A HETISZAKASZ RÖVIDEN

 

Dvárim

 

„S történt a negyvenedik évben a tizenegyedik hónapban, a hónap első napján.” Győzelmek sorozata után Izrael eljutott a Jordánig. Mózes tudta, hogy számára ez végállomás, magyarázni kezdte a Tant. Nem hallgatva el a hibákat sem, emlékeztetve, harmincnyolc évvel ezelőtt már eljutottak a határig, már előttük állt az ország, de a kémek története miatt negyven év súlyos vándorlása következett. Bár az Örökkévaló kegye végig ellátta a népet élelemmel, itallal, gondoskodással, emlékeztetett Mózes, hogy tízszer engedetlenkedtek Izrael fiai a pusztában. Kétszer a víz miatt, egy ilyen perlekedés során Mózes hibázott, így nem léphetett be az Ígéret földjére. Emlékeztetett Mózes, mikor forró fejjel a figyelmeztetés ellenére harcolni mentek a hegyre és vereséget szenvedtek. Elmagyarázta, hogy Reuvén, Menase fél törzse, valamint Gádnak kéréséről szól, hogy a Jordánon innen Gibád, Básán, Argot vidékén, ahol jó legelők vannak, telepedhessenek le. Mózes megengedte, ha a harci cselekedetekből nem vonják ki magukat.

 

D. G.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 41. szám – 2014. augusztus 18.

 

Megszakítás