A HETISZAKASZ RÖVIDEN

Szakaszunk – Áchré Mot (3Mózes 16-18.) – a Jom Kippuri Szentély-szertartás módozatait, áldozatait, ismerteti, elsősorban azt a gyakorlatot, hogy a szolgálattevő főpap ún. „bűnbakot” küld a pusztaságba, amely „magával viszi Izrael népének vétkeit”.

Ezenfelül a szakasz – amit gyakran együtt olvasunk a következő, Ködosim, szakasszal – a zsidó élet szentségéről tárgyal, ezzel kapcsolatos vonatkozásban előírásokat tartalmaz.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 30. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás