Az elemzők azt jósolták, hogy a folyamatos összezártság miatt növekedni fog a helyrehozhatatlanul megromló házasságok száma. Ehhez képest 3 százalékkal kevesebb válást regisztráltak a zsidó államban a tavalyi évben.
Az izraeli rabbinikus bíróság (bét din) a 2020-as tevékenységének elemzése után megállapította, hogy a 2019-es évhez képest 3 százalékkal csökkent a válások száma. Ez az adat nem csupán az előrejelzések fényében meglepő, hanem a tavalyi év váratlan kihívásai miatt is. Izraelben többször teljes zárlat volt, és már az első lezáráskor több elemző azt jósolta, hogy a társadalmon belül egyre növekvő feszültség a családon belüli erőszak és válások drámai növekedéséhez fog vezetni. Azonban, hála az Örökkévalónak úgy látszik, hogy ezek a lezárások egyáltalán nem voltak negatív hatással a házasságokra, sőt, a rabbinikus bíróság szerint a családi vitás ügyek száma is csökkent.
Az izraeli bét din a következő adatokat hozta nyilvánosság: 2020-ban 11 076, 2019-ben 11 451 pár döntött a válás mellett. 2020-ban 3852 pár indított válási eljárást, szemben 2019-el, amikor 4158 pár kezdte meg a procedúrát, ami 7 százalékos csökkenést jelent. Bár ezek az adatok jobbak az előző évhez képest, azonban ennek az oka az is lehet, hogy a rabbinikus bíróságok a koronavírus járvány korlátozásai szerint működtek, azaz hivatali idejük csökkent, így esetleg kevesebben tudtak ügyeket intézni.
A tisztánlátáshoz szükség lesz a járvány utáni időszakkal összehasonlítani a mostani adatokat, ugyanis az utóbbiak között nem szerepelnek azok a párok, akik az elmúlt évben szeparálódtak, anélkül, hogy arról bejelentést tettek volna, vagy hivatalos válást indítottak volna.
Az izraeli családjog egyedülálló a világon és nem hasonlít más demokratikus ország családtörvényéhez. Az alapvető különbség abban áll, hogy Izraelben nincs polgári házasság, és házasságot kötni kizárólag vallási bíróságon keresztül lehet. Tehát míg a zsidók a rabbinátusokon keresztül házasodhatnak, addig az arabok a saria jóváhagyásával, és így tovább, mindenki a saját vallásának megfelelő bíróság szerint. Ebből következik, hogy Izraelben csak azonos vallásúak köthetnek házasságot, zsidók esetében pedig csak háláchikusan, azaz anyai ágon zsidók. Például ha egy háláchikusan zsidó házasodni szeretne egy apai ágon zsidóval, akkor azt Izraelben nem teheti meg, kivéve persze ha az apai ágon zsidó az egyik vallási bíróságon betér; betérés nélkül csupán külföldön (általában Cipruson) tudnak polgári házasságot kötni, majd a házastársi státuszukat elismertethetik Izraelben is. Ugyan ezt tehetik azok a nem vallásos zsidók, akik nem akarnak a rabbinátuson keresztül megesküdni.
Ugyanakkor a nem vallásos zsidóknak is egyszerűbb és adott esetben olcsóbb Izraelben, a rabbinátuson keresztül házasodni, mint, hogy azért külföldre menjenek. A problémát nem is a bét din által felügyelt esküvő, hanem az esetleges válások szokták okozni, mivel a háláchá szerint kötött esküvőt csak a zsidó jog szerint lehet felbontani, azaz hosszadalmas tárgyalások után a férjnek bét din jelenlétében getet kell adnia a feleségének, különben a válásuk nem érvényes és nem házasodhatnak újra.
Cseh Viktor
Forrás: www.vosizneias.com
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.