A HETISZAKASZ RÖVIDEN

 

Ki távo

A zsengék bemutatásáról szól az Írás, mikor a hét kiemelt növényt: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó, datolya, első terméséből szertartás és ima keretében be kellett mutatni a Szentélyben. Mindez családi és örömünnep volt, a jó termés köszönete, amely úgy teljes, ha papok és szegények is megkapták a nekik járó részt. Az új országba érve nagy köveket kellett állítani, bekenni mésszel, és ráírni a Tannak minden szavát. Gerizim hegyén sorakoztak Simon, Jehuda, Jiszáchár, József és Benjámin törzsei, másik oldalon Ébál hegyén Reuvén, Gád, Áser, Zebulon, Dán és Náftáli törzsei. A hagyomány szerint lent középen a leviták álltak, előbb Gerizim hegye felé fordultak és elmondták az áldásokat, melyre az ott levő törzsek kórusa Áment mondott. Majd Ébál hegye felé fordulva átkaikat sorolták, mire az ott levők feleltek Ámennel. Ezután az áldások és átkok részletes következménye hangzik el. Mózes összefoglalja a nagy út tanúságait, negyven évig járta a sivatagot Izrael népe, a ruhák nem koptak le róluk, saruik sem lábaikról, kenyér is jutott mindenkinek. Győzelmeket aratott Hesbon és Básán királyán, de őrizni kell a szövetséget, mert ez a boldogulás alapja, feltétele.

D. G

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 47. szám – 2014. augusztus 25.

 

Megszakítás