Isten kegyelméből
5730. Hanuka első napja [1969. december 5.]
Brooklyn, NY
Szomorúan értesültem áldott emlékű édesanyja elhunytáról. Őszinte részvétemet és a hagyományos részvétnyilvánító áldást küldöm önnek és az egész gyászoló családnak:
Az Örökkévaló vigasztalja meg önöket Cion és Jeruzsálem összes gyászolójával együtt.
A jövőben ne legyen részük bánatban, csak jó és kellemes dolgok kísérjék önöket örökké.
Gyakorlati dolgokat kell tanítani
u.i.: Személyes ismeretségünk és mindazok alapján, amit közös ismerőseinktől hallottam önről, veszem magamnak a bátorságot, hogy a következőt tanácsoljam: a mindennapi imák során elmondott kádisok és az imákat követő misnatanulás után elmondott rabbik kádisa mellett még tanítsa a közösséget a zsidó élet gyakorlati törvényeire is, például a Kicur Sulchán Áruch alapján. Napjainkban ennek kiemelt jelentősége van, és jelentős hatást lehet vele elérni. Ezek közül a legfontosabb, hogy a közösség érdemekhez juttatása különös érdemhez juttatja az eltávozott lelket. Emellett, ha arra biztatunk másokat, hogy teljesítsék Isten akaratát, különösen, ha egy befolyásos embert teszi ezt, akkor megvalósul a kádis első sora: „Magasztaljuk és szenteljük meg nagy nevét”.
Megemlítenék még egy hászid szellemben fogant gondolatot, mely új fénybe helyezi a megtérés fogalmát.
A hászid gondolkodás szerint a megtérés nem bűnbánatot jelent (az csak a folyamat egy részét képezi), hanem – ahogy a héber tsuvá/visszatérés kifejezésből is ered – a lélek visszatérését forrásához és gyökeréhez. A visszatérés itt nem azt jelenti, hogy a lélek visszatér Teremtőjéhez a rá kiszabott földi évek végeztével, hanem a lélek valódi lényegéhez való visszatérést.
Az Álter Rebbe a következőképpen magyarázza ezt a Tánjá 31. fejezetében: Ezt azzal érheti el egy zsidó, ha a Tórával és a parancsolatokkal foglalkozik, különösen, ha ezt belső örömmel és lelkesedéssel teszi. Mert akkor a lélek „eltávozik a testből” – abban az értelemben, hogy hátat fordít a testi szükségleteknek, ösztönöknek és vágyaknak. Ezenfelül ekkor a lélek bevonja a testet a spirituális létezésbe és együtt hajtják végre Isten, minden lélek és létező forrásának akaratát. Így tehát nemcsak a lélek tér vissza a forrásához, hanem a fizikai test is vele együtt.
A fent említettek magyarázatot adnak Maimonidész furcsának tűnő kijelentésére, mely szerint a gyászoló család által megült gyászidőszak a megtéréssel hozható összefüggésbe. Azt gondolhatnánk, hogy az ember első, természetes reakciója egy ekkora veszteség után a düh és panasz lenne. Az előbbiek figyelembe vételével azonban már érthető, hogy egy mélyebb szinten miért váltja ki a megtérést egy élet befejeződése okozta megrázkódtatás. Ez ugyanis a megfelelő idő arra, hogy rádöbbenjünk: a testbe zárt lélek milyen sok lehetőséget kap itt a földön, hogy visszatérjen a forrásához, az ilyen megtérés pedig jelentőségteljes, boldog és hosszú élethez vezet.
A gyász nem panaszt és dühöt kell, hogy kiváltson
Mestereink bölcsen figyelmeztettek bennünket arra, hogy egy nehézségekkel küzdő emberrel szemben megengedőbben kell viselkednünk. Felmerülhet önben az a gondolat, hogy íme egy ember, aki nem is a rokonunk, de ki akarja használni ezt a különösen nehéz helyzetet, hogy a saját elképzeléseit hirdesse. Éppen ezért írtam külön levelem ezen részét. Valójában azonban e két rész nagyon is kapcsolódik egymáshoz. Ráadásul a lényeg a következő: ezek a gondolatok nemcsak az enyémek, hanem az ön gondolatai is. Az Álter Rebbét idézem ismét: „Egy zsidó nem vágyik arra és nem is képes rá, hogy elkülönüljön Istentől”. Legfeljebb a körülmények időnként eltakarják az igazságot. Hiszem teljes hittel, hogy ezzel kedvezhetünk a túlvilágra költözött léleknek, és, megkockáztatom, hogy ön is osztja e meggyőződésemet.
A nehéz helyzetet is jóra használjuk
Adja az Örökkévaló, hogy egy örömteli esemény kapcsán valósítsa meg a fentieket, az idézett Tánjá-fejezettel összhangban az igaz Tóra tanulásán keresztül, oly módon, hogy az gyakorlati cselekedetekhez vezessen, a parancsolatok mindennapi betartásához. Azt kívánom, hogy a feleségével együtt ebben a szellemben neveljék fel a gyermekeiket. Itt nemcsak a biológiai gyermekeikre gondolok, hanem azokra is, akik mentorként és tanárként néznek fel önökre, ahogy bölcseink tanítják: „Vésd be azokat gyermekeidnek és beszélj róluk” – a tanítványaidnak.
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 139. szám – 2021. február 1.