A HÁFTÁRÁ RÖVIDEN

 

Az utolsó teendő

        A heti Szidrában Ábrahám utolsó földi gondjait rendezi el. Hét fiaitól megvásárolja Makapéla barlangját, hogy végső nyugvóhelyül szolgáljon felesége, Sára számára. Feleséget keres fiának, Izsáknak, örökségről intézkedik. Hűséges szolgák szófogadó fiú, az őt mindenben követő Izsák, veszi, veszik körül. A Háftárában (1Királyok 1:1–31.) a harcokban, országlásban megfáradt Dávid feje fölött csapnak össze az események. Háza és környezete tele van intrikával. Adonija, a fia, meg sem várja apja halálát, vagy végrendelkezését – Joáb főparancsnokkal és Ebjatár pappal szövetkezve királynak kiáltja ki magát. Juhot, temérdek szarvasmarhát áldoz, nagy lakomát rendez, meghívja fivéreit, Júda férfijait, de nem hívja meg féltestvérét, Batséva fiát, Salamont, a próféta Nátánt, Benjáhut, a régi vitézek vezérét, Cadokot, a másik papot. Tehát az udvar két részre szakad. Nátán jelenti Batsévának a történteket, Batséva felkeresi a királyt és számon kéri rajta korábbi ígéretét, mely szerint Salamont teszi majd meg utódjává. Dávid behívatja az előkelőségeket, Nátánt, Cadokot, hű embereit és előttük jelenti ki Batsévának: “úgy cselekszem a mai napon, amint megesküdtem neked az Örökkévalóra, mondván, a te fiad Salamon fog uralkodni utánam, és ő fog uralkodni helyettem” (uo. 30.) Júda népe megnyugodhat, a király végrendelkezett, méltó személy, Salamon követi trónusán.

        D. G.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 5. szám – 2014. augusztus 5.