Zsidókkal szemben kitervelt terrorcselekményekre buzdító videók eltüntetését kérte levélben a YouTube és a Facebook vezetőitől Izrael külügyminisztere.

Tekintettel az elmúlt hetekben végrehajtott palesztin merényletekre, Izrael külügyminisztere arra kérte a YouTube és a Facebook vezetőségét, hogy a népszerű közösségi oldalakról mihamarabb tüntessék el azokat a videókat, melyek a további terrorcselekmények elkövetésére bátorítanak.

Emmanuel Nahshon külügyminiszter levelében bemutatja, hogy ezek a videók „felmagasztalják a támadókat, valamint gyűlölködő és rasszista módon jelenítik meg a zsidókat és izraelieket – továbbá közzétételük óta megháromszorozódott a támadások száma napjainkig bezárólag”.

A felkérés kapcsán Paul Solomon, a Google szóvivője hangsúlyozta, hogy az internetezők által bejelentett tartalmakat törlik, amennyiben azok sértik a felhasználói feltételeket; azonban konkrét videókhoz vagy az óriáscég kormányokhoz kötődő viszonyáról nem kívánt nyilatkozni.

Hozzá hasonlóan, a Facebook szóvivője sem volt hajlandó elárulni a felkéréssel kapcsolatban, ugyanakkor kiemelte, hogy céljaik között szerepel az oldalhasználók biztonságérzetének növelése. „Nincs helye az erőszakra bátorító tartalmaknak, közvetlen fenyegetéseknek, terrorizmusnak vagy gyűlöletbeszédnek a Facebookon” – hangsúlyozta a szóvivő, továbbá arra bátorított mindenkit, hogy a gyors és hatékony ellenőrzés érdekében használják a sértő tartalmak bejelentésére szolgáló eszközöket.

zsido.com

Kép forrása: knowtechie.com

Megszakítás