1956-ban egész Izraelt megrázta a lubavicsi haszidok lakta falu, Kfár Chábád egyik iskolájának zsinagógája ellen intézett terrortámadás. A Rebbe levelekben és küldöttjei útján tudatta követőivel, mi a válasza a kegyetlen mészárlásra.
Halottak és sebesültek
Holdtalan éjszaka volt, a zsidó naptár ijár hónapjának kezdete. 1956. április 11-én Egyiptom által kiképzett és felfegyverzett arab terroristák hatoltak be Kfár Chábád településre, a szakképző iskolába, ahol éppen imádkoztak a tanulók. Öt diákot és egy tanárt gyilkoltak meg hidegvérrel. Az iskola zsinagógája csordultig volt emberekkel, amikor az arabok tüzet nyitottak. A halottak mellett sebesültek is maradtak a helyszínen. Három gyerek állapota súlyos volt.
A merénylet megrázta az izraeli közvéleményt. Minden újság beszámolt a tragédiáról és a hangulat napokig gyászos volt. Herzl Rosenbaum, a Jediot Áchronot újságírója a következőt vetette papírra: „Amikor beléptem az iskola egyszerű zsinagógájába, olyan érzésem volt, mintha az ötven évvel ezelőtt zajlott kisinyevi pogrom helyszínére látogattam volna”.
Az ország figyelme Kfár Chábádra irányult, az ott élők azonban nem tudták, hogy mit kezdjenek a helyzettel. Alig egy évvel korábban a jesiva egyik diákjának veszett nyoma, amikor a falu melletti citrusültetvényen haladt keresztül. Meg-
gyalázott holtteste napokkal később került elő.
A Rebbe első útmutatásai
A hászid település lakói úgy érezték, válaszút előtt állnak. Voltak, akik úgy vélték, ideje továbbállni. Csak biztonságosabb egy olyan nagyvárosban, mint Tel-Aviv, Jeruzsálem vagy Bnéj Brák. „Mit mondhatnánk, mit tehetnénk? Nem tudjuk, mit tegyünk” – írta a falu egyik vezetője, Efrájim Wolff rabbi. „A Rebbe iránymutatására várunk. Csak hozzá fordulhatunk”.
Néhány nappal a támadás után a Rebbe több levelet és táviratot küldött Kfár Chábád lakóinak. Az áldását és a tanácsait küldte a falunak és Izrael lubavicsi közösségének. Az írta, hogy maradjanak erősek, szenteljék magukat a tóratanulásnak és a parancsolatok gyakorlásának. A legfontosabb dolog pedig tovább építkezni. A település bővítési programját meg kell duplázni, új épületeket kell emelni, új iskolákat kell nyitni. Azt ígérte, hogy azon túl, hogy az emberek nem fogják elhagyni Kfár Chábádot, a település egyre csak fejlődni fog és mélyre ereszti a gyökereit a földben. Példaként áll majd az izraeli társadalom előtt. A Rebbe üzenetét Izrael minden közösségébe eljuttatták.
Gyarapítsák az intézményeket!
A gyászhét letelte után a Rebbe levelet intézett „Izrael földjének minden hászidjához, Kfár Chábád lakóihoz, a Szentföld lubavicsi intézményeihez, különös tekintettel a Kfár Chábádban működő szakiskolához”. A levél így szólt: „Nagyon remélem, hogy Isten segítségével, aki gondunkat viseli és nyitott szemmel vigyáz ránk, képesek lesznek felülemelkedni bármilyen nehézségen, legyen szó személyes vagy közösségi ügyekről és egyre csak gyarapítják az összes intézményüket, mennyiségben és minőségben egyaránt. A Tórát, mely az élő Tóra, az élő Isten szava, egyre mélyebben, egyre nagyobb számban és teljes lelki nyugalomban tanulmányozzák, a parancsolatokat örömmel teljesítsék és éljék meg a maguk teljességében. Kfár Chábádból sugározzon szét a hászidizmus és szent rebbéink tanításának fénye, ameddig el nem ér a külvilágba is”.
Ezt követően érkezett egy távirat is az izraeli Tomchéj Tmimim jesivahálózat vezetőségének címezve, melyhez a merényletet elszenvedett szakiskola is tartozott. Ebben a Rebbe megismételte korábbi utasítását: „Kezdjék el egy új jesiva, illetve új épületek építését a településen”.
A Rebbe küldöttjei
Bár a Rebbe több vigasztaló és biztató levelet írt, eleinte nem beszélt a tragédiáról nyilvánosan. Az első alkalom, amikor felhozta a témát, egy hónappal később, sávuot ünnepén történt: „Nem engedhetjük, hogy a próbatételek negatívan befolyásoljanak bennünket” – mondta. Voltak olyanok, akik a történteket Áron két fiának halálához hasonlították, amikor Mózes így vigasztalta testvérét: „A hozzám közel állókon keresztül szentelődök meg”. A Rebbe azonban elvetette ezt az érvelést, az idézett mondat végére utalva: „És Áháron csendben volt”. Más szóval, a Kfár Chábádban történt szörnyűségre nem lehet logikus magyarázatot találni.
Azon a sávuoti összejövetelen a Rebbe bejelentette, hogy személyes képviselőiként egy csapat jesivadiákot küld Izraelbe, hogy ezzel javítsa az ott élők hangulatát és új energiával töltse fel őket. Emellett, mivel a zsidók mind kötelezettek arra, hogy testvéreik mellé álljanak, a csoport tagjai azok helyett is ott lesznek, akik saját maguk nem tudnak odautazni.
Összesen tizenketten utaztak el Izraelbe. Kilenc amerikai, egy kanadai, egy európai és egy ausztráliai diák. Miután összeállt a küldöttség, a Rebbe magához hívatta a kilenc amerikai diákot és elmondta nekik, hogy mit vár tőlük.
Izrael felé utazva útba kellett ejteniük Anglia, Belgium, Franciaország, Svájc és Olaszország zsidó közösségeit. Izraelben végig kellett látogatniuk a zsidó közösségeket és vezetőiket. Kfár Chábádban laktak és minden szabadidejüket a központi zsinagógában töltötték tóratanulással, hogy a helyiek tudják, mindig számíthatnak rájuk. Ha valahol felkérték őket, hogy mondjanak beszédet, nem utasíthatták vissza és mind a megnyilvánult, mind a rejtett tanról, azaz a hászidizmusról is tanítaniuk kellett.
E tizenkét küldött közvetlen kapcsolatot jelentett a Rebbével, ők fejezték ki a Rebbe közelségét a híveihez. Amikor megérkeztek Izraelbe, a repülőtéren távirat várta őket a Rebbétől: „Chábád-Lubavics küldötteihez! Üdvözöllek benneteket a Szentföldön, szerencsés földet érésetek után. Legyen látogatásotok sikeres, teljesítsétek be küldetéseteket, különösen a legfontosabb cél, a külvilág beragyogása területén, mely sietteti a megváltást. Üdvözletemet küldöm közösségünk minden tagja számára”.
A Rebbe energiája
Joszef Uminer, aki akkoriban fiatal izraeli jesivahallgató volt, így emlékezett vissza a történtekre: „Kimentünk a repülőtérre, hogy köszöntsük a csoportot. Le sem lehet íni az örömöt, amivel fogadtuk őket, és ami az egész szombatot meghatározta. Miután megérkeztek, a település hangulata egy csapásra megváltozott, mint ahogy Susán városában ünnepeltek egykor. Azt a hászid összejövetelt sem lehet feledni, amit akkor tartottak Kfár Chábádban. Az egész falu ott volt. Írtak róla az újságok, az egész ország erről beszélt. A tragédia nem csak a Chábádot érte, egész Izrael megrendült”.
A fiatal küldöttek a Rebbe energiáját hozták magukkal New Yorkból. Új hászid dalokat tanítottak, a rebbék tanításait magyarázták, és elmondták, hogy milyen megbízatást kaptak a Rebbétől. Az összejövetel egészen vasárnap hajnalig tartott. A hét folyamán a küldöttek találkoztak a faluban működő gyerektábor tagjaival, a szakiskola tanáraival és diákjaival, a Kfár Chábád földjeit művelő gazdákkal s minden egyes tanintézmény és szervezet képviselőivel. Ezt követően bejárták az egész országot, az ősi Tverjától a poros Beer Seváig, találkoztak új bevándorlókkal és tóratudósokkal, politikusokkal és közéleti emberekkel.
Vissza a hétköznapokba
Az őket fogadó tömeg ismét megjelent a repülőtéren, amikor augusztus nyolcadikán hazaindultak. Közel kerültek hozzájuk az eltelt hónap során. Érezték, hogy sok minden megváltozott. A változást nem maguk a küldöttek érték el, hanem az a szellem, amit magukkal hoztak. A tizenkét fős csoportból kilencen visszatértek hát New Yorkba, bár nem volt könnyű átverekedni magukat a hatalmas tömegen. Mindenki akart még mondani nekik egy szót, át próbált adni valamit, személyesen igyekezett elbúcsúzni. A tömeg még sokáig nem mozdult, pedig az El Al járata már jócskán eltávolodott az égen. Úgy érezte magát mindenki, mint egy ünnep elmúltakor.
„Most kezdődnek a hétköznapok” – jegyezte meg valaki…
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 170. szám – 2023. október 30.