157 évvel ezelőtt ezen a napon, vagyis kiszlév hónap 19-én tért vissza Teremtőjéhez Benet Jesájá („Benedek József”, 1792–1864) nagykállói rabbi. Jorcájtja kapcsán néhány momentumot és legendát idézünk fel.
Nagykálló szinte aranybetűkkel szerepel a magyarországi zsidó hitközségek sorában, ahol egy sor fantasztikus Talmud-tudós élt. Itt volt rabbi a híres Taub Jicchák Eizik (1751–1821), akit sokan, mint a magyarországi haszidizmus atyjaként is emlegetnek. Emblematikus személyiségét mutatja többek között az is, hogy halála után 19 évig nem találtak helyére megfelelő rabbit, pedig jelentkező lett volna bőségesen.
A bölcs és nagy tudású emberek által vezetett kállói hitközség végülis a neves rabbicsaládból származó Benet Jesájában találták meg a méltó utódot.
Valóságos kuriózum, hogy ismerjük a Ráv Benet rabbiszerződést, mely nemcsak héberül, de még magyar nyelven is megvan, melyet a közösség elöljárói fordítottak le, s így igen autentikus átírásban ismerhetjük meg az akkori szabolcsi zsidók szavajárását 1841-ből:
„Egyenlő és közhelybenhagyásunkkal elválasztottuk azon Jeles, Istennek elválasztottját, Sái Benétet, azon nagy érdemű Istenfélő Niklisburg [valójában Nikolsburg, vagyis Mikulov, Csehország – szerk.] városa és Morva országi Izraelitáknak néhai feő Papjának Boldogult Markusz Benétnek fiát, hogy ő legyen Urunk és oktatónk s Eő üljön a Nagy-Kállói s Megyei feő Papi székbe, az ide megérkezése napjától fogva Három egymás után következendő esztendőkig. […]
Feő Papunknak rendes fizetése lészen tőlünk Megyebeli Izraelitáktól a fent említett ideig Hetenként Tíz-tíz pengő forint és becsületes lakhelye. Minden nagyobb és kisebb Megyénkbeli Helységekben ahol karácson [Szabolcsban az újévet vagyis ros hásánát zsidó karácsonynak nevezte a népi nyelv – szerk.] ünnepi Isteni szolgálatra össze szoktak gyűlni, tartoznak esztendőnként egy-egy forintot fizetni.”
Mint a szerződésből kiolvasható, Benet rabbit három évre választották nagykállói és megyei főrabbinak, azonban ezt az illusztris „tisztséget” 24 éven keresztül, egészen a haláláig viselte,
mely időszak alatt a hitközség intézményrendszere megerősödött, és újabb vallási és emberbaráti egyletekkel is gyarapodott.
Dr. Bernstein Béla (1868–1944) nyíregyházi status quo ante rabbi tollából ismerhetjük, hogy az 1848/49-es szabadságharcban szép számmal vettek részt zsidók is, továbbá adamóczi és vittenczi dr. Borovszky Samu (1860–1912) történész Szabolcs vármegyei monográfiájából pedig azt is megtudhatjuk, hogy Nagykálló azon városok között volt, ahonnét kiemelkedő számban – 24 családból – vettek részt zsidó vallású ifjak a harcokban, például a Popper családban három fiú, Bernát, Lipót és Mór is. Ebben pedig nagy része volt Benet rabbinak, aki jól megtanult magyarul és buzdította híveit, hogy minél többen csatlakozzanak a szabadságharchoz, – a legenda szerint az 1848. október 30-ai schwechati csata előestéjén a kállói zsidók és a megyéből bevonuló keresztények együtt énekelték a Szól a kakas már kezdetű dalt.
Habár Reb Jesájá a magyarosodásnak nem volt ellene, sőt, mint ahogy a fenti példák mutatják, maga is támogatta azt, azonban tiltotta a zsidó vallásnak akárcsak a legkisebb megreformálására irányuló szándékot is. Amikor a 19. század közepi reformpárti zsidókban felmerült egy modern rabbiképző intézet ötlete, akkor a nagykállói rabbi volt az egyike azoknak, aki a legerélyesebben szállt harcba ez ellen.
Miután felröppent a hír, hogy egy rabbiszeminárium felállítását még maga az uralkodó is támogatna, akkor a kor zsidó hit őrei egy nyíregyházi rabbigyűlésen egy folyamodványt fogalmaztak meg a I. Ferenc József királyhoz (1830– 1916), hogy ne támogassa egy ilyen intézmény megnyitását. Hogy a rabbik még jobban érvényesíteni tudják szándékukat, ezután egy nyolc rabbiból álló küldöttséget szerveztek, akik 1864-ben audienciára utaztak fel a Monarchia fővárosába.
A „delegációt” Jehuda Aszód (Jehuda Jáále, 1796–1866) dunaszerdahelyi (Dunajská Streda, Szlovákia) gáon vezette és Benet rabbin kívül elkísérték még őt a pozsonyi Ktáv Szófer (Schreiber Ávrahám Smuél Binjámin, 1815–1871), Löw Jeremiás (1811–1874) sátoraljaújhelyi, Menáchem Asch (Eisenstädter, 1808–1869) ungvári (Uzshorod, Ukrajna), Perls Májer (1807–1893) nagykárolyi (Carei, Románia), Deutsch Áron Dávid (1812–1878) balassagyarmati és Hildesheimer Azriel (1820–1899) kismartoni (Eisenstadt, Ausztria) rabbik.
A rabbik párosával ültek egy-egy kocsiban, az elsőben a szerdahelyi gáon és a pozsonyi rabbi utazott. Ráv Jehuda Aszód egész úton könnyes szemmel és hosszú imákban kérte az Örökkévalót, hogy küldjön angyalokat segítségül, hogy meggyőzhessék a királyt.
Általános nagy feltűnést keltett az a négy fiákker mely a bécsi Burg udvarába fordult, s melyből az ország nyolc legtekintélyesebb rabbija szállt ki. A libériás személyzet egy hatalmas, kristálycsillároktól megvilágított fényes terembe vezette a szakállas, kaftános rabbikat, akik alig merték felemelni fejüket a sok pompa látván.
Először aztán Ráv Jehuda Aszód emelte fel a fejét és tekintete hirtelen egy érdekes alakkal találkozott össze. Erre megkérdezte a mellette állót, hogy ki az ott szemben?
Ki az az alak, aki rám néz és aki olyan, mintha az Isten küldte volna, hogy szálljon értünk síkra? A mellette álló odanéz, s csodálkozva mondja, hiszen ez ő saját maga, a nagy Jehuda Aszód. A párbeszédre a nagykállói Reb Jesájá és a többi rabbi is odanézett, mire mindegyik látta társait, de nem ismerték fel önnön arcképüket. Ekkor derült ki, hogy egytől egyig szentéletűek, a hiúságtól teljesen mentes emberek voltak, akik addig még sohasem látták saját arcképüket, mely a parkettától a mennyezetig érő tükrökben köszönt vissza rájuk.
Az audiencián résztvevő rabbik közül a legtöbbnek már nem kellett megélnie a rabbiképző felállítását, s így nyugodtan térhettek a másvilágba. Amikor Benet rabbit temették, erős földrengés rázta meg a környéket, melyről nem volt olyan, aki ne kötötte volna össze a szentéletű rabbi halálával.
Emlékéből fakadjon áldás!
Források:
Szabolcsi Lajos dr., „A chaszidizmus – II. előadás. A kállói pap”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 52. szám, 7–8. old.
Szilágyi-Windt László dr., A kállói cádik – A nagykállói zsidóság története. Tel Aviv: szerzői kiadás, 1959. 40–53. old.