Vajon mi olyan különleges általában a dalban? Miért szeretjük az ismert dallamokat újra és újra meghallgatni vagy elénekelni, míg az írott vagy a beszélt szöveget néhány alkalom után megunjuk? Minél többször hallunk egy dallamot, minél jobban ismerjük azt, annál jobban beleszeretünk. Ha egyszer egy dallam megfogott minket, akkor igen valószínű, hogy a későbbiekben is hatni fog ránk, akárhányszor hallgatjuk is meg.

 

A víz és a szárazföld

A Tóra egyik leglátványosabb csodájára az Egyiptomból való kivonulást elbeszélő Besálách szakaszban került sor. A Vörös-tenger kettévált, és a zsidó nép száraz lábbal kelhetett át rajta. És miután megtapasztalták ezt a hatalmas csodát, a férfiak dalra fakadtak, a nők pedig még doboltak és táncoltak is.

Bölcseink azt mondják, hogy két, egymástól gyökeresen eltérő élettér jelenik meg és találkozik egyetlen csodában: a víz és a föld. A víz lepedőként takar el mindent, ami benne él, és a benne élők nem tudnak létezni nélküle. Ezzel ellentétben a szárazföldön minden mozgás, minden élő külön-külön látszik és létezik, ráadásul a szárazon nem is annyira nyilvánvaló a kapcsolat az élet és az élettér között, mint a mindent magába foglaló vízben. A tenger az Örökkévalót jelképezi. Ahogyan a víz is minden más létezőt eltakar, úgy az Örökkévalón kívül sem létezik semmi. Minden az Ő egységének a részét képezi, minden Tőle függ. Ahogyan a hal nem élhet víz nélkül, úgy nem élhetünk mi az Örökkévaló nélkül. Ezzel szemben a szárazföld az embereket képviseli. Az, hogy mennyire kizárólag az Örökkévaló éltet minket, könnyen elhalványulhat, hiszen a növények termései, a folyók vize és a napfény „ellát minket”. Saját magunkat az Örökkévalótól független lényként is el tudjuk képzelni.

A tenger szétválásakor isteni perspektíva tárult fel a zsidók szeme előtt, és a szárazon átvonuló zsidók lehetőséget kaptak arra, hogy mélységében átlássák a világ két, egymástól olyannyira különböző aspektusát. Egy rövid pillanatig az egész nép látta és érezte, hogy csak egyetlen Örökkévaló Isten van, senki és semmi nincs rajta kívül. A tórai történeteket egyéb mesékkel kiegészítő és magyarázó midrás azt mondja, hogy a Vörös-tengeren száraz lábbal átkelő, egyszerű szolgálólány ugyanúgy az isteni jelenlét érzékelésének magasabb szintjét élte át, mint az égi szekeret, az angyalokat és a Teremtőt szimbolizáló merkávát (szekeret) látó Jechezkél (Ezékiel) próféta.

 

Énekelve a szabadságba

Mit tettek ekkor, vagyis az átkeléskor a zsidók? Énekelni kezdtek! A dal a lélek nyelve. A régi dalok ismétlésével újra és újra átéljük a dal lelket megmozgató ritmusát. A zene emlékezteti a lelkünket arra, amit valóban szeretünk.

A tenger szétválásakor énekelt dal kifejezi a zsidók és Isten mély kapcsolatát, melyet csak akkor és ott tudtak így átélni. Egy olyan valóságról beszél, melyben semmi más nincs, csakis az egyetlen és örökkévaló Isten. Erre emlékezünk, valahányszor elolvassuk ezt a dalt. E realitás intenzív megélése megérintette minden zsidó lelkét, és ez fejeződött ki a dalban. A tenger dala címen ismert, lírai hangvételű tórai részlet magyarázóink szerint olyan nagy jelentőséggel bír, hogy a hétköznapi és a szombati reggeli imába is bekerült. Sőt, még külön szombatot is kapott: azt a szombatot, amelyen a zsinagógákban felolvassák a tenger dalát is magában foglaló Besálách szakaszt, sábát sirának, a dal szombatjának nevezik. Sok közösségben szokás, hogy az előimádkozó és a közösség, sorról sorra, énekelve mondja el ezt a különleges szöveget.

A dal a lélek nyelve, ezért nem unjuk meg soha. Sőt, minél inkább a lelkünkhöz szól egy dal, annál többször énekeljük el és annál jobban kötődünk hozzá. Ha nem csupán szavakkal imádkozunk, hanem énekeljük is imáinkat, a dal megnyitja a lelkünket, és lehetőséget ad nekünk arra, hogy – akárcsak a Vörös-tenger szétválásánál – legbensőbb lényünket érintse meg az imádság, szétnyíljon a saját tengerünk, és megláthassuk az istenit a világban.

Az Egyiptomból kivonult és a félelmetes egyiptomi sereg elől megmenekült zsidó férfiak a tenger kettéválasztásának, illetve a száraz lábbal való átkelés csodájának elismerésére tehát Mózes vezetésével dalba fogtak. Ritkábban említik azonban, hogy ezt a dalt egy másik is követte, az, amelyet Mirjám, Mózes nővére és az általa vezetett nők énekeltek zenével és tánccal kísérve. Amilyen bőbeszédűen számol azonban be a Tóra Mózes és a férfiak daláról, annyira szűkszavú Mirjám és a nők énekével kapcsolatban, ahogy nyitó idézetünkben láttuk.

Mirjámot csak néhány helyen említi a Tóra. Életét a zsidó női ideálnak megfelelően a családjának, illetve – bábaasszonyként – más zsidó nők segítésének szentelte, és bár a midrás több fontos próféciáját említi, csak ritkán vette ki részét látványosan a közéletből. Ebben az epizódban azonban a kivonuló nép minden asszonyának élére állt, táncolt és énekelt előttük. A szöveg érdekessége, hogy Mirjámot nem Mózes, hanem Áron testvéreként említi. A magyarázók szerint ez arra utal, hogy prófétai szerepe már akkor megnyilvánult, amikor még csak ők ketten voltak testvérek, Áron és Mirjám, ugyanis azt jövendölte szüleinek, hogy az ő gyermekük lesz majd az, aki kivezeti a zsidókat Egyiptomból. A szöveg további furcsasága tömörségében rejlik. Vannak, akik azt mondják, hogy a nők egyszerűen megismételték a Mózes és a férfiak által énekelt diadaléneket, mások szerint pedig éppen fordítva, Mirjám és a nők énekelték előbb a dalt, de nem lett volna illendő, ha a Tórában ők szerepelnek elsőként, ezért kerültek a férfiak előre.

Ez az egyetlen olyan eset a Tórában, amikor az asszonyok külön, saját éneket énekeltek, ami nem csoda, hiszen nőknek – a szemérmetesség (héberül cniut) szabályainak értelmében – nem illendő férfiak jelenlétében énekelnie vagy táncolnia. Hogyan és miért történhetett ez mégis meg a tengeren való átkelés után? Vajon valóban énekeltek és táncoltak a nők? Feltételezhetjük-e Mirjámról, a nagyszerű prófétanőről és az őt követő istenfélő asszonyokról, hogy az előírások ellenére férfiak előtt daloltak és táncoltak?

Mózes dalát a Tóra „sir”-nek, vagyis dalnak nevezi, ám a nőkkel kapcsolatban ezt mondja: „vátáán” (felelte, szólt). Mire felelt? A midrás szerint az angyalok dicsőíteni akarták Istent, ám Mirjám felelt nekik, és szólt az asszonyoknak, hogy először ők énekeljenek. Egy másik magyarázat szerint maga a dal volt felelgetős – vagy a férfiak dalát ismételték meg, vagy Mirjám után énekelték a nők szakaszról szakaszra. Egyes kommentátorok szerint a nők valójában nem énekeltek, mivel nők számára illetlenség olyan férfiak jelenlétében énekelni, akik nem közvetlen rokonaik. Mások viszont azt mondják, hogy énekeltek, és olyan köztes vélemény is akad, mely szerint zeneszerszámokkal valódi dallamot játszottak, ám nem, vagy csak halkan énekeltek, nehogy szemérmetlenül viselkedjenek a férfiak jelenlétében. A zeneszerszámok hangja elnyomta a halk dallamot. A Chida néven ismert Chájim Joszef Ázuláj rabbi azonban azt mondta, hogy – mivel az isteni jelenlét nyugodott az egész népen – a szentségnek és a spiritualitásnak olyan magas fokára kerültek, hogy a nők nyugodtan énekelhettek akár a férfiak füle hallatára is.

 

A nők szerepe a kivonulásban

A tórai szöveg szerint a nők csörgődobbal kísérték az éneküket. Bölcseink szerint ezek a hangszerek az asszonyok töretlen hitét fejezték ki. Már az egyiptomi rabszolgaság idejében is a nők voltak azok, akik tartották a lelket a férfiakban. Az asszonyok hittek abban, hogy az Örökkévaló megmenti majd őket, és fontos volt számukra a nép fennmaradása, sőt gyarapodása. Réztükreik segítségével kicsinosították magukat, hogy kívánatosak legyenek a munkában megfáradt és reményvesztett férfiak számára. Jutalmul – mondja a midrás – hatos ikreik születtek. A midrás azt is elmondja továbbá, hogy a nők olyannyira bizonyosak voltak abban, hogy az Örökkévaló majd csodákat tesz velük az úton, hogy amikor elhagyták Egyiptomot, zeneszerszámokat vittek magukkal a kezükben, hogy bármikor belekezdhessenek a hálaadó énekbe.

Adja az Örökkévaló, hogy a kivonulás nemzedékének asszonyaitól tanulva mi is ilyen hittel higgyünk a Szentély felépülésében és jöjjön el a végső és teljes megváltás minél hamarabb, még napjainkban!

Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 175. szám – 2024. március 27.

 

Megszakítás