A kamenici mágid és a rossz ösztön meséje – 1. rész
Gyógyszer a hosszú életre
A 19. század végén a cár és a nagy éhínség uralkodott Oroszországban. Sajnos ekkoriban a jobb módúak még a mához képest is szűkkeblűbben viseltettek a nyomorgókkal szemben. Az általános szegénység és a gazdagok ignoranciája pedig arra késztette a kamenici mágidot, reb Chájim Zundelt, hogy az egyik sábeszi beszédét direkt erre hegyezze ki.
Az ominózus szombaton a hatásos szónoklatairól híres mágid a tóraszekrény elé lépett, s a megszokott, magával ragadó stílusában kezdte fejtegetni a jótékonyság fontosságát, miközben sajátosan ostorozta a fukarkodó bálbebószokat.
A kiváló emberismerő reb Chájim Zundel a következő tanmesét beszélte el a zsinagógai hallgatóságának: Berdicsev városában lakott két fivér, akik ikrek voltak. Alkatukra nézve alig hitte az ember, hogy zsidók, hiszen kisportolt, egészséges monstrumok voltak, izmosabbak akármelyik parasztnál. Nagy jómódban éltek, kettőjük vagyona meghaladta a 30 ezer rubelt is. Közös háztartást vezettek, üzlettársak voltak, tulajdonságaik is egyeztek, melyek közül különösen markáns volt a fösvénységük. Egy kopejkát, nem sok annyit nem jótékonykodtak életükben.
Egyszer aztán a két testvér közül hirtelen meghalt az egyik. A megmaradt teljesen letaglózva tért házába a temetésről. Rettenetes félelem fogta el, a haláltól való rettegés kezdett eluralkodni rajta. Mi van, ha őt is hasonló sors éri? Hiszen testvére is éppen olyan egészséges volt, mint ő, testi, szervi hiba nélkül volt, mégis a legszebb férfikorában, hirtelen elragadta őt a halál. Ezek alapján ez bizony vele is könnyedén megeshet.
Állandó halálfélelme arra késztette, hogy módot találjon a hosszú élet biztosítására. Máson sem törte a fejét, mint életének biztosításán, míg végre beugrott neki egy világhírű tanár által felfedezett, biztos hatású szer, melyről még gyermekkorában hallott. Igaz ugyan, hogy ez a szer igen sokba kerül, dehát tekintetbe véve, hogy mégiscsak az ember életéről van szó, mégsem fogja sajnálni erre a pénzt.
A csodaszerről még a chéderben hallott, ahol tanítója megmagyarázta Salamon király egyik példabeszédét, hogy „Az igaznak gyümölcse életnek fája…” (Mislé 11:30.) – vagyis a jótékony cselekedet megment a haláltól! Ha Salamon király, kinek lelki dolgok ismeretében széles nagy világban mása nem akadt, és ezt a bölcsességet megörökítette, akkor igen valószínű, hogy ez a tényeknek megfelel, s kijelentéséről gyakorlati példákon keresztül is meggyőződött. Így aztán elhatározta, hogy ő bizony kipróbálja a csodaszert, s ezentúl cedákát fog adni, ha csak lehetősége nyílik rá.
Nem is kellett sokáig várnia: még tévét havának egy rendkívül hideg napján, a hóvihar süvítésétől alig hallható kopogtatással zörgettek az ajtaján. A didergő ember pénzsegélyt kért, látszott rajta, hogy ruhái jobb napokat is láttak, hogy szegény ember, de ettől még nem egy snorer, mert bizony alig bírta előadni a kérését a nagy szégyenében. Összesen egy rubelt kért, amivel beteg feleségét és hat gyermekét megmentené az éh- és fagyhaláltól. Dadogva mondta, hogy ő nincs hozzászokva az efféle kolduláshoz, máskor megkeresi ő a kenyérre valót, most viszont ebben az ítéletidőben semmi munkára nem adódott lehetőse. Azzal az egy rubellel egy nyolctagú családon tudna segíteni, mert ő akkor 50 kopekért kenyeret és 50 kopekért tűzifát venne.
Kalbon – mert hogy így hívták a gazdag embert – felismerte, hogy ez bizony nem is egyszerűen a cedáká micvája, hanem egyenesen a pikuách nefesé, az ember megmentéséé, mellyel bizonyára megszerzi nem csak az evilági, de a túlvilági boldogságát is. Ki is küldte a konyhába, hogy várakozzon ott, ő pedig előkotorta zsebéből az irodájában lévő pénzes szekrényének a kulcsát, hogy leszámoljon egy rubelt.
R. Löffler Henrik 1928-as, Zsidó Ujságban megjelent írása alapján.
*********
A kamenici mágid és a rossz ösztön meséje – 2. rész
Könyöradomány helyett emberszereteti kölcsön
Már éppen fordította volna el a kulcsot a trezor zárjában, mikor megjelent előtte a Jécer Hárá ismeretes alakja és barátságosan érdeklődött hogyléte felöl. A Jécer Hárá nyájassága teljesen elfeledtette Kalbonnal, hogy kinyissa a pénzes szekrényt, meg egyáltalán, hogy a szerencsétlen zsidó kint várakozik. A rossz ösztön örömmel nyugtázta magában, hogy még idejekorán megjelent, és hogy a cedáká micvája nem tudta elrontani az ő üzletét. Kedveskedve magához húzta Kalbont és azt kérdezte tőle: „Tulajdonképpen mi indított téged arra, hogy jótékonyságra add a fejed? Jól meggondoltad te ezt? Hiszen neked tudnod kellene, hogyha elosztogatod a pénzedet, teljesen tönkremész!”
Kalbon felmérgesedett ezen, és vörös arccal kezdett bele:
„Most látom, te Jécer Hárá, hogy tévedtem benned. Eddig azt hittem a legjobb barátom vagy, hogy őszintén beszélsz velem, de most nagyot csalódtam. 45 éve hallgatok rád, soha tanácsodtól el nem tértem, mert tudtam, a javamat akarod. De most elárultad hamisságod! Az életemre akarsz törni, a halálomat akarod. Le akarsz beszélni, hogy cedákát adjak, amivel meg tudnám hosszabbítani az életemet. Takarodj innét, de tüstént!”
No de a Jécer Hárá szokva van az ilyen és még ennél ilyenebb jelenetekhez, s ahelyett, hogy visszautasította volna Kalbon hangnemét, mosolyogva inkább ezt mondta: „Mintha kételkednél bennem, pedig nincs okod rá. Hidd el nekem, esküszöm rá, hogy a te életed is drága nekem! Bizony becsüllek, hogy mindig adtál tanácsomra, mert igen kevés ember van e városban, aki úgy bízna bennem, mint te. Most pedig hallgass ide és aztán ítélj! Gondolj csak vissza arra, hogy hány álmatlan éjszakád volt, míg összegyűjtötted vagyonod. Nem titok, hogy rubelt keresni nem egyszerű. S mennyit is ér egy szegény ember? Egyenértékű egy halottal. E tekintetben köztünk véleménykülönbség nincs. Ha tudnám, hogy az általad biztosnak vélt gyógyszer nem kerülne neked többe egy rubelnél, akkor nem bánnám, talán még irigykednék is, hogy te jótékonyságot gyakorolsz. Csakhogy meg vagyok afelől győződve, hogy mihelyst egy szegénynek segítesz, utána tömegekben érkeznek még, s mérges rajként veszik körül egyre apadó mézes kaptárodat. Na most te mondd meg, szabad lenne nekem ezt engednem? Végignézni, ahogy legjobb barátom tönkremegy?”
A Jécer Hárá szép szavai gondolkodásba ejtették Kalbont, mert igencsak mély benyomást gyakoroltak rá. Megszorította barátja kezét és engesztelőleg így szólt hozzá:
„Tudom, hogy az igazság a te oldaladon van és hát a pénz igen drága portéka. Mégis ez az egyetlen, amivel életemet meg tudom menteni, ezért meg kell próbálnom.”
Erre a Jécer Hárá a következőképpen válaszolt: „Bizonyára tudod, hogy meglehetősen jártas vagyok a zsidó tudományokban, hiszen időnként megfordultok Tóra-tudós házakban is. Rabbink egyik mondásával be fogom bizonyítani neked, hogy milyen módon lehet cedáká természetű micvákat gyakorolni: »A szeretet gyakorlása sokkal nagyobb súllyal bír, mint a jótékonysági cselekedetek.« Ha pedig így van, akkor figyelj rám, s fogadj szót. Küldd el ezt a koldust és inkább kölcsönözz néhány rubelt valamelyik tönkrement kereskedőnek, had kezdjenek vele új egzisztenciát, így aztán pénzed is visszatérül, vagyonod nem lesz megcsorbítva, de mivel szeretetet gyakorolsz, a hosszú életed biztosítva lesz!”
Kalbonnak tetszett az okos beszéd, elnézést is kért a Jécer Hárától, hogy olyan durva volt s biztosította, hogy ezentúl is minden tekintetben rá fog hallgatni.
R. Löffler Henrik 1928-as, Zsidó Ujságban megjelent írása alapján.