Az igazi boldogság
Az az elképzelés, miszerint Isten templomának valami komoly, fegyelmezett és félelmetes helynek kell lennie, helytelen. Amikor Istent szolgáljuk, boldognak és örömtelinek kell lennünk.
Azért lehetünk boldogok életünk minden pillanatában, mert egy szent küldetést töltünk be, amellyel Isten akaratát és vágyát teljesítjük be. Isten szolgálatával egy magasabb szintre emeljük a körülöttünk lévő világot. Ezt a feladatot nem csak az istenszolgálat egyértelműen örömteli cselekedeteivel tesszük – mint például, az ima, a Tóra tanulmányozása, meditáció, jó cselekedetek és a micvák megtartása –, hanem még egyszerű, mindennapi életünk minden mozzanata által is közelebb kerülhettünk Istenhez, ahogy azt a Biblia tanította: „Minden utadon gondolj rá!” (Példabeszédek 3:6.). Még az első látásra akár egyszerű, materiális tetteink is az Isten szolgálatának számítanak, ha azokat szent célra használjuk fel.
És ott, ahol Isten lakozik, ott öröm és élet van…

* * *

Egy ember akkor boldog és elégedett, ha tudja, hogy valami értékes, megbecsülésre való van a birtokában. Még boldogabbak vagyunk akkor, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy mi, apró jelentéktelen emberek valami hatalmasat tartunk a tulajdonunkban.
Mi mindnyájan korlátozót lények vagyunk, és a lehető legnagyobbat, a végtelen istenit birtokoljuk.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 45. szám – 2014. november 17.

 

Megszakítás