Interjú a Chábád legifjabb rabbijával

Glitzenstein rabbi és családja szeptemberben érkezett Magyarországra. Az őszi nagy ünnepeket már Budapesten töltötték, közben sok helybeli emberrel barátkoztak össze. A hamarosan 28 éves rabbi kedvességével és nyitottságával nagyon népszerű fiatalok és idősek körében egyaránt.

– Miért jöttetek Magyarországra?
– Azért jöttem ide, mert szükség van rám. Oberlander és Köves rabbik hívására érkeztünk. Főleg fiataloknak szeretnék olyan programokat szervezni, melyek elősegítik zsidósághoz való közeledésüket és identitásuk megerősödését. A világon körülbelül 2000 helyen található Chábád-központ, Hála Istennek egyre több ember fedezi fel gyökereit vallási hovatartozását. Emellett azért választottam Magyarországot, mert tudtam, hogy ez a lehető legjobb hely a családom számára.

– Miért gondolod, hogy ez a legjobb hely a családodnak? Mely helyek közül választhattál?
– Hívtak Vietnámba, Thaiföldre illetve Közép-Amerikába is. Azonban itt, Magyarországon a gyermekeim óvodába járnak, melyet szintén a Chábád alapított, emellett feleségem, Sosi a Chábád iskolájában tanít. Amúgy már csak azért is, mert családomban vannak magyar gyökerek.

– Mik a terveid?
– Közelíteni a fiatalokat a zsidósághoz, ezt tekintem elsődleges feladatomnak. Hamarosan megnyitjuk ifjúsági klubunkat, közös kirándulásokat és játékokat szervezünk, úgy gondolom, hogy ezen dolgok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ifjú generáció felfedezze a zsidó élet értékeit.

– Mit csinálsz ezen kívül?
– Minden pénteken én tartom a Kidust a Vasvári Pál utcai zsinagógában, melyre egyre többen eljönnek. Vannak törzstagjai közösségünknek, de mindenkit nagyon sok szeretettel látunk. Ezen kívül a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén tanítok hébert kezdőknek. Vallás órákat szívesen adok bárkinek, aki megkeres engem (a cikk végén lásd az elérhetőséget).

– Mégiscsak egy más kultúrából érkeztél, idegen nyelv, időjárási viszonyok… 
– Nagyon nehéz volt az időjáráshoz hozzászokni. Izrael legdélibb csücskében, Eilaton nőttem fel, ahol télen is plusz 20 celsius fok az átlagos hőmérséklet. Bízom abban, hogy hamarosan megérkezik a tavasz. A magyar nyelvet 5 hónapja tanulom hetente 5-ször 3 órában. Nagyjából megértem a magyar beszédet és az alapokat már megtanultam, a szókincsem egyre nagyobb, bízom benne, hogy hamarosan úgy fogok beszélni magyarul, mint aki itt született.

– Mit csinálsz akkor, amikor nem tanulsz vagy tanítasz?

– Sajnos nincs sok szabadidőm. Amikor akad néhány órám, igyekszem a gyerekeimmel foglalkozni. Három kisfiam van, velük és feleségemmel kirándulni járunk, az állatkertben és a cirkuszban is megfordultunk már.

– Mesélj még egy kicsit a családodról!
– A feleségem – mint már említettem – a Chábád iskolájában tanít. Ő is igyekszik részt venni a közösség életében, így a Hanna klubban is. Feleségemmel abban segítünk egymásnak, amiben csak tudunk. Mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk. Igyekszem a főzésben és a gyermeknevelésben is kivenni a részemet.

– És az izraeli családod?
– Édesapám az első Chábád küldött Izraelben, 35 évvel ezelőtt érkezett Eilatra. Akkoriban még nem volt Eilaton kóser étel, mindent Jeruzsálemből kellett hozatni. 12 testvérem van, a legidősebb 33 éves, aki Tel Avivban rabbi, a legfiatalabb 11 éves. A 13 gyermekből én vagyok a harmadik. A többiek között még egy rabbi található, aki Ukrajnában él és dolgozik, a többiek még nagyon fiatalok és nem választottak „hivatást”.

– Mit szóltak ahhoz, hogy Magyarországra költöztök?
– Egyszerre boldogok és szomorúak is. Örülnek, hogy ilyen nagy múltú közösségben tehetünk szolgálatot, de persze hiányzunk is nekik, mi is hiányoljuk őket. Minden nap beszélünk telefonon vagy interneten keresztül. Sajnos még nem látogattak meg minket, de tervezik az utazást.

– Egyszer említetted nekem, hogy jársz futni. Ez még mindig igaz?
– Természetesen. A test egészsége hozzájárul a lelkihez is, ezért nagyon fontos a sport. A Margitsziget a kedvenc futó helyem, melyet többször körbefutottam – időnként Köves rabbival együtt.

– Meddig maradtok Magyarországon?
– Örökre ideköltöztünk, illetve addig, míg a Messiás el nem jön.

– Köszönöm szépen a beszélgetést. Sok sikert kívánok a munkádban!

Megjelent: Egység Magazin 19. évfolyam 66. szám – 2014. augusztus 6.

 

Megszakítás