A gyümölcsfák élete és az ember mindennapjai

A héten beléptünk niszán hónapba, ami a tavasz nyitánya, általában ilyenkor mondjuk el a virágzó gyümölcsfák áldását, a birkát háilánotot. A zsidóságban a fáknak különleges szerepük van, amiknek életéből sokat tanulhatunk.

A termőre fordult fák gyümölcsét az első három évben nem esszük meg, ez a termés az Örökkévalót illeti. A Szentföldön élő fák gyümölcsét a negyedik évben Jeruzsálembe kell vinni, csak ott lehet elfogyasztani, az ötödik évben pedig már a miénk, hogy élvezhessük azt. Mi értelme van ennek a háromszintes „be­léptetési rendszernek”? Mit nyerünk általa?

A napokban olvastam erről Elazar Gurkow rabbi érzékletes magyarázatát. Eszerint, noha manapság a zsidók túlnyomó többsége már nem földművesként éli életét, mint évezredekkel ezelőtt elődeink Izrael földjén, a szívünk mélyén mégis mindannyian kertészek vagyunk. Mind arra vágyunk, hogy elültessük a szívünkben és a gyermekeink szí­vében, az otthonainkban és a környezetünkben az Örökkévaló jelenlétének magját, munkánk gyümölcsét pedig három lépcsőben élvezhetjük, éppúgy, ahogy a zsidó nap is három szakaszra oszlik.

Először imádkozunk, és a figyelmünket a spirituális ügyek és az Örökkévaló felé fordítjuk. Ez az időszak nem szólhat a hétköznapi gondolatokról vagy puszta élvezetről, vagyis nem esszük meg a gyümölcsöt. Ima után Tórát tanulunk, amikor a már kapcsolatba lépünk a fizikai világgal, működésbe lép az intellektusunk, de még minden fölött „Jeruzsálem” szellemisége lebeg, azaz a jitát sámájim, az Istenfélelem légköre. Vagyis már megesszük a gyümölcsöt, de nem mindegy, hogy hol. Végül szellemi burkunkból kilépve elmerülünk a hétköznapi világban, azonban, remélhetőleg, miközben munkánk gyümölcsét élvezzük, magunkkal visszük a reggeli spiritualitás hatását.

Röviden tehát, az első szakasz egy az egyben az Örökkévalóé. A naponkénti három ima összekapcsolódik gyümölcsfák első három évével, amikor a termésüket az Örökkévalónak ajánljuk. A második szakaszon egyformán osztozunk az Örökkévalóval, ahogy a Tórájával összekapcsolódik az elménk. Ez szimbolizálja azt, hogy a negyedik évben már elfogyaszthatjuk a gyümölcsöt a saját élvezetünkre, de csak Jeruzsálem szent városában. A harmadik szakasz pedig már egy az egyben a miénk, a mi belátásunkon múlik, hogyan használjuk föl a „termésünket”.

Azok, akik sikeresen teljesítik az első két fázist, azon fogják kapni magukat, hogy valójában nem érzik kényelmesen magukat kizárólagos tulajdonosaként – és magától értetődően hívják az Örökkévalót, hogy csatlakozzon hozzájuk, ezzel a szentség szintjére emelve a profán hétköznapokat.