A konvenció határai

Bölcseink igencsak foglalkoztatta a következő kérdés: Miért kezdődik a Tízparancsolat a következő szavakkal (2Mózes 20:2.): “Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened”? Nem lett volna helyesebb, hogy az Örökkévaló így mutatkozzon be: “Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki az eget s a földet teremtette”?
Ha az Örökkévaló iránti elkötelezettségünk csupán azon alapulna, hogy Ő teremtette a természeti valóságot, ez csupán velünk született adottságaink és tehetségünk legjavát kívánná. Ám az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunk a Kivonulás természet-feletti csodáin alapul. Ő a mienk, s mi az Övé vagyunk, mivel Ő szabadított meg minket Egyiptom materiális és spirituális kötelékeitől.
Egyiptom héber neve, Micrájim, annyit jelent: “határ”, “korlát”. Zsidókként sohasem legyen számunkra elég, hogy az életben mindent megteszünk, “ami emberileg lehetséges”; sohasem elégedhetünk meg az épp érvényben lévő normák Micrájim-jaival. Még ha a természet és a társadalom kötöttségei közepette élünk és dolgozunk is, ezeket nem tekinthetjük legyőzhetetleneknek. Meg kell kísérelnünk, hogy nemesebbé tegyük ezeket és továbbfejlesszük őket, de arra is készen kell állnunk, hogy felülemelkedjünk rajtuk, amennyiben ez szükséges.
Oberlander Baruch rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 48. szám – 2014. november 17.