Hétfői sajtótájékoztatóján Szabadi István, a Mi Hazánk elnevezésű szélsőjobboldali párt képviselője bejelentette, hamarosan olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, amely megtiltja a rituális állatvágást Magyarországon. Noha Szabadi szerint a kóser és hálál vágás betiltása nem korlátozza a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, a valóság az, hogy pontosan ezt teszi az állatjogok védelmezőjének jelmezébe bújva.

Mint mondta, a törvényjavaslat illeszkedik az „európai szabályozáshoz és joggyakorlathoz”, hiszen Belgiumban, Dániában, Norvégiában, Svájcban, Svédországban és Szlovéniában is hasonló korlátozások vannak érvényben. Azt, hogy ezzel az EU illeszkedik a náci Németország joggyakorlatához is, azt már mi tesszük hozzá. Talán épp ezt ismerték fel két héttel ezelőtt az EU vezető tisztviselői, amikor zsidó és muszlim vezetőkkel ültek tárgyalóasztalhoz, hogy végre meghallgassák őket is a rituális vágás szabályozásáról.

Csott Károly, a párt „állatvédelmi kabinetének elnöke” a sajtótájékoztatón így fogalmazott: „A haszonállatok levágása csakis méltón, kíméletesen, az állatnak a lehető legkevesebb fájdalmat és szenvedést okozva történhet.” Ha valóban érdekelné a téma, akkor tudná, hogy a kóser vágás éppen így működik, évezredek óta.

 

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 7. szám – 2022. november 10.