A 85 éves Sam Briskin magányosan hunyt el Kínában, egy senzeni kórházban – írta meg a Crownheights.info. A távoli országban egyáltalán nem éltek rokonai vagy barátai akik gondoskodhattak volna róla. 89 éves nővére, Madeleine, miután értesült a öccse haláláról, megpróbált segítséget szerezni, hogy Sam megkaphassa a neki járó végtisztességet. Hova fordulhatott a távoli Kínában? Természetesen a mindenütt jelen lévő Chábád mozgalomhoz.

„Tudtam, hogy csak a rabbik segítségére számíthatok Kínában. A Chábád mindig szeretettel és odaadással fordul minden zsidó ember felé” – mondta Madeleine, aki egyébként fényes tudományos karriert futott be és professzor emeritus címet kapott Cincinnati Egyetem geológia tanszékén.

Sholom Ber Chazan rabbi (forrás: Chabad Shenzhen)

A történet nem sokkal ros hásáná előtt játszódott le, amikor a senzeni lubavicsi küldöttek minden idejét az ünnepi készülődés foglalta le. Ezzel együtt Sholom Ber Chazan rabbi és felesége, Henny azonnal teljesítették Madeleine kérését.

„Egy idős nő telefonált Ohióból. Elmondta, hogy az öccse magányosan fekszik a senzeni kórházban, súlyos állapotban. Arra kért minket, hogy keressük fel és segítsünk rajta”.

A telefonbeszélgetések során a rabbi megismerte a Briskin család történetét. A háború előtt Franciaországban éltek. A náci megszállást követően édesapjuknak nyoma veszett, édesanyjuk pedig a három gyerekkel menekülőre fogta. Végül egy kolostorban talált számukra menedéket, ahol hamis papírokkal vészelték át a nehéz időket. A felszabadulás után Izraelbe vándoroltak, majd onnan Montrealba települtek át. Kanadában Madeleine egy ideig még megtartotta keresztény identitását és templomba is járt, ám az egyházban tapasztalt antiszemitizmus miatt hamar kiábrándult új hitéből. 1970-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol egyre fontosabbá váltak számára zsidó gyökerei.

Nagy hatással volt rá a Lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi tanítása és küldötteinek tevékenysége.

Madeleine hívása után Chazan rabbi a kórházba sietett. Addigra sajnos Sam már válságos állapotba került, és csak a legalapvetőbb kezeléseket kapta meg a kórház felé felhalmozott tartozása miatt. Az orvosok azt tanácsolták, hogy azonnal találjanak a számára egy intenzív osztályt, mely fogadja. Chazan rabbi ekkor felvette a kapcsolatot a Hong-Kongban élő Mordechai Avtzon rabbival, a kínai Chábád igazgatójával, aki 1987 óta szolgálja a térséget s így kiterjedt kapcsolati hálóval bír. Avtzon rabbi közölte, hogy azonnal vigyék a beteget a lehető legjobb kezelést nyújtó intézménybe, a számlát pedig a Chábád nevére állítsák ki.

Briskint ekkor átszállították egy intenzív osztályra, de már túl késő volt. Nem sokkal ezt követően életét vesztette. Chazan rabbi küldetése azonban itt nem ért véget: sürgősen gondoskodnia kellett arról, hogy Sam zsidó temetésben részesüljön. Kínában elhamvasztják a holttesteket, a Tóra azonban ezt szigorúan megtiltja.

„Értesítettem a kórházat, hogy nem egyezünk bele sem a hamvasztásba, sem a boncolásba, ami szintén ellenkezik a zsidó hagyománnyal. A helyzetet nehezítette, hogy Kínában nincs működő zsidó temető és feltehetően nem is lesz, mert nem garantálható, hogy a temető hosszú távon érintetlen marad” – magyarázta a rabbi.

További problémát jelentett, hogy a holttest elszállításának költsége a koronajárvány miatt rendkívüli módon megemelkedett és elérte a 40 000 dollárt. „Avtzon rabbi keveset beszél, de sokat tesz. Azonnal megbízott egy logisztikai céget a szállítás előkészítésével és ígéretet tett rá, hogy előteremti a szükséges összeget” – tette hozzá Chazan rabbi. Kollégája valóban megszerezte a pénzt, pedig nem is ismerte az elhunytat.

„A szüleim arra tanítottak, hogy a vállalásainkat ne arra alapozzuk, hogy mit gondolunk a lehetőségeinkről, hanem arra, hogy mire van valójában szükség. Azért vagyunk itt, hogy mindenkinek segítséget nyújtsunk. Egyetlen zsidóra sem tekinthetünk idegenként” – mondta Avtzon rabbi.

A szállítás szervezése közben felvették a kapcsolatot az izraeli Zaka szervezettel, mely gyakorlott az ilyen esetek kezelésében. Jáákov Rosa rabbi, a Zaka rabbinikus testületének elnöke elvállalta, hogy a holttest Izraelbe érkezésétől fogva átveszi az ügyintézést, sírhelyet talál és megtartja a temetést.

A sok önzetlen közreműködőnek köszönhetően Smuel Joszef ben Mose Briskin, a nehéz sorsú holokauszt-túlélő, aki magányosan távozott az élők sorából a távoli Kínában, örök nyugalomra lelt ősei földjén. Legyen emléke áldássá!

Borítókép: a senzeni Chábád-központ (forrás: Chabad Shenzhen)

Megszakítás