A peszáchi dalok története

A széder este forgatókönyvét tartalmazó peszáchi hágádá az egyik legősibb és legtöbb kiadást megélt zsidó könyv. Segédeszköz, amelynek segítségével teljesíthetjük a Tóra (2Mózes 13:8.) egyik legfontosabb előírását: „És add tudtára fiadnak azon a napon, mondván: Annak okáért van, amit tett az Örökkévaló velem, midőn kijöttem Egyiptomból”.

 

A hágádá szövege és dallamai

A hágádá (a szó jelentése: „elbeszélés”) szövegének alapja a második Szentély és a Misna szerkesztése idején jött létre, ebből fejlődött később mai formájára. A szóbeli tan alapkönyvében, a II. században lejegyzett Misnában már szerepelnek részek a hágádából, ahogy a Misnát magyarázó Talmudban is. Eleinte nem volt leírt, megszerkesztett szövege (ahogy az imáknak sem), azt csak a polgári időszámítás előtti IV. században virágzó Nagy Gyülekezet tagjai, tudós rabbik és próféták állították össze. Több részlet a talmudi kort követő gáonok idején (VI–XI. század) jött létre, a középkorban pedig kiegészült olyan közkedvelt dalokkal, mint az Echád mi jodeá (Ki tudja, mi az egy) és az állatmesébe burkolt tanítás, a Chád gádjá, amely egyben a világ legkorábbi, nyomtatásban megjelent gyerekverse. Cikkünkben ezeknek a daloknak járunk utána.

A dal és az ének különleges hatással van a lélekre, megérinti a szívet, felkavarja a lelket és stimulálja az elmét. A zsidó nép történelmét és szertartásait áthatja az emlékezést segítő és inspiráló dal és dallam, legyen szó mindennapi imádkozásról, tóraolvasásról vagy ünnepi szokásokról. A Tórát, a prófétai szakaszokat és a különféle könyveket sajátos dallammal olvassuk fel, dallama van az előimádkozásnak és sok imát is közösen énekelve mondunk el a zsinagógában vagy otthon, még a hagyományos zsidó tanulásnak is melódiája van. Peszách ünnepe pedig különlegesen mélyen kapcsolódik a zenéhez. A zsidó férfiak Mózes vezetésével dalra fakadtak a Nádas-tengeren való átkelés után, a nők pedig Mirjámmal együtt énekeltek, táncoltak és zenéltek, így adtak hálát az Örökkévalónak csodás megmenekülésükért. A hágádá számos részét szokás énekelve elmondani – például a hágádá „forgatókönyvét”, a hágádá elején található, Kádés urchác (kidus és kézmosás) kezdetű felsorolást, a Má nistáná kezdetű négy kérdést, vagy az Ávádim hájinu (Szolgák voltunk) című részt –, a könyvecske végén pedig további dalokat találunk, ezek részben vallásos költemények, azaz pijutok, részben pedig különböző zsidó témákról szóló dalok. E dalok legfőbb célja – a széder este sok más mozzanatával együtt – a gyerekek ébren tartása és érdeklődésük felkeltése. Szövegük néhol a szenvedésekkel teli elnyomásról és az azt követő megszabadulásról szól, mások az Örökkévalóba vetett hitről és bizalomról beszélnek.

Mielőtt ezeket részleteznénk, említést érdemel még a hágádá közepén található, a refrénjéről ismert Dájénu – Ez is elég lett volna nekünk, amit közösen szokás énekelni. A történelemben előrefelé haladó, Isten nekünk juttatott adományait (például Tóra vagy szombat) felsoroló szöveg a maga teljességében az első ismert középkori (IX. századi) hágádában található. A tizenöt versszakon át tartó szöveg minden egyes sora úgy végződik: dájénu – az is elég lett volna nekünk.

 

Peszácháldozat ez: a pijutok

A pijutok között gyakran megtalálható a késő antikvitás nagyszerű liturgikus költője, Jánáj által írt Vájhi bácháci hálájlá – És történt az éjszaka közepén című költemény, melynek akrosztikonos sorai, egyszerű, tórai idézeten alapuló refrénje és egyetlen kulcsszót minden sor végén megismétlő felépítése a klasszikus pijutok formáját követi. Ez a mintegy 1500 éve született pijut kezdetben a szombat reggeli ima kiegészítője volt, és csak később illesztették a hágádába. A meglehetősen bonyolult és nehezen értelmezhető szöveg az éjfél tematikája köré épül, és egy hagyományos midrást dolgoz fel, miszerint a széder éjszakája nemcsak a kivonulás évfordulóját jelenti, hanem egyéb csodás eseményekről is megemlékezik, melyek közt szerepel Ávráhám győzelme a királyok fölött vagy Jáákov találkozása az angyallal.

Egy másik, szintén gyakran megjelenő pijut a Váámártem zevách peszách – „és mondjátok, peszách áldozat ez”, melyet a Jánáj után egy évszázaddal, a polgári időszámítás szerinti VI–VII. század fordulóján élt Elázár Hákálir írt. Az előző dalhoz hasonló tematikát dolgoz fel: olyan eseményekkel ismerkedünk meg, melyek a midrás szerint ugyanazon a napon történtek (más években), mint a kivonulás. A pijut üzenete gyakorlatilag a széder este üzenete is: ahogyan Isten megmentett minket Egyiptomból, úgy más helyzetekből is megment minket. A megmenekülés felidézése pedig erőt ad a megváltás előtt álló világnak, hiszen tudjuk: Isten bármikor képes elhozni a megváltást.

 

Középkori dalok

Ezeket a bonyolult nyelvezetű és komoly mondanivalót hordozó költeményeket könnyedebb, több síkon értelmezhető, középkori eredetű dalok követik. Közülük az első az Ádir Hu (Hatalmas Ő) kezdetű, 24 soros, az álefbét (a héber ábécé) betűit követő dal, melynek ritmikusan ismétlődő szövege és az Örökkévaló nagyszerűségét és hatalmát dicséri és hangsúlyozza, hogy az Örökkévaló újra felépíti majd a Szentély Jeruzsálemben. A szöveg nem kapcsolódik szorosan peszách ünnepéhez, ám a két ízben is lerombolt Bét Hámikdás (Szentély) újjáépítése az eljövendő megváltást és a messiási időket idézi, vagyis szellemiségében tökéletesen illeszkedik az ünnephez, mely az egyiptomi fogságból való megváltásra emlékezik.

Az ezt követő Ki lo náe (Mert ez illik hozzá) című, a héber ábécé, az álefbét sorrendjét követő dal a Tánách, vagyis a zsidó Biblia néhány mondatára épül, elsősorban a Zsoltárok könyvéből, rövid, jól megjegyezhető refrénje pedig igazán alkalmas arra, hogy a gyerekek is gyorsan elsajátítsák.

Az első lejegyzett gyerekdal

Ezen a ponton érkezünk el a hágádá két legismertebb és legkedveltebb dalához. Az egyik a kumulatív dalok sorába tartozó Echád mi jodéá – Ki tudja, mi az egy, mely tizenhárom fontos dolgot sorol fel számonként. Az egyestől indulva minden egyes számhoz társít valamiféle, többnyire a zsidósághoz is kapcsolódó gondolatot vagy tényt. A kumulatív szerkezet azt jelenti, hogy minden egyes versszak megismétli a megelőző szakaszokat, és hozzátesz még egy elemet. Ahogy haladunk előre az énekben, csökkenő sorrendben minden egyes sor után elhangzanak a korábbi sorok is, így minden egyes lista azzal ér véget, hogy „Ki tudja, mi az egy? – Egy az Istenünk, aki az égben és a földön van” – megerősítve ezzel az Örökkévaló mindenhol jelenvalóságába és egyetlenségébe vetett hitet. Az egyszerűen érthető és követhető szöveg, a gyorsan elsajátítható dallam és a folyamatos ismétlődés különösen alkalmassá teszi ezt a verset gyerekek számára. A gyerekek pedig, mint tudjuk, a széder központi szereplői.

Az utolsó, az előbb említett dalhoz hasonlóképpen kumulatív, vagyis felhalmozódó dal az arámi nyelvű Chád gádjá – Egy gödölye, ami joggal lehet a gyerekek kedvence. Maga a téma nem könnyű: minden egyes sorban arról hallunk, hogy az erősebb legyőzi a rangban alatta állót és végül megjelenik a halál angyala, aki megöli a hentest, ám végül Isten elhozza a megváltást. Kommentátoraink természetesen nem egy magyarázattal szolgáltak a Chád gádjá mélyebb értelmével kapcsolatban. Az egyik magyarázat szerint a kis gödölye a zsidó népet jelképezi, melyet a különféle népek el akartak pusztítani. A szereplők e népeket jelentik: asszírok, babilóniaiak, perzsák, görögök, rómaiak, a muszlimok, a keresztesek és a törökök. Végül azonban megjelenik a színen a Szent, áldott legyen, és megmenti a zsidó népet azoktól, akik a romlását akarják. A két zuz (aprópénz), a gödölye ára a magyarázatok szerint a két kőtáblát vagy Mózest és Áront jelenti.

Érdekesség, hogy bár a szöveg elsősorban arámi nyelven íródott, nyelvtani hibák vannak benne és héber szavak is tarkítják. Úgy tűnik ebből, hogy a szöveg születésekor az arámi már nem volt beszélt nyelv. Ez az információ hozzásegíthet a szöveg datálásához. Nyomtatásban először a XVI. századból származó prágai hágádában jelent meg, korábbi verziói a XIV. századból származhatnak. Egy korai változata egy franciaországi kéziratban bukkant fel, és a kutatók feltételezik, hogy az 1306-os franciaországi kiűzetésük alkalmával vitték magukkal a zsidók a dalt a mai Németország és Észak-Európa különböző zsidó közösségeibe. Tőlük került aztán az askenázi hágádákba, később pedig utat talált a spanyolországi és közel-keleti szfárádi zsidók hágádájába is. Számos kutató egyetért abban, hogy a Chád gádjá az egyik legrégebbi ismert gyerekdal (természetesen nyilvánvalóan jóval korábban is születtek gyerekdalok, de ezeket nem őrizte meg írásos emlék), és azt is valószínűsítik, hogy ez az első, szándékosan gyerekek számára összeállított és írásos formában közölt ének.

 

Beszéld el fiadnak: gyerekek a széderen

A széder ugyanis igen terjedelmes, a kisgyerekek pedig könnyen elálmosodnak. A hágádá elbeszélésével azonban fontos parancsolatot teljesítünk: „és beszéld el fiaidnak” (a fiúk alatt természetesen gyermekeket értünk, lányokat és fiúkat egyaránt). Vagyis a széder központi résztvevői, a gyerekek, és ezért sokféle furcsaságot szövünk bele az estébe, hogy ébren tartsuk a legkisebbek figyelmét, és fontos szerepeket is kapnak. Ők kérdezik a fentebb már említett Má nistáná négy kérdését, ők keresik az elrejtett fél maceszt, az áfikománt, amiből az utóétel lesz, és ők azok, akik árgus szemekkel figyelik, hogy Élijáhu (Illés) próféta vajon megérkezett-e láthatatlanul, és kortyolt-e a számára az asztal közepére, díszes serlegben kikészített borból. Az egész estét lezáró dal, a Chád gádjá is azon elemek közé tartozik, mely a gyerekeket várakozással tölti el, és ébren tartja a figyelmüket. A Chád gádját (akárcsak az ezt megelőző Echád mi jodéát, melynek első ismert, nyomtatott formában megjelent változatát ugyanabból a prágai hágádából ismerjük, mint a Chád gádját), kumulatív szerkezete teszi könnyen megjegyezhetővé.

Különbségek a hágádákban

Zárjuk végül írásunkat azzal a viszonylag szűk körben ismert ténnyel, hogy a széder végén énekelt népszerű dalok, az Echád mi jodéá és a Chád gádjá nem szerepelnek a lubavicsi hágádákban. Hiányzik további a szédert általában lezáró Chászál széder peszách – Befejeződött a peszáchi széder kezdetű pijut is.

A különböző rítusú imakönyvek az imák legfontosabb jellemzőit illetően alapvetően nem térnek el egymástól, hiszen azt az Ánsé Kneszet Hágdolá, azaz a Nagy Gyülekezet tagjai állították össze. E rabbinikus tanácsot Ezra próféta alapította és a második szentély korának legnagyobb rabbijai és prófétái tartoztak a tagjai közé. A különbségek egyes imák szövegében, sorrendjében, illetve az imák közé betoldott egyéb vallásos költemények mibenlétében mutatkoznak meg. A kabalisták magyarázata szerint azok az imaszövegek, amelyek minden közösségben azonosak, az univerzális istenszolgálatot testesítik meg, a különböző eltérések pedig az adott közösség sajátos, csak rá jellemző istenszolgálatát fejezik ki. A misztikus tanítások szerint tizenkét fő imarend létezik Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Mivel a Lévi törzs tagjain kívül nem tudni, hogy ki melyik törzsből származik, a XVI. században élt cfáti bölcs, a szent Ári (Jicchák Lurija rabbi) összeállított egy imarendet, mely véleménye szerint minden törzs hagyományához illeszkedik. Éppen emiatt az ő imakönyvéből számos dal és költemény kimaradt, mert úgy gondolta, hogy azok – bár neves rabbik alkották őket és mély jelentést hordoznak – nem elég univerzálisak és nem illeszkednek minden törzs jellegéhez. Az első lubavicsi rebbe, Snéur Zálmán rabbi, az Álter Rebbe (1745–1812) által szerkesztett, a hagyományos askenáz tradíciótól számos helyen eltérő imakönyv az Ári tanításait követi, így a lubavicsi hágádából is kimaradtak bizonyos költemények.

A hatodik rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn rabbi (1880–1950) azt a magyarázatot fűzte a szédert lezáró Chászál széder peszách kezdetű dal hiányára a lubavicsi hágádákban, hogy az egyiptomi kivonulás azóta is, a mai napig folyamatosan tart, és nem ér véget a széder befejezésével, így nem való arról énekelni, hogy befejeztük azt. Minden egyes napunkat át kell hogy itassa a tudat, hogy az Örökkévaló kivezetett minket Egyiptomból, átadta a Tórát a Színáj-hegyen és megbízott minket azzal, hogy Isten lakóhelyévé változtassuk át fizikai világunkat.

Adja az Örökkévaló, hogy hamarosan eljöjjön a végső megváltás, és a következő széder estét már a felépített Szentélyben bemutatott peszách-áldozattal ünnepelhessük.