A Béke

Ha két dolog ellentétes, három módon lehet feloszlatni az ellentéteket.

Az első és a legegyszerűbb mód erre az, ha egy harmadik magasabb szintű lét megnyilvánulása által jelentéktelenné tesszük a két dolog közti ellentétet. Ilyen például ha több más színű lámpa ég egy teremben, a fények ellentéte csak addig érezhető, amíg egy az összesnél erősebb fény, például a nap fénye be nem világítja a termet. A „békének” ez a formája nem az igazi, hisz az ellentéteket nem oldottuk fel, csupán figyelmen kívül hagytuk, jelentéktelenné tettük őket, de valójában az ellentétek meg maradnak.

Gyakran ha két dolog ellentétes, még akkor is találhatunk köztük közös nevezőket, és eltekinthetünk az ellentétektől. Mindenben találhatunk egy közös pontot, ami hátérbe szoríthatja a másságot. Habár ez a szint valóban békét hoz a két félre, a béke azonban csak a két ellentétes halmaz közös metszőjén honol. Így ez a mód sem tökéletes még.

A legmagasabb mód az, amikor rámutatunk arra, hogy valójában a két fél, minden egyes porcikája és részlete egy és ugyanaz, annak ellenére, hogy első ránézésre teljesen ellentétesnek tűnnek.

Ez az út a Tóra útja. A Tóra a lehető legnagyobb ellentétet oszlatja fel. A materiális és a szellemi ellentét a létező legnagyobb ellentét. Olyannyira nagy ez az ellentét, hogy csak az anyagi világot nézve az a hibás következtetést vonható le, hogy nem létezik egy szellemi isteni lét. A Tóra azonban rámutat, hogy minden egyes teremtmény valódi léte az isteni egység. A Tóra képes békét teremteni a két legnagyobb ellentét között azáltal, hogy anyagi dolgokat is szellemi célokra szentel.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 12. szám – 2014. október 6.

 

Megszakítás