A lubavicsi Rebbéhez naponta levelek tömege érkezett, melyekben az emberek mindennapi problémáikat vagy legmélyebb kételyeiket osztották meg, útmutatását várva. Volt, hogy a Rebbe egy-két szavas választ adott, máskor – mint esetünkben is – hosszasan kifejtve felelt a hozzá fordulóknak. Az alábbi levél különlegessége, hogy megmutatja, mennyire eggyé vált a zsidó nép Jeruzsálemmel: a legnagyobb kétségeink esetén is a szent városhoz fűződő kapcsolatunk nyújthat kapaszkodót.
„Isten segítségével
- támuz 16./1983. június 27., Brooklyn, N.Y.
Üdvözlet és áldás!
El kell mondanom, hogy ez volt az egyik „legnagyszerűbb” levél, amit valaha olvastam, tekintve, hogy egy olyan ember hihetetlen következtetéseit tartalmazza, aki az után, hogy 17 éven keresztül zsidóhoz méltóan élt, most rádöbbent, hogy tévedett, és mindent csak a feleségéért és a családjáért tett meg. Ezért most úgy gondolja, hogy eljött a radikális változtatás ideje, bár önmaga is elismeri, hogy nincsenek kikezdhetetlen bizonyítékai, és „furcsa kételyei”, illetve Istennel és a parancsolatokkal kapcsolatos hiányos ismeretei motiválják csupán.
Érdekes, hogy amíg erős kétségek gyötrik a múltjával kapcsolatban, addig a jövőjével kapcsolatban ezek fel sem merülnek. Olyannyira, hogy már lépéseket is tett, hogy lezárja az elmúlt 17 évet és családi életét.
(…) amikor egy zsidóban kétely merül fel, és elveszti a parancsolatok megtartása iránti késztetését, ez a logikus gondolatmenet: ha további kutakodása során újra megerősödik a késztetése, az örvendetes. Másrészt viszont, ha arra a következtetésre jut, hogy amit tett, az felesleges volt, akkor legfeljebb azért a néhány percért sajnálkozhat, amit a tfilin felvételére áldozott minden hétköznap reggel vagy azokért a nem kóser ételekért, melyeket megtagadott önmagától, esetleg a megtartott szombatokért és ünnepekért és így tovább. Ha azonban elhamarkodottan feladja a zsidó életmódot, majd előbb vagy később rádöbben, hogy a Tóra, a parancsolatok és a zsidó életvitel „a mi életünk és napjaink hossza”, mind erre, mind a következő életre vonatkozóan, akkor sohasem bocsátja meg magának, hogy ilyen könnyelműen viselkedett.
Ami a zsidóság alapjaival kapcsolatos kételyeit illeti – a témának hatalmas irodalma van, klasszikus és modern egyaránt, akár angol nyelven is. Többségük nem a hitre támaszkodik, hanem tényekre. Érdemes itt megemlíteni, (…) a szináj-hegyi isteni kinyilatkoztatást, amikor az Örökkévaló kinyilvánította a tízparancsolatot és nekünk adta a Tórát. Ez a tudományosan egyik leginkább bizonyított esemény az emberiség történelmében, mert 600 000 felnőtt férfi, továbbá nők és gyermekek személyes tapasztalatán alapszik, melyet változatlan formában adtak tovább a szülők gyermekeiknek nemzedékről nemzedékre, a hagyomány megszakítatlan láncolatán keresztül. További bizonyíték, hogy a zsidók gyakorlatilag változatlan módon teljesítik a parancsolatokat generációk óta, a világ minden részén, méghozzá olyan odaadással és önfeláldozással, hogy mindenüket, akár életüket is, készek voltak feladni az egyetlen Istenért, az egyetlen Tóráért és az egyetlen zsidó népért. (…)
Időt fordítottam ara, hogy leírjam Önnek mindezt, bár ez józan ésszel is kikövetkeztethető, és nem az én találmányom. Megtalálhatja Ön is olyan forrásokban, mint a Kuzári és a nagy zsidó filozófusok egyéb műveiben. Bölcseinket idézve: „Nincs értelme a múlton keseregni.” Bízom benne, hogy azoktól a helytelen tettektől, melyeket elkövetni készül – s melyek egy részét, köszönhetően égbekiáltóan hamis következtetéseinek, már meg is tette – végül elhatárolódik, s levelemmel meg tudtam mutatni a jó és helyes irányt, mely az Ön és családja számára is jó és helyes. Ezért is küldtem el ezt a levelet gyorspostával.
Véletlenül ezt a levelet éppen a támuz 17-i böjt előtt írtam meg, mely a jeruzsálemi fal áttörésének állít emléket a város ostroma során, mely esemény végül a Szentély lerombolásához vezetett. Ez arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy meg kell tennünk mindent, hogy megszüntessük a pusztulás és a száműzetés kiváltó okát, és ezt megemlítjük imáinkban is „umipnéj chátoéjnu” – mert bűneink miatt kiűzettünk országunkból. Ez kiemelten felhívja a figyelmünket arra, hogy nem engedhetjük meg, hogy bármi is rést üthessen a falon, mely „Jeruzsálemet” védi. „Jiré Sálem” és a belső Szentély, mely a zsidók legféltettebb kincse, az egykori jeruzsálemi Szentély elpusztíthatatlan ellenpárja. Ezt a belső Szentélyt értékeli a legtöbbre az Örökkévaló, ahogy ez meg is jelenik törvényeiben és rendeleteiben: „Építsetek nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam”. Közöttük – minden egyes zsidóban és minden egyes zsidó családban.„
Áldással,
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 102. szám – 2018. január 15.