A mikve – a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt

A mikve ‑ A rituális fürdő

Majdnem bizonyos, hogy az ortodox zsidó élet egyetlen aspektusa sem kelti fel annyira a kívülállók kíváncsiságát, mint a családi tisztaság törvénye, amely a zsidó férfiak és nők közötti szexuális kapcsolatot szabályozza. „Férfi és nő” ebben az értelemben „férjet és feleséget” jelent. Nem léteznek a nőtlen férfiakra és hajadonokra vonatkozó zsidó szexuális törvények, kivéve azokat, amelyek tiltják közöttük a nemi érintkezést, és gondoskodnak arról, hogy a törvény megszegésére ne kerülhessen sor.

A zsidó törvénykezés három kategóriára bontható: ezek a törvények, a tanúságtételek és a rendeletek. A törvények morális és etikai alapjai lehetővé teszik, hogy az emberek ne öljenek, ne csaljanak, ne lopjanak és így tovább. A tanúbizonyságok sora a szertartások és az ünnepek rendje, amelyek az élet erkölcsi alapigazságaira emlékeztetnek. Rendeletek például az étkezésre vonatkozó szabályok, amelyekre nincsen kifejezett magyarázat, de betartásuk mint isteni parancsolatoké mindenképpen elvárható.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a rituális fürdő. A zsidók egyszerűen kötelesek tiszteletben tartani a rendeleteket, akár megértik őket, akár nem. Ezek természetesen a legsérülékenyebb szokások, melyeket a modern zsidó világ jelentős része elutasít, beleértve sokakat azok közül is, akik egyéb követelményeket, szabályokat és megszorításokat elfogadnak.

Mindig volt valami ködös fogalmam arról, hogy a zsidó vallásra áttérőktől megkövetelik a mikvében való megmerítkezés szertartását, de nem értettem pontosan, miért. Meglepetéssel értesültem róla, hogy a chászid férfiak is rendszeresen megmerítkeznek szombat előtt, sőt máskor is, és hogy a nem zsidók által gyártott edényeket és evőeszközöket a vallásos zsidók ugyancsak megmerítik az első használat előtt.

Aryeh Kaplan, a nemrég elhunyt, népszerű, fiatal ortodox rabbi szemináriumain egyebek között foglalkozott a mikve szépségével a misztikum jegyében. Az Éden vizei: a mikve misztériuma című vékony kötetében elemzi a támé és táhor héber szavak jelentését. A támét általában „tisztátalannak” fordítják, noha „erkölcstelent” is jelenthet; a táhort többnyire a „tiszta” szóval adják vissza holott „erkölcsi tisztaságot” is jelenthet. Kaplan megállapítja, hogy e szavak mindennapi értelmezése a mikvébe merülőkre vonatkoztatva félreértést okoz. Sem a sábbát beköszönte előtt fürdő férfiak, sem a menstruáció után megmerítkező nők nem tekinthetők „piszkosnak” a szó általános értelmében. A férfiak ilyenkor szabadulnak meg minden szennytől, amely a hétköznapi, sivár munkanapok világában rájuk tapadhatott, a nők pedig a testiség szentségének elismeréseként tisztítják meg magukat. ATalmud szerint minden víznek az Édenből eredő ősi folyó a forrása, s aki a mikvébe merül, „helyreállítja kapcsolatát az Édennel”.

* * *

Szerettem volna megtudni, miként vélekedik Sheina (a szerző barátnője, aki a lubavitsi chászid világ közéleti teendőivel foglalkozik. A fordító.) a mikvéről, de restelltem kérdezni, mert úgy éreztem, ez magánügy. Egy napon azonban akaratlanul is szóba került a dolog. Sheina elmondta: egy barátnőjével már évekkel ezelőtt eltervezték, hogy az Albany avenue és Union street sarki, régi, romos, női mikvét rendbe hozatják, modernizáltatják. Bevonták a tervbe a környék asszonyait is, és elnyerték támogatásukat. Az új mikve elképzelése a közösség tervévé alakult át, és több hónapon át tartó vita, tervezgetés, gyűjtőakció – és természetesen a lubavicsi rebbe kötelező jóváhagyása – után megkezdődtek az építkezési munkálatok.

Sheina mindjárt magával is vitt helyszíni szemlére. Az új mikve a régi szomszédságában volt épülőben. Valójában három fürdő lesz az új épületben, mind a legszigorúbb vallási előírások szerint.

Mint minden mikvében, itt is kétféle vizet fognak használni: mindegyik medencében esővíz keveredik a közönséges városi vízzel. Vallási szempontból az esővíz biztosítja a mikve kóserságát, törvényességét. Ragyogó csempék borítják a falakat: az öltözőszobák és a zuhanyozók felszerelése folyik. A lubavicsi munkások, kezükben kalapáccsal és malteroskanállal, vidáman köszöntik Sheinát, és beszámolnak a munka haladásáról. Sheina amolyan önkéntes felügyelőként működik, és gondoskodik a dolgok sima menetéről. Szemmel láthatóan roppant büszke az új mikvére.

— Azt akarjuk, hogy akik idejönnek, jól érezzék magukat. Úgy gondoljuk, ez a gyönyörű szertartás megérdemli, hogy megfelelő keretet kapjon – mondja.

— Szeretnék valamivel többet tudni arról, hogy személyesen rád milyen hatással van – próbálkozom.

Sheina azt feleli, hogy orvosánál van bejelentve Queensben. Barátnőm egy táplálkozási szakértő segítségével általában hónapokig tartó csatát vív, hogy leadjon néhány kilót, de mihelyt ez sikerül, egy pazar sábbáti ebéd többnyire megsemmisíti az előző hetek eredményeit. Utána a sájtlmáchernál, a parókásnál van bejelentve, de ha elkísérem, útközben folytathatjuk a beszélgetést. Miközben az Estern Parkwayn autózunk, az egykor elegáns épületek sorai között, Sheina a családi tisztaság törvényeiről beszél.

— Bizonyára tudod, hogy a zsidó törvények értelmében a menstruáció ideje alatt, és utána még egy hétig az asszony nemcsak szexuális, de semmi egyéb fizikai kontaktusba sem kerülhet a férjével. A kívülállók szemében ez természetellenesnek tűnik, de nyugodtan állíthatom, hogy a törvénytartó zsidók közül egyetlen házaspár sem tartja természetellenesnek vagy a házaséletet zavaró körülménynek. A legtöbben úgy vélik, hogy az absztinencia felcsigázza a szexuális étvágyat, úgyhogy nem következik be az az elfásulás, ami oly sok házasságot tönkretesz.

* * *

A közkeletű hiedelemmel ellentétben a zsidó ideológia korántsem ellenzi a szexualitást, sőt a szerelmi aktus élvezésére talmudi és poszttalmudi tanítások széles köre áll rendelkezésre, az aktus lebonyolítására vonatkozó, részletes gyakorlati tanácsokkal kiegészítve. Ezeket a tanácsokat a zsidók feltehetően éppoly lelkiismeretesen megfogadják, mint bölcseik minden egyéb utasítását. A tárggyal kapcsolatos irodalom jórészt azt fejtegeti, hogy a férj kötelessége élvezetet szerezni nejének. Jellemző például az alábbi részlet rabbi Mose ben Nachman, a 13. századbeli bölcs Episztola a szentségről című művéből: „Szólj hozzá szerelmes szavakkal, melyek felcsigázzák érzékeit, vágyát, szenvedélyét… Sohasem szabad kényszeríteni őt, mert az efféle egyesülést az Isteni Jelenlét nem tűrheti el… Nyerd meg őt magadnak szívhez szóló, csábító szavakkal… Tartsd féken a szenvedélyt mindaddig, amíg feltámad az övé is…”

— Nem tudom, vajon az elkülönítésnek vagy a rituális tisztulásnak köszönhetem, de minden hónapban úgy érzem magam, mint egy új menyasszony – mondja Sheina. – Hány férjes asszony mondhatja ezt el magáról?

— Miért tiltanak oly szigorúan a szabályok minden fizikai kontaktust férj és feleség között ebben a periódusban? Miért nem szabad például még az evőeszközt sem átnyújtanod Mosénak?

— A mentstruálási időszak alatti együttlét tilalma Mózes harmadik könyvéből ered. ATalmud Nidá traktátusában és a zsidó törvények kódexában rabbijaink megmagyarázzák, pontosan hogyan kell végrehajtani ezt a parancsot. A tilalom célja nyilvánvaló: egy időre féken kell tartani a szenvedély lángjait. – Sheina minden idézőjel nélkül használja ezt a kifejezést. – Manapság mit sem számít egy női kéz véletlen megérintése vagy egy nő ágyára való leülés, ami ugyancsak tilos: ezek a legtöbb ember számára közömbös gesztusok. Ám azok számára, akik az efféle fizikai kontaktust nem tartják magától értetődőnek, a legegyszerűbb mozdulat is erotikus jelleget ölthet. Ebben a közösségben a legalacsonyabb a válások száma: még sohasem készült pontos felmérés, de merem állítani, hogy kevesebb, mint öt százalék. Tudom, vannak, akik azt gondolják, ez azért van, mert a vallásos körökben elítélik a válást. Nem erről van szó. _szintén hiszem, hogy nálunk a házassági kötelék erősebb, mint másoknál.

— Még soha nem érezted fölösleges tehertételnek a mikvét?

— Egyáltalán nem. Felfrissülök, megújulok. Úgy érzem, a mikve valami rejtélyes módon összeköt a zsidó múlttal. A mecádái ásatások során két mikvét tártak fel: miközben a rómaiak ostromolták az erődöt, a zsidóknak gondjuk, erejük volt a mikve parancsolatának betartására. Nehéz ezt szóban érzékeltetni. Miért nem próbálod ki?

— Talán majd ha készen lesz az új mikve…

* * *

Nem sokkal második gyermekem megszületése után kerestem fel a közben elkészült új mikvét. Alkonyat van, a mikve előírásos ideje, amikor feljövök a metróból. Mint rendesen, egy sereg szakállas, kalapos, fekete ruhás ember nyüzsög a 770. előtt (a lubavicsi zsinagóga épülete. A fordító.). A környék még mindig álomszerűnek tűnik, de a szakállal keretezett arcok kezdenek egyénibbekké válni.

Ahogy elindulok a mikve felé, egy fiatal, fekete fiú mögött találom magam: hatalmas rádiójából rock bömböl. Próbálom elképzelni, hogy ez a muzsika harsonaszó a szertartás tiszteletére, amelynek most résztvevője leszek, és a fiú meg én díszmenetben lépkedünk. A rozsdabarna téglaborítású mikve haloványan ragyog a naplemente fényében. Az utca túloldalán elhagyott bérház, kitört ablakokkal. A mikve kapuja felett a különös vászontető elegáns szalon látszatát kölcsönzi a bejáratnak.

Csengetésemre nyílik a kapu, felmegyek egy lépcsősoron. A szláv külsejű nő azonnal tudomásomra hozza, hogy nemigen találkoztunk még. Jó néhány asszony zuhanyozik, készülnek a rituális alámerülésre. Megmondom az alkalmazottnak, hogy otthon már fürödtem. Bevezet egy öltözőbe, amelyben csak zuhanyozó van. A zuhanyozó tolóajtaja maratott üveg. Sötétvörös-fehér-arany tapéta borítja a falakat, a fajansz öltözőasztal felett tükör. Van állvány a paróka részére, továbbá hajszárító, a fogason hosszú, krémszínű frottír fürdőköpeny, alatta színes gumipapucs. Az alkalmazott megmutatja a házitelefont: azon szóljak a mikvah ladynek, ha készen vagyok.

Ajtócsukás közben látom, hogy a nők szótlanul suhannak el egymás mellett a folyosón. A mikvét szigorúan privát szertartásnak tekintik. Itt nincs társalgás, nem létezik a chászid asszonyok közt szokásos tréfálkozás, nevetgélés. A nők általában egyedül járnak a mikvébe. Sheina sem ajánlotta fel, hogy elkísér, pedig ő mindig szívesen látja el a cicerone szerepét.

Az alámerülés előtti bonyolult tennivalóknak már utánaolvastam. Nem lepődöm meg, hogy egy tálcára vatta, papírzsebkendő, sampon, babaolaj, fogpiszkáló, fertőtlenítőszer, alkohol, szappan és kóser fogkrém van odakészítve. Rendkívül fontos, hogy a víz a női test minden egyes porcikáját érintse, s ha ezt bármiféle anyag legparányibb részecskéje megakadályozza, az alámerülés érvénytelen. A rabbinikus előírás aprólékos részletességgel sorolja fel, miféle anyagok hatálytalaníthatják a bemerülés szertartását. A szálkát akkor is el kell távolítani, ha nem áll ki a bőrből, csak egy szinten van a bőr külsejével. A fogak közé akadt, legparányibb ételmaradék is tisztátalanságnak tekinthető, ezért gondoskodnak fogtisztító fonálról. De mivel a fonál is elszakadhat, a kis dobozon ez a gépírásos utasítás áll: „Ha túl szorosak a fogai, ne használja a fonalat!” A mikvébe járók többsége természetesen mindezzel tisztában van, a biztonság kedvéért azonban részletes lista lóg a falon, amely egyebek között javasolja, hogy rabbi tanácsát kell kérni ideiglenes fogtömés, gyökérkezelt fog, fejtetű, varratok, gipszkötés, bőrvar, kiütések esetén. Ajánlják továbbá, hogy mindenki ellenőrizze, elég rövidek-e kéz- és lábkörmei, kiszedett-e minden parányi piszkot a hasadékokból, eltávolított-e minden idegen testet: műfogsort, kontaktlencsét, sminket, körömlakkot, műkörmöt, gézkötést, hajcsatot…

A listának se vége, se hossza. Utolsó mondata így szól: „Ön készen áll a tvilá – az alámerülés – nagy micvájára!” Az utóbbi időben sok francia látogatója van a közösségnek. A francia nyelvű szöveg jellegzetes eleganciával végződik: „Ezek után a tvilá nagy micvájátavec joie et assurance – örömmel és biztonságban – hajthatja végre.”

Csengetek a mikveasszonyságért. Nincs bennem „joie et assurance”, viszont ideges vagyok. Szeretném, ha itt lenne az anyám. Aztán feltűnik az ajtóban a legkedvesebb és legjóságosabb arc, amelyet valaha is láttam, rám mosolyog, és megnyugszom. Középkorú teremtés, sötét parókát visel, s miközben átvezet a légkondicionált folyosón, bemutatkozik. Bráchá a neve. „Bráchá” „áldást” jelent. Ezek a lubavicsiak aztán tudják, hogyan kell a dolgokat intézni.

Elárulom Bráchának, hogy sohasem voltam még mikvében. Sugárzik az arca.

— Nos, akkor úgy fogunk bánni magával, mint egy kálával – vagyis menyasszonnyal, mondja, és elmagyarázza a szertartás némely alapvető teendőjét. Aztán elsorolja az ellenőrző lista pontjait, és kikérdez, eleget tettem-e valamennyinek. Elfelejtettem nedves hajamat megfésülni. Megfeledkeztem az orrfújásról: most eléggé látványosan megteszem. Gondosan megtörlöm a szemem, nehogy festék maradjon a szempillámon, majd Bráchá átvezet a mikvébe.

Levetettem a fürdőköpenyt, és várakozásteljesen állok a mellig érő, zöldes, meleg vízben. Bráchá szól, hogy hunyjam be a szemem, zárjam össze az ajkamat, de ne túl szorosan, és tárjam szét kezem-lábam, hogy egész testemet érje a víz. A víz alá merülve önkéntelenül magzati pozícióba kuporodom. Amikor feljövök, Bráchá kendőt borít a fejemre. Utána mondom a mikve áldását. Másodszor is lemerülök, és magam előtt látom mind a nemzedékek hosszú sorát, akik azt tartották, hogy a világ szennye szertefoszlatható. Harmadízben a bensőmben kuporgó, világra jönni készülő fiaimra gondolok. Felnézek, és Bráchá mosolygós arcát látom a vízen át. Jól érzem magam.

Kifelé menet látom, hogy Bráchá a másik alkalmazottal pusmog a portáspultnál.

— Nem ajánljuk, hogy földalattin menjen haza – mondja Bráchá. – Nem biztonságos már odakint.

Alig múlt nyolc, de megfogadom tanácsukat, és taxit hívok. Öt perc múlva kék Chevrolet áll az épület előtt. Megköszönöm az asszonyok segítségét, elbúcsúzom tőlük, és beszállok a kocsiba. A sofőr bőbeszédű, jóvágású haiti fiatalember. Hangos, monoton muzsika harsog a rádióból. A visszapillantó tükörre akasztott dezodor erős, émelyítően édeskés illattal árasztja el a kocsit, vetekedve a vezető arcvizének éles, átható szagával. Az egyik hosszú piros alatt extra adagot spriccel magára. Úgy érzem, a fürdő lággyá, szinte porózussá tett: az éles illatok nyomasztóan hatnak rám. Így érez talán Mose és Sheina, amikor a külvilággal érintkeznek? A sofőr elmeséli: gyakran fuvaroz haza nőket az épület elől, amelyet valamiféle szentélynek képzel.

— Maga zsidó, igaz? – szól hátra, túlkiabálva a muzsikát. – Maguknak egy csomó előírást kell betartaniuk, ugye?

Tétovázom. Nincs kedvem disputálni.

— Igen, zsidó vagyok – mondom. Letekerem az ablakot, és beleszagolok a friss levegőbe.

Mikve a csapóajtó alatt

— Várj, szeretnék valamit mutatni neked!

Bevitte a barátomat a gardróbba. Mielőtt beléptek volna, szinte ösztönösen körülnézett, nem lesi-e ki őket valaki. Amikor meggyőződött róla, hogy biztonságban vannak, kinyitotta a gardróbfülke ajtaját, odébbtolt egy rakás kartondobozt, és óvatosan fölnyitotta a padlóba épített csapóajtót. Alatta föltárult egy létraakna, amely egy kis medencéhez vezetett.

— Ez itt a város mikvája – közölte büszkén Jáákov. – Több mint negyven család használja.

Ezután elmesélte, miféle veszélyek közepette építették a mikvát. Bármilyen, vallásos célt szolgáló építkezéshez a kormány külön engedélye kellett, különben a legszigorúbb büntetés járt érte. Azonkívül a ház állami tulajdon volt, és ha kiderült volna, mit művelnek benne Jáákovék, évekre lecsukhatták volna őket a köztulajdon rongálása címén.

Lassan-lassan, szinte óvakodva mondta el azután Jáákov, hogyan épült a mikvá. Az egész munkát a legnagyobb titokban kellett elvégeznie. A világon senki, még a legjobb barátok, a legközelebbi szomszédok sem tudhatták, mit művel. Csak annyi földet áshatott ki naponta, amennyit feltűnés nélkül a szeméttárolóba dobhatott. Zacskónként vásárolt össze annyi, „apró javításokra” szolgáló cementet, amennyi a mikvá kibetonozásához kellett. Hasonló fortéllyal kellett beszereznie a csővezeték alkatrészeit is. Ezenkívül ügyelnie kellett, hogy betartsa a zsidó törvény szigorú előírásait is, ami még akkor sem túl könnyű feladat, ha nem titokban kell végrehajtani.

A mikvá még nem készült el teljesen, amikor Jáákov először mert beszélni róla. Elsőként legjobb barátait avatta be a titokba. Lassacskán azután más családok is ellátogathattak a titkos mikvába. Sokan el sem akarták hinni, hogy lehetséges ilyesmi, de azért eljöttek. Jáákov „titkos objektuma” nemsokára a közösség tulajdona lett.

Egy évvel ez után a találkozás után Jáákov és családja végre kivándorolhatott Izraelbe. Gyermekei vallásos zsidók maradtak, annak ellenére, hogy Oroszországban születtek és nőttek föl.

A kérdésre, hogy miért vállalta a mikvá építésével járó költségeket és veszélyeket, Jáákov így felelt:

— Másképp nem tudtam volna zsidó módon élni.

(Aryeh Kaplan Waters of Eden című könyvéből)