A prágai pékek gonosz terve

Élt Prágában egy Jechezkél Landau nevű rabbi. A prágai zsidók tiszteleték és szerették bölcs vezetőjüket. Egyszer, amikor Jechezkél rabbi éppen hazafelé tartott a zsinagógából, keserves sírásra lett figyelmes. Egy tízéves forma fiút pillantott meg az út szélén. A rabbi lekuporodott mellé, és megkérdezte, mi bántja és miben tudna segíteni. A fiú sűrű könnyek között mesélni kezdett:

„Édesanyámat korán elveszítettem, és apám nem sokkal később új asszonyt hozott a házhoz. Nevelőanyám reggelente megtölti ezt a hatalmas kosarat kenyérrel és péksüteményekkel, és addig kell járnom a várost, amíg el nem adom mindet. A pénzt, amit keresek, mind elveszi tőlem. Így megy ez már évek óta. Ma hatalmas szerencsétlenség ért: miután mindent eladtam, és hazafelé indultam, kiraboltak, egy árva garasom sem maradt! Nem merek a nevelőanyám szeme elé kerülni.”

A rabbi meghívta magához a fiút, reggelivel kínálta, majd az asztal fiókjából előhúzott egy kis zsákot, és leszámolt belőle harminc aranyat a fiú kezébe, azzal útjára bocsátotta.

Telt-múlt az idő, Jechezkél rabbi sok ügyes-bajos teendője között meg is feledkezett a fiúról. Hanem egy reggel –peszách ünnepének hetedik napján – erőteljesen kopogtak. Egy ismeretlen, nem-zsidó fiatalember állt az ajtóban. „Jechezkél rabbi! Te bizonyosan nem ismersz rám, de én nem felejtettelek el! Néhány évvel ezelőtt, amikor ellopták minden pénzemet, megmentettél engem. Eljöttem, hogy visszaadjam a kölcsönt. De meg kell ígérned: senkinek nem árulod el, hogy amit most hallani fogsz, tőlem hallottad.” A rabbi meglepetésében szólni sem tudott, a fiatalember pedig választ sem várva folytatta a mondandóját:

„Tudjuk, hogy ti, zsidók, nem esztek kenyeret a kovásztalan kenyér ünnepén, és azt is, hogy amikor a nyolcadik nap után véget ér az ünnep, mindannyian hanyatt-homlok rohantok a helyi pékhez, hogy kenyeret vegyetek, még mielőtt saját pékségeitek kinyitnának. A prágai pékek gonosz tervet eszeltek ki: mire holnap este véget ér az ünnep, mérgezett kenyerek kerülnek a polcokra. Így akarják elpusztítani a prágai zsidókat!” – A fiatalember elmenőben még visszafordult: „De rólam egy szót se!”- súgta, majd ahogy érkezett, úgy el is tűnt.

Jechezkél rabbi azonnal kihirdettette az egész közösségben, hogy másnap reggel az ő zsinagógájában imádkozzon mindenki, mert életbevágóan fontos dolgot kell közölnie a hívekkel. Így is lett, az ünnep nyolcadik napjának reggelén Jechezkél rabbi zsinagógájába zsúfolódtak be a prágai zsidók. A rabbi így szólt: „Szörnyű hiba esett a számításainkba! Ma még csak peszách hetedik napja van, a nyolcadik holnap lesz, ma este tehát még tilos kenyeret ennetek!”

Az emberek nem értették, hogyan történhetett ez, ám senki sem mert szembeszállni a tisztelt vezető szavával, így mindannyian hazamentek, és folytatták az ünnepet. A pékségbe, ahol a zsidókat mérgezett kenyér várta, senki nem ment… A pékek hamar kiderítették, hova vezetnek a szálak. Hajnalban rendőrök törtek be a rabbi házába, és a pékségbe rángatták a megbecsült vezetőt. „Miért mondtad azt a zsidóknak, hogy nem ehetnek kenyeret este?” – támadtak neki. – „Tudtuk, hogy vége lesz az ünnepeteknek, miattatok sütöttünk annyi kenyeret, és most a nyakunkon marad az egész?! Követeljük, hogy azonnal vásárolj meg mindent, amit nektek sütöttünk!” – kiabáltak a pékek, kiváltképp az, aki a mérgezést kitervelte. A rabbi nyugodtan válaszolt: „Szívesen, de csak ha a pék urak is velem falatoznak!”

A pékek persze tiltakozni kezdtek. Feltűnt a rendőröknek a hangos ellenállás, és ők is unszolni kezdték a pékeket, hogy csak egy kis kóstolót fogadjanak el a rabbitól, aki mindjárt rengeteg kenyeret vásárol tőlük. A pékek elvörösödtek, elfehéredtek, hebegtek-habogtak, végül bevallották, mire készültek. A rendőrök elfogták és tömlöcbe vetették őket.

A rabbi életének egészen az utolsó percéig őrizte a fiatalember titkát. Akkor fedte fel fiának, hogy az utókor megemlékezhessen arról, hogy egy kis odafigyelés és jó cselekedet egy egész várost is megmenthet.