Kiszlév hónap 18-án, ebben a polgári évben december 1-jén van a halálozási évfordulója a haszid világ egyik korai fáklyahordozójának, a világhíres Báál Sém Tov unokájának. A neves jorcájt alkalmából reb Báruchra emlékezünk.
Reb Báruch (1753–1811) Medzibusban (Medzhybizh, Ukrajna) született, a haszid világtérkép egyik aranybetűs városában, ahol nagyapja, a haszid mozgalom elindítója, a Báál Sém Tov 1736–ban először lépett a nyilvánosság elé.
A hagyomány szerint a Báál Sém Tov az unokájától kívánta, hogy folytassa a haszid tanítások terjesztését, ezért amikor elhunyt, akkor az alig hét éves reb Báruchot a haszid mester két közeli tanítványa kezdte nevelni.
1782-ben kiáltották ki rebbének Medzibusban – ahol néhány éves kitérővel – udvartartását végig vezette. Ismert volt egyrészt a melankolikus természetéről, másfelől viszont a tüzes indulatáról is, mely sokszor megütközést keltett a környezetében, jóllehet, felcsattanásának okát csak kevesek értették meg, s azt ő is csak ritkán fedte fel.
A medzibusi cádik lobbanékony természetéről és annak egyik okáról maradt fent az alábbi történet: egyszer egy családi ünnepség alkalmából a tanítványai mellett az asztalánál foglaltak helyet rokonai is. Amint ott ültek egyszeriben belépett a szobába a város egy ismert, tehetős zsidója, akit amint meglátott reb Báruch keményen korholni kezdett, a földig lehordta, majd szolgájával kipenderítette a házából.
A jelenetre magyarázni sem kell, – megfagyott a levegő, ám az egyik sógora, a chelmniki rabbi nem bírta megállni és félénken megkérdezte: „Rebbe, mit tesz azzal a talmudi [Bává Meciá 59.] mondással, hogy »aki pedig nyilvánosan megszégyeníti felebarátját…«”
Reb Báruch erre tüzes pillantással sújtotta sógorát, ám válaszolt neki: „Úgy? »Aki nyilvánosan megszégyeníti felebarátját…« Miért nem fejezed be a mondatot, hogy »az elveszíti a túlvilági üdvösségét«!
Namár most, amikor ez az ember belépett én rögtön megláttam milyen súlyos vétkeket követett el, de hogy elhárítsam az égi büntetést a feje fölül, keményen lehordtam, hogy megtérjen a lelkében.
Hát nem gondolod, hogy kötelességem volt egy zsidó érdekében kockára tennem akár még a túlvilági üdvösségem?”
Emlékéből fakadjon áldás!
Forrás: Kraus, Naftali, „A chaszid folklór tükrében – Mátot–Mászé”, Új Élet, 1995. 50. évf. 14. szám, 5. old.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.