Száz évvel ezelőtt, 1924. május 12-én avatták fel a nagykanizsai zsinagóga árkádos bejáratánál annak a hetvenhét zsidó hősnek az emlékhelyét, akik a város szülöttei és a hitközség tagjai voltak, akik vérüket és életüket áldozták a haza oltárán, az első világháborúban.
Az ünnepség színterére dr. Kahán Imre ny. ezredes-orvos, az esemény főszervezője érkezett először biztos legyen abban, hogy minden a forgatókönyv szerint, a legméltóbb módon történik. 11 óra előtt egyre nagyobb tömeg gyűlt össze, s egymás után érkeztek a különböző küldöttségek, hivatalok, iskolák, egyházak fejei. Természetesen ott volt a főpolgármester, dr. Salyán Gyula, a főjegyző, a vármegye főispánja stb.
A megemlékezés a feldíszített, ódon zsinagógában kezdődött a Himnusz közös eléneklésével, majd Abramovits Márk főkántor művészi kivitelű gyászéneke után dr. Winkler Ernő főrabbi beszélt, aki többek között az alábbiakat mondta:
„Keserű a mi békénk, mint Noé galambjának olajága. Küzdöttünk, harcoltunk, mert szent nekünk hazánk minden röge. Védtük határainkat, mert reánk támadt az ellenség irigysége. Győztünk, hiszen mint hódítók állottunk idegen földön, csak képmutató fondorlat csavarta ki kezünkből a fegyvert. Szomorú fűzfára aggatjuk mi is hárfáinkat, hogyan énekeljük rabságban? Sirató dal fakad csak ajkainkról: Ráchel siratja gyermekeit, nem akar vigasztalódni, mert nincsenek… Alig van ház, melynek ne volna halottja. […]
Nem hivalkodunk fájó sebeinkkel, nem a mi hőseink halála hazaszeretetünk bizonyítéka, hanem kegyeletünk és hálánk véste gránitba csillogó vonásokkal ékes neveiket.”
A rabbi beszéde után újabb énekek következtek, majd talán az esemény legszívbemarkolóbb része: az árva gyermekek gyászoló kádis imája.
A közönség ezután a bejárat elé vonult, ahol a Löffler Sándor építész közreműködésével készült, márványtáblás emlékfal állt. Itt Büchler Mór karnagy vezetésével az egyesített postás- és iparosdalárda énekelte el a Hiszek egy Istenben kezdetű nemzeti imádságot, majd a különböző küldöttek helyezték el babérkoszorújukat a kegyeletük jeléül. Végül pedig, a Szózat közös eléneklése előtt, dr. Bród Tivadar hitközségi elnök a következő szavakkal vette át az emlékművet:
„Itt, e szent helyen, Istennek színe előtt mondom, történjék bármi, tomboljon bár felettünk vész, vihar, et si fractus illabatur orbis [Horatius idézet, mint magyarul utána – Cs. V.] és darabokra zúzva dőljön bár romba az egész földkerekség, azért mi magyar zsidók valamennyien, akkor is állunk rendületlenül, törhetetlenül és a magyar haza iránti szeretetünkben nem tántorodunk meg. Nem! Nem! Soha!”
| Forrás: „Hetvenhét zsidó hős”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 20. szám, 13. old. |