A REBBE SZAVA

 

A hegymászás

„Ki mehet fel az Örökkévaló hegyére, és ki állhat az Ő szent helyén?”

                                                                                                        (Zsoltárok 24:3.)

    Az ötödik lubavicsi rebbe, rabbi Solom Dov Ber mondta:

    Három dolog kell a hegymászáshoz: ismerni kell a hegycsúcsra vezető utakat és ösvényeket, megfelelő erőre és kitartásra van szükség, és végül megfelelő öltözetre és felszerelésre.

    Ugyanez vonatkozik arra is, aki spirituális értelemben szeretne felkapaszkodni az Örökkévaló hegyére, hogy közel kerüljön a Szenthez. Pontosan kell ismernie az Örökkévalót és az Ő útjait. Megfelelő erőre és kitartásra van szüksége, hogy legyőzze saját földi ösztöneit és túljusson a materiális lét állította akadályokon. Végül pedig szert kell tennie arra az „öltözetre” és azokra az „eszközökre”, melyek megvédik a lelket az ellenséges elemektől és segítik felfelé kapaszkodását. Ezek pedig a Tóra szavai, gondolatai és cselekedetei.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 27. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás