Megemlékezünk a 93 éves korában elhunyt az erloji (egri) rebbéről, aki az egykori Magyarország leghíresebb zsidó bölcsének, a pozsonyi Chátám Szófernek (1762-1839) méltó leszármazottja volt.
Az egri (jiddisül Erloj vagy Erlau) közösséget Simon Szófer (1850-1944) rabbi, a Chátám Szófer unokája alapította, aki 1881-től 64 éven át szolgált az egri zsidó hitközség rabbijaként. Az általa alapított, Chátám Szóferről elnevezett jesivában számos későbbi tóratudós tanult. Simon Szófer hivatalos címe az áv bét din volt (’’a vallási bíróság vezetője”), és közössége „rebbe” megszólítással illette. 1944-ben a nácik Auschwitzba deportálták és meggyilkolták szinte az egész egri közösséget, annak két vezetőjével, a 94 éves Simon Szóferrel, valamint az ő munkáját nagyrészt átvállaló fiával, Mose Szóferrel együtt. Simon Szófer néhány gyermeke túlélte a háborút, és túlélte Mose Szófer két fia is, akik közül az egyik volt a most elhunyt rebbe, Jochánán.
Rabbi Jochánán Szófer Egerben született 1923-ban. Apja és nagyapja nevelte és tanította Tórára. Az egri jesiván kívül a balassagyarmati és a verpeléti jesivában is tanult. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. A háború végeztével visszatért Budapestre, ahol a debreceni Mose Stern rabbival közösen vezették az újjáalakított Chátám Szófer jesivát. 1947-ben Egerbe helyezte vissza tanházát. Diákjai elsősorban elárvult gyermekek és fiatalok voltak.
Mivel az akkori kommunista vezetés ellenezte a zsidó oktatást, a jesivát kénytelen volt 1950-ben Izraelbe költöztetni, ahol átmenetileg egybeolvadt a jeruzsálemi pozsonyi jesivával, melyet Chátám Szófer dédunokája vezetett. Ebben az időben töltött sok időt a belzi rebbével, Áron Rokéách rabbival. Tőle szerzett tudása alapján került közel a haszidizmushoz, és vett fel bizonyos haszid szokásokat. Ezzel együtt sok mindent megőrzött a régi hagyományokból is, például nem változtatott az ima rítusán.
1953-ban hozta létre saját jesiváját Jeruzsálem Kátámon nevű negyedében. Az intézményt a Chátám Szófer apósáról, Rabbi Akiva Eigerről nevezte el. Kezdetben néhány szobában folyt a tanulás, de lassanként egy egész épületet elfoglalt már a kollégiummal és az árvaházzal kiegészült jesiva. A további terjeszkedés keretében épült fel az Ohel Simon-Erloj nevű épületegyüttes, melyben többek között zsinagóga, könyvtár és konyha is helyet kapott. A rebbe által alapított Chátám Szófer Tanításainak Kutatóintézete a nagy előd és tanítványai munkáit dolgozza fel és adja ki. Napjainkban az erloji közösség Izraelben 500 családból áll, és számos tagja van a New York-i Borough Parkban is.
A rebbe diákokat és időseket egyaránt tanított, könyveket írt, és naponta együtt imádkozott a közösségével. Híres volt arról, hogy figyelmet fordított az egészséges életmódra, ezért gyakran úszott, még idős korában is.
„Én vagyok az egyetlen életben maradt azok közül, akik 5710-ben (1950) az összes többi magyar rabbival együtt aláírtam a neológ hitközséggel való egyesüléssel kapcsolatban, hogy az csak állami kényszer hatására, egy különleges helyzet miatt jött létre. Nyilatkoztunk, hogy amint lehetőség adódik, kötelesek vagyunk helyreállítani az ortodoxia elkülönülését… szívem mélyéből, magam és az összes, azóta elhunyt ortodox rabbi nevében felszólítok mindenkit, aki képes tenni ebben az ügyben, hogy vonják vissza a Mazsihisz új alapszabályából az aláírásukat, és tegyenek meg mindent, hogy az ortodox hitközség ismét független legyen, ahogy ezt az elődeink kiharcolták!”
Még halála napján, kora délután el is temették. A legnagyobb izraeli haszid közösség feje, a guri rebbe személyesen ment el az egri tanházba zsoltárokat mondani és a város számos szellemi vezetője a temetésen való részvételre buzdította híveit. A jeruzsálemi Chábád közösség egyik elöljárója, Ávráham Micháel Halperin rabbi a következő nyilatkozatot tette: „Felszólítom közösségünk tagjait és jesiváink tanulóit: mindenkinek kötelessége részt venni a temetésen. Meg kell adnunk a végtisztességet az elhunytnak.”
Reuvén Rivlin, Izrael Állam elnöke a következő szavakkal búcsúzott Jochánán rabbitól: „A rangidős rebbe különleges ember volt. A világi zsidók ugyanúgy tisztelték őt, mint a vallásos társadalom minden rétege. Életműve egyszerre képviselte a magyarországi zsidóság haszidizmust pártoló és azt ellenző irányzatait. Tanházában, melyet a Kátámon negyedben épített fel, haszid hangulatban lehetett az askenáz szokások szerint imádkozni. Olyan vezetőtől veszünk ma búcsút, aki túlélte a holokausztot, de elvesztette szüleit és testvéreit, szavaival élve „Isten nevének megszentelése közben”. Az ő alakja is emlékeztessen bennünket a még közöttünk lévő, fogyatkozó számú túlélővel szembeni kötelezettségeinkre, és az általuk megélt tragédiára. Részvétemet nyilvánítom követői, haszidjai, családtagjai és tisztelői számára.”
A rebbe fia így búcsúzott édesapjától: „Szentéletű apám évtizedeken keresztül tanult Tórát. Imáinak különleges ereje volt és természetfeletti módon volt képes jóra fordítani az emberek sorsát. A környéken lakó nem vallásos zsidók is gyakran kérték: Rebbe, imádkozz értünk!”
Emléke legyen áldott!