkép­pen miért is kötünk házasságot?

Egyesek erre azzal felelnek, hogy a házasság két embert egymáshoz kötő szerződés. Mi azonban tudjuk, hogy ha két ember nem szereti egymást, akkor nem létezik olyan erős szerződés, amely együtt tarthatná őket. Az igazi kérdés egy lépéssel a házasság előtt merül fel: Miért vonzódik ilyen erővel egymáshoz férfi és nő?

Azért, mert az Örökkévaló egyetlen entitásnak teremtette őket, és csak azu­tán választotta őket szét. Ahogy a Biblia mondja: „És teremtette az Örökkévaló az embert az ő képére, … férfinak és nőnek teremtette őket.” Ahogy a bölcsek magyarázzák: „Egy ember két arccal.” Egyet­len individuumként az ember társtalan lenne, nem lenne feladata, és nem tudna fejlődni. Sem férfi, sem nő nem lenne ké­pes felülemelkedni azon az individuumon,amelynek született. Ezért az Örökkévaló egynek teremtette, majd kettéválasztot­ta őket, és így a kettő egyesülhet, és újra eggyé válhat. Férfi és nő azért vonzódik egymáshoz, mert egyedül nem érezzük teljesnek magunkat: keressük a másik fe­lünket, hogy ez által újra egyesülhessünk az Örökkévalóval.

A sikeres házasság kulcsa tehát a szentség értékelése. A férfi és a nő pusz­ta egyesülésén kívül a házasságnak egy harmadik dimenziót is hordoznia kell: az Örökkévalót. A férfit, illetve nőt jelentő két héber szó egyaránt tartalmazza a tűz szót. Más betűket is tartalmaznak, ame­lyek együttes kombinációja az Örökkéva­ló nevét adja. Férfi és nő az Örökkévaló nélkül olyan, mint két egymást elemésztő tűz. Amikor férfi és nő túllép önmaga korlátain, és életükbe bevezeti az istensé­get és a szentséget, egy láthatatlan, rejtett kötelék folytán eggyé tudnak válni, és ez az egy sokkal több, mint az alkotórészek egyszerű összege.

Két ember szeretheti egymást, gon­doskodhat egymásról, de isteni erő nél­kül vajon mi kötne össze örökre halandó­kat? Az ilyen kapocsra szükség van, mert azon kívül, hogy két eltérő személyiségű és hátterű emberről van szó, a férfi és a nő biológiai, érzelmi és pszichológiai értelem­ben is különbözik egymástól, és élete so­rán, számos átalakuláson megy keresztül.

Az egész életre szóló kapocs meg­teremtésének egyetlen és legfontosabb tényezője a férj és a feleség elkötelezett­sége az Örökkévaló és az ő időtlen törvé­nyei iránt. Amiképpen egy háznak szük­sége van alapra, amin állhat, ugyanúgy a házasságot is egy örök alapra kell építeni. Férj és feleség azáltal invitálja az Örökké­valót a kapcsolatába, hogy egyesülésüketés életüket örök értékeknek szentelik, és olyan jelenléthez kötik, amely magasabb az övékénél. Azáltal teszik ezt, hogy elis­merik az Örökkévalót, aki két félként, de egy leiekként teremtette őket. Ez mindkét házas félben elülteti az egymás iránti, a családjuk iránti és a körülöttük lévő világ iránti elkötelezettséget.

A házasság által teremtett egység – a férfi, a nő és az Örökkévaló közötti ka­pocs – gazdagítja a családon belüli egysé­get és szeretetet, meghatározza a gyerme­kek fejlődését és szeretetét. Ez az egység minden házasság megfelelő működéséhez elengedhetetlen, ez teszi képessé a két házastársat, hogy külön-külön és együtt is fejlődjön. És mindenekelőtt: házasságuk – az a mód, ahogy férfi és nő kötődik egy­máshoz – tükrözi azt a módot, ahogyan az Örökkévalóval egyesülünk.

 

Mitől működik egy házasság?

 

Az egészséges házasság épületéhez sok­féle építőanyag kell. Szeretetre természe­tesen szükség van, és az egymás iránti kölcsönös tiszteletre is, és arra a fajta tisz­teletre és szeretetre, amit férj és feleség az Örökkévaló iránt érez. Állandóan tudatá­ban kell lenniük a kettejüket összekötő is­teni erőnek és annak a nagy felelősségnek, amit a közös élet és otthon építése ró rá­juk. Ez a fajta tisztelettel vegyes szeretet a háztartás vezetésétől kezdve egészen a gyerekek iskoláztatásáig, életük minden aspektusába beleivódik.

A sikeres házassághoz elengedhetet­len a vitalitás. Két ember közötti egység azt jelenti, hogy magának az egységnek is elevennek kell lennie, és fejlődéséhez állandó gondozásra és ösztönzésre van szükség. A házasság egyszersmind bizal­mi kötelék is. A bizalom nem egyik napról a másikra alakul ki: évek kellenek hozzá. Ha azonban kialakul, olyan szilárd alapotszolgáltat, amely a válságos helyzeteken is keresztülsegíti a házasságot.

A bizalom nem a tökéletes magatar­tás folyománya, hanem a felelősségre vonhatóságé. Senkitől sem várható el, hogy tökéletes legyen, de egy egészsé­ges személyiségtől elvárható, hogy felelős magatartást tanúsítson, hogy ismerje be, ha hibát követett el. A bizalom azt jelenti, hogy a házasság tartama alatt olyan alap­állást és magatartást tanúsítunk, amely­nek alapján a házastársunk nyugodtan ha­gyatkozhat ránk, hogy van bennünk annyi tisztesség, hogy még olyankor is becsületesen viselkedjünk, ha senki más, „csak” az Örökkévaló lát minket. Ellenkező eset­ben mindig fennáll a kétség: honnan tud­hatom, hogy a házastársam igazán elköte­lezetten vállalja ezt a házasságot?

Az egészséges házasság azt is jelen­ti, hogy a két házastárs közösen, egész­séges otthont épít, amely nem csupán a személyes kényelmet szolgálja, hanem másoknak is fénnyel szolgál. A házasság legfontosabb céljai között az első pillanat­tól fogva nem szerepelhet az, hogy minél drágább esküvőt rendezzenek, vagy hogy milyen drága bútorokkal rendezzék be a lakásukat. Az a fontos, hogy olyan ott­hont teremtsenek, amelyet az isteni erény és moralitás elvei vezérelnek.

Előfordul, hogy a kis dolgok a lénye­gesek, hogy megerősítsük házastársunk és az Örökkévaló előtt az elkötelezettsé­günket. Elmegyünk bevásárolni. Kitakarí­tunk. Megkérdezzük, hogy segíthetünk-e valamit, amikor házastársunk ki se lát­szik a teendőkből. Amikor valaki elutazik, hozzon valamilyen ajándékot házastársá­nak az útról. Még akkor is meg kell pró­bálnunk őt bevonni a dolgainkba, amikor dolgozunk, amikor az otthontól függetle­nül akad teendőnk.

A szeretetteljes házasság egyik legfon­tosabb és középponti eleme, hogy megta­nuljuk fenntartani az otthoni békességet, hogy megtanuljuk elmondani és megolda­ni a minden házasságban előforduló vá­ratlan eseményeket. Meg kell tanulnunk, hogyan oldjuk fel a vitákat, hogyan békéljünk meg, milyen magatartást tanúsít­sunk olyankor, amikor rosszul mennek a dolgok. Ha valamelyik házastárs szorult helyzetbe kerül, a másiknak nem szabadelfeledkeznie arról, hogy ők ugyanannak a léleknek a két fele. Házastársunkat elha­nyagolni ugyanaz, mint önmagunkat vagy az Örökkévalót elhanyagolni.

A házasságon belüli problémák meg­oldására természetesen nincs általános „csodarecept”, ez a férj és a feleség kö­zös erőfeszítéseitől függ. Mindenesetre mindkét félnek meg kell értenie, hogy a házasság, a megszentelt egyesülés fenn­tartása olyan abszolút szükséglet, amiért mindketten felelősséggel tartoznak. Azt is meg kell értenünk, hogy a boldog há­zasság nem épülhet kizárólag az egyik fél feltételeire. Az igaz szerelem nem eltör­li, hanem gazdagítja az egyéniséget. Csá­bító lehet talán mindig keresztülvinni az akaratunkat, de a szeretetet és a tisztele­tet az táplálja, ha elismerjük házastársunk szükségleteit és igényeit. Az ilyen önzet­lenség csak annak felismeréséből fakad­hat, hogy felismerjük az életünkben szere­pet játszó istenséget, amely képessé tesz minket arra, hogy belássuk: házastársunkmozgástere legalább annyira szent, mint a miénk.

 A férjnek és a feleségnek kölcsönösen egyezniük kell abban, hogy mindketten tudomásul veszik: mindketten felelősek azért, hogy a megszentelt házasság mű­ködjön. Ez csak akkor lehetséges, ha mind­két fél megtanul nyíltan kommunikálni, és ha elismeri a probléma kialakulásában ját­szott szerepét. Mindkét házastársnak tisz­teletben kell tartania a másik szempontja­it, bármilyen csekélynek látszanak is azok. Nem szabad hagyni, hogy a problémákhosszú ideig megoldatlanok maradjanak.

Egy-egy konfliktus időnként úgy is el­kerülhető, hogy házastársunk indulatosmegnyilvánulására nem hasonló tónus­ban válaszolunk. Amikor az egyik házas­társ megharagszik, gyakori eset, hogy a másik gondolkodás nélkül hasonlóval vi­szonozza, miáltal csak lobogó tűzze szít­ja a szikrát. Legjobb, ha türelmesen meg­hallgatjuk házastár­sunk problémáit, ha legalább arra az időre halászijuk a vitát, ami­korra az átmeneti ha­rag eloszlik. Senkinek sincs joga behatolni – sem pszichológiai­lag, sem érzelmileg, sem fizikailag – egymásik ember szemé­lyes terébe. Az ilyes­mi semmilyen körülmények között nem tolerálható. Ha mégis megtörténik, az agresszív fél a felelős azért, hogy segítsé­gért forduljon. Ha szükséges, akkor az ag­resszió szenvedő alanyainak kötelességük követelni ezt, és bevonni másokat ahhoz, hogy a probléma a lehető legjobb megol­dásra találjon.

A házasságban nem működik a kriti­ka. A házastárs leszólása csak súlyosbítja a problémát. Ha házastársunk magatartá­sában valami olyasmit tapasztalunk, ami korrekcióra szorul, szelíden, szeretettel és aggodalommal közelítsünk hozzá. Ha úgy tapasztaljuk, hogy bizonyos dolgok egyfajta szellemi „vakfoltra” esnek nála, legjobb, ha beletörődünk, és csak mosolygunk rajta. Mindannyiunknak megvannak a magunk vakfoltjai. Nem a mi dolgunk eldönteni, mi a legjobb a házastársunk számára. Noha férj és feleség szüntelenül tanítja egymást, nem egymás tanítói, és nem egymás fölöttesei, hanem egymás legjobb barátai, méghozzá egyenlő rangú barátai.

Ha a házastársak között vita kelet­kezik, sokszor az a legjobb, ha a család­tagok nem szólnak bele. A rokonok min­den valószínűség szerint jót akarnak, de a szubjektivitásuk folytán hajlandóak egyik vagy másik fél pártjára állni, ami csak sú­lyosbítja a problémát. Egy jó barát sok­szor többet segíthet, jóllehet a dolgok

eltúlzásával vagy éppen egyszerű pletykál­kodással gyakran éppen az úgynevezett „jó barátok” okozzák a konfliktust. Ha így áll a helyzet, akkor az a legjobb, ha meg­próbálunk eltávolodni a viszályt szító szi­tuációtól.

Ha bármilyen őszintén törekszünk is rá, semmiképp nem tudjuk elsimítani az ellentéteket, legjobb bizalmasan egy olyan harmadik személyhez fordulni, akiben mindkét házastárs megbízik. Vigyázzunk azonban, hogy az illető olyan ember le­gyen, aki nem szítja tovább a tüzet, ésolyan, aki őszintén törődik velünk és a há­zasságunkkal.

 

Nézeteltérések esetén fontos a komp­romisszum: ne engedjük, hogy a büsz­keségünk ennek útjába álljon. Sokan úgy érzik, gyengének fognak látszani, ha

elsőként mutatnak megbánást, ez azon­ban valójában az igazi erő jele.

Az egészséges házassághoz mindenek­előtt az szükséges, hogy férj és feleség sose feledkezzen meg a harmadik fél, az Örökkévaló iránti kötelezettségeiről. Ket­tejük házassága nem magánügy: az egész kozmikus sorsot befolyásolja. Férjnek és feleségnek egyaránt be kell vonniuk a há­zasságba az Örökkévalót, méghozzá nem vendégként, hanem állandó társként.

Ebbe beletartozik a parancsolatok tel­jesítése és azé az áldásé, amelyben az ember a teremtésekor részesült: „Szapo­rodjatok és sokasodjatok”. Ez a sikeres házasság egy kritikus tényezője. Fizikai és pszichés alkatunkhoz hozzátartozik a reprodukció képessége, kell ahhoz, hogy teljesnek érezzük az életünket. Az Örök­kévaló mindannyiunkat megáld a nemzés, illetve a szülés lehetőségével; minden gyermekkel, akinek életet adunk, megáld minket az Örökkévaló erővel és források­kal, hogy képesek legyünk eltartani, gon­dozni és táplálni azt a gyermeket. Lehet, hogy egyesek félnek ettől, mert olyan környezetben élnek, ahol sokféle módon baja eshet egy gyermeknek. Egy rossz do­log azonban nem igazol egy másik rosszat, nevezetesen azt, hogy ne vállaljunk gyermeket. A gyermek vállalása meghatá­rozza és kikristályosítja a házasság priori­tásait – sőt általában az életét -, és a gyermeknevelés a legnagyobb kihívást jelentő, legmélyebb és legnagyobb örömet nyújtófeladat, amelyet férfi és nő együtt teljesíte­ni remélhet. Ez örökre egymáshoz, a csa­ládjukhoz, és mindenekfölött az Örökké­valóhoz köti őket.

 
Hogyan készüljünk fel a házasságra?
 

Mi az oka annak, hogy manapság ilyen soha nem tapasztalt mértékben megnö­vekedett a félresiklott házasságok és a válások száma? Az, hogy sok mai házas­ságból hiányzik az isteni dimenzió. A rö­vidtávú megoldások segíthetnek ugyan a házasságot összetartani, de ha az alapok nem elég masszívak, ezek nem jelenthet­nek egészséges megoldást.

A bölcsek azt mondják, hogy a há­zasság a f érti második születése. A lélek először belép a testbe, és anyagi létet ölt; amikor pedig megnősül a férfi, a lélek még mélyebben beágyazódik az anyagi ál­lapotba. Noha az ember életébe beletarto­zik az anyagi világ pozitív fejlesztése, ah­hoz, hogy egy ilyen küldetést a megfelelő nézőpontból vigyen véghez, megfelelő spiritualitással és állhatatossággal kell fel­vértezve lennie.

A következtetések világosak: a há­zasságra készülő embernek időt kell szen­telnie a spirituális és az isteni dolgokra, és tisztába kell jönnie a házasság mélyebb jelentőségével. Ez a házasság előtti peri­ódus létfontosságú, mert maga a házas­ság megköveteli, hogy belemerítkezzünk fizikai világunk leganyagibb vonzataiba-, el kell tartanunk a családunkat, törődnünk kell az otthonunkkal, építenünk kell a karrierünket. Azzal, hogy már a házas­ság előtt ráhangolódunk a spiritualitásra, erős alapot vetünk otthonunknak és családunknak.

A sikeres házasság jóval az esküvői szertartás előtt kezdődik: az első lépés az, hogy mind a férfi, mind a nő külön-külön ismerje föl, milyen szerepet játszik életük­ben az Örökkévaló. Ez pedig azt jelenti, hogy a házasság előtti egyéniség-formáló években tanulni kell, és fel kell készülni a házasságra. Ahhoz, hogy a házasság si­keres legyen, először is azt kell felismer­nünk, hogy kik is vagyunk: testben lévő lélek vagyunk. Ha megbékélünk önma­gunkkal, ha testünk és lelkünk egymásra hangolódik annak érdekében, hogy éle­tünk misszióját beteljesítsük, akkor sokkal valószínűbb, hogy megtaláljuk magunk­nak a megfelelő lelki társat. Amíg nem tudjuk, kik is vagyunk valójában, honnan is tudhatnánk, hogy miféle társsal a leg­jobb összeházasodnunk?

A lélek, amely nem érzi magát tel­jesnek, azt követeli tőlünk, hogy keres­sük meg a másik felét. Lehetséges, hogy megzavar minket, és elvonja a figyelmün­ket a másik nem iránti testi és érzelmi vonzalom. Ennek a vonzalomnak azon­ban nem szabad keresésünk kizárólagos célpontjának lennie, mivel ez csak a lélek teljességre vágyásának egyik megnyilvá­nulása. Ez a vonzalom később, a kap­csolat ápolásában pozitív erővé válik. Apárkereső emberen az Örökkévaló áldá­sa van, ennek ellenére, mint mindenben, itt is kezdeményező szerepet kell vállal­nunk: a mi dolgunk megkeresni azt az embert, akivel minden szempontból összeillünk.

A társkeresésben nem lehetnek csu­pán külsődleges, felszínes jegyek az irány­adók, amelyek esetenként ellentétben le­hetnek a komoly kapcsolathoz szükséges mélyebb kompatibilitással. Sokkal fonto­sabb, hogy megtudjuk az, hogy mit érez a leendő társ az Örökkévaló iránt, hogy mit tart a magasabb célokról, azokról a dol­gokról, amelyek igazán fontosak az élet­ben és a házasságban.

Természetes, hogy a párválasztás fo­lyamatában időnként kétségeink támad­nak, és nehezen tudunk dönteni. Ezeket a kétségeket nem akadálynak kell tekinteni, hanem egy folyamat egészséges és nyi­tott részének. Gyakran előfordul, hogy az Örökkévaló csak akkor részeltet minket a megfelelő társ áldásában, amikor már ké­szen állunk arra, hogy őszintén rászántuk magunkat a spirituális fejlődésre, és nem­csak a karrierünkkel vagy a társasági éle­tünkkel törődünk.

A házasságra történő felkészülést a spirituális és a személyes gyarapodás nagy lehetőségének kell tekintenünk, egy új kezdetnek, amelynek során meg­ismerjünk önmagunk és a leendő há­zastársunk lelkét, hogy lefektethessük azokat a szilárd spirituális alapokat, amelyekre a házasságot alapozhatjuk. Olyan sok időt töltünk magának a há­zassági szertartásnak a tervezgetésével, hogy sokszor elfeledkezünk a spirituá­lis felkészülésről, noha az sokkalta fon­tosabb. Mivel a házasság olyan széles körű egyesülés, az is célszerű, hogy mielőtt a férfi és a nő elhatározza, hogy házasságot kötnek, ismerjék meg egy­más családját, mivel értékrendünk ki­alakításában a családunk is szerepet játszik.

Nincs szükség nagyszabású esküvőre. Igen, legyen szép, de az a látvány, hogy egy férfi és egy nő egymásnak és az Örök­kévalónak szenteli életét, önmagában szebb, mint a legdrágább körítés. Az is helyes, ha a vőlegény és a menyasszony az esküvője napján ad valamennyi pénzt jótékony célra, és a szüleik szintén. Ez megadja az adakozó és barátságos kap­csolat alaphangját, és az Örökkévaló ál­dását vonja az ifjú párra.

 
A válásról
 

Az Örökkévaló azért teremtette a házas­ság intézményét, hogy lehetővé tegye férfi és nő örökös egyesülését. Anyagi világunk követelményei miatt, és a bármely két em­ber kapcsolatában megtalálható bonyolult és kényes dolgok miatt nyilvánvaló, hogy a házasságban lesznek leküzdendő aka­dályok. Ezekkel a tőlünk telhető legna­gyobb energiával, türelemmel és kitartás­sal kell foglalkoznunk, mivel a házasság, ahogy bölcseink mondták: „örökös épü­let” . A válás az abszolút utolsó eszköznek tekintendő, amely csak akkor jöhet szóba, ha a pár már minden békülési lehetőséget kimerített, és ha ő és mindazok, akikben bíznak, úgy gondolják, hogy ez az egyet­len megmaradt lehetőség.

Látnunk kell, hogy a sok válás égi jel, amely arra int minket, hogy erőteljesen foglalkozzunk az indítékokkal. Jelentsük ki, hogy a házasságunkban szükség van az Örökkévalóra. Kötelezzük el magun­kat, hogy házasságunkban mindig szem előtt tartjuk az istenit, és hogy családi otthonunkat olyan hellyé tesszük, amely segít beteljesítenünk az Örökkévaló áltál ránk rótt földi küldetésünket.

Ne feledjük, hogy a házasságkötésünk és a házasságunk fenntartása nemcsak a saját érdekünket szolgálja, hanem a gyer­mekeinkét, az unokáinkat, és még sok utánunk következő nemzedékét is. Ve­gyük komolyan a házasságot. Ez nem egy olyan kötelesség, amely csak magunknak és a házastársunkra tartozunk, hanem egy olyan kötelesség, amellyel önmagunknak, a házastársunknak és az Örökkévalónak tartozunk. Az ilyen egység olyan fényt ad, amely az egész világot beragyogja.

 

– Egyszer egy fiatal hajadon a Rebbével beszélgetve elmondta, hogy több vőlegényt is ajánlanak neki, majd sorra kifejtette, hogy melyik miért nem nyer­te el a tetszését. A Rebbe elmosolyodott. – Túl sok szerelmes regényt olvas­tál – mondta, – A szerelem nem az amindent elsöprő,, minden mást elhomá­lyosító érzés, amiről a regények írnak. Az igazi szerelem olyan érzelem, amely egész életünkben erősödik. Ezt a fajta szerelmet a közös élet apró, mindenna­pi cselekedetei éltetik. Ez az egymással való osztozás és törődés, és az egymás iránti tisztelet. Az igazi szerelem a közös élet, a család, az otthon felépítése. Mi­kor két élet egyesül, hogy eggyé váljék, idővel elérkeznek egy pontra, ahol mindkét társ úgy érzi, hogy a másikhoztartozik, és nem tudják elképzelni egymás nélkül az életüket.

 

A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédének válogatását tartalmazza: Si­mon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company.

 

Megjelent: Egység Magazin 15. évfolyam 57. szám – 2014. augusztus 3.