A REBBE SZAVA
 

Ellenálló baktériumok

Az orvostudomány már kezdi felismerni, hogy a penicillin és más antibiotikumok gyakori alkalmazásával veszélyes helyzet állhat elő, hiszen így a baktériumoknak kicsit megváltozhatnak (mutálódhatnak), és új formáik keletkeznek, amelyekkel szemben már a túl gyakran alkalmazott gyógyszerek nem hatásosak.

Ez a jelenség a Talmud egyik tanítására emlékeztet: eszerint össze sem hasonlítható, ha valaki százegyszer ismétli át ugyanazt a Talmudi fejezetet, mintha csak százszor tenné. Ahogy a pozitív értelemben, úgy a negatívban is, az folyamatos ismétlés nem csupán nagyobb mennyiséghez, hanem a tevékenység hatásának minőségi megváltozásához is vezet . A talmudi időkben az volt a szokás, hogy százszor ismételtek át egy-egy fejezetet, és a szokásoson túli egyetlen ismétlés jelentette a nagy változást. Ezt az előnyt mi is elérhetjük, ha arra törekszünk, hogy csak egy kicsivel is többet nyújtsunk, mint amennyit szoktunk.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 41. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás