A HÁFTÁRÁ RÖVIDEN

 

A naponta megújított teremtés

        A nagy körforgásban elérkeztünk újra az I. könyv első szidrájához. A szidrá felolvasása után befejezésként recitálják a Háftárát (a szó is befejezést jelent). Ennek oka, hogy Epiphanes idejében a Tóra tanulása, olvasása tilos volt, ezért olyan prófétai írás-részeket kerestek bölcseink, amely emlékeztetett a Tórai szakaszra. Másrészt a Karaitáknak, vagy másoknak, akik kétségbe vonták a prófétákat, a szertartásba vonva a prófétai intelmeket, bizonyítjuk igazságukat. Harmadrészt történelmi távlatból hatszáz-nyolcszáz év elteltével már látszik a Tóra betartásának áldása, vagy be nem tartásának átkos következménye. A Próféták mindig a betartás mellett és a bálványimádás ellen foglaltak állást, megjósolva a jövőt, magukra vonva a hatalmasok és környezetük haragját. Jesájá most idézett próféciája (Jesájá 42:5–43:10.) csak az első mondatban, amely a teremtésre utal, kapcsolódik a Brésit szidrájához. Érdekes, hogy a teremtés szót jelen időben említi. Ezért mindennapi imánkban ezt bölcseink úgy fejezik ki, “aki nap mint nap megújítja nagy irgalmával a teremtés művét.” Jesájá, akit igazságáért kettéfűrészeltek, a reményt és újjáéledést hirdeti a haftárában felolvasott sorokkal korának, amikor is Jeruzsálemet Szánherib seregei vették körül és a jövőnek, amikor hihetetlen pontossággal megjósolta, a babilóniai fogság végét. Meg is indokolja egy az imába is beemelt sorral “Az Örökkévaló akarja igazsága diadaláért, hogy naggyá, hatalmassá tegye a Tórát.” (uo. 42:21.)

        D.G.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 1. szám – 2014. augusztus 5.