A cháruv fa csodája

Simon bár Jocháj rabbi hatalmas bölcs volt, a tórai törvényeket magyarázó, elemző Misna egyik legnagyobb tudósa. Szorgalmasan tanult híres iskolában, tudós mesterektől, nem csoda, ha belőle is nagy rabbi lett. Azonban igencsak nehéz idők jártak akkor: a római császár, a gonosz Hadrianus megtiltotta a zsidóknak, hogy a Tórát tanulmányozzák, és akit rajtakaptak, hogy megszegte a tilalmat, az életével fizetett érte. Amikor Hadrianus meghalt, a legnagyobb zsidó bölcsek, köztük Simon bár Jocháj rabbi is, összegyűltek, hogy megbeszéljék, hogyan tovább, hiszen tele volt az ország olyan zsidó kisgyerekkel, akik a rómaiak miatt nem tanulhattak Tórát.

Rabbi Simon bár Jocháj rettenetesen dühös volt ezért a rómaiakra, és elkeseredetten kelt ki ellenük. Meghallotta ezt egy fiatalember, és szörnyű tettre szánta el magát: elment a római császárhoz, és beárulta nála Simon bár Jocháj rabbit. Onnantól kezdve nem volt maradása, a rómaiak meg akarták ölni. Először fiával, Elázár rabbival együtt a zsinagógába menekült. Ott ültek éjt nappallá téve, Simon és Elázár. Éjszakánként, amikor senki nem látta, Simon rabbi felesége vizet és kenyeret vitt nekik. Ám ahogy telt-múlt az idő, a római katonák egyre dühödtebben keresték a két menekülőt, és tovább kellett állniuk, nehogy bajt hozzanak a családjuk fejére.

Alighogy leszállt az este, titokban útra keltek, hogy megfelelő búvóhelyet keressenek maguknak. Nem volt náluk más, csak a ruhájuk, amit a testükön viseltek, és senki, de senki nem tudta, hogy merre vezetett az útjuk. Másnap, mire lement a nap, már igencsak elfáradtak. Egy barlangot találtak, oda húzódtak be éjszakára, hogy másnap folytathassák útjukat, amíg csak megfelelő búvóhelyet nem találnak maguknak. Másnap reggel, amikor felébredtek, nem hittek a szemüknek! Az éjjel hatalmas cháruv fa nőtt a barlang elé, és – lássatok csodát – már a termése is érett volt! Tudnotok kell, hogy a cháruv különleges fa: hetven év telik el, mire meghozza első termését. Az Örökkévaló csodát tett a két híres rabbival, egy éjszaka alatt fát növesztett a barlangjuk elé, élelmet és védelmet adva nekik!

És ez még nem volt minden: közvetlenül a fa tövében friss, tiszta vizű patak csörgedezett vidáman. A fa tökéletesen eltakarta a barlang bejáratát, keresve se találhattak volna jobb búvóhelyet, van mit enniük, van mit inniuk. A két menekülő szívből jövő hálát adott az Istennek, amiért ilyen hatalmas csodát tett velük, és megmentette őket üldözőiktől.

Most, hogy fedél volt a fejük felett, és nem kellett aggódniuk a táplálékuk és a vizük miatt sem, Simon és Elázár rabbi azonnal belemerült a tóratanulásba. Tizenkét éven át laktak a barlangban, ették hétköznap a cháruvot, szombaton pedig a fügét, mert csodálatos módon a fa a hét legszentebb napján cháruv helyett fügét termett, és itták a tiszta vizet, és eközben annyira elmélyedtek a tóratanulásban, hogy a legnagyobb bölcsekké váltak. Néha, ha egy-egy különösen nehéz kérdésnél elakadtak, és nem találták rá a megfelelő választ, megjelent a barlangban Élijáhu próféta, és segített nekik megoldani a problémát.

Tizenkét év elteltével az Örökkévaló azt üzente nekik Élijáhu próféta által, hogy elhárult a fejük fölül a veszély. Így Simon bár Jocháj és Elázár rabbi útra kelt, ám még falujuk közelébe sem értek, amikor megálltak egy mezőn, ahol szorgalmasan dolgoztak a földművesek. Nem tetszett nekik, amit láttak, mert úgy gondolták, hogy a parasztok csak az idejüket fecsérlik, amikor tóratanulás helyett a földjükön fáradoznak. Egyetlen szempillantásuktól leégett a mező, az Örökkévaló pedig azonnal visszaküldte őket a barlangjukba: „Azért jöttetek talán ki a barlangotokból, hogy leromboljátok a világomat?” – mennydörögte. – „Azonnal menjetek vissza!” Mit volt mit tenni, Simon és Elázár visszatért a barlangba. Újra ették a cháruvot, itták a vizet és tanulták a Tórát. Egy év elteltével azt mondta az Örökkévaló: „Most már elhagyhatjátok a barlangotokat.” A két rabbi ismét útra kelt, és most már nem nézték le az egyszerű zsidókat, sőt, elismerték szorgalmas munkájukat és azt, hogy a maguk módján megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy az Örökkévalót szolgálják. Így történt, hogy amikor megláttak egy férfit, aki két hatalmas, illatos mirtuszágat cipelt, megkérdezték tőle, miért teszi ezt. Így felelt nekik az ember: „A szent szombat tiszteletére viszem haza ezeket az ágakat, hogy jó illatot teremtsenek az otthonomban.” – „De miért viszel két ágat, jóember. Nem adna elegendő illatot egyetlen ág?” – „Mélyen tisztelt rabbik” – mondta az ember – „hát nem két kenyeret eszünk-e szombaton, hogy emlékezzünk az Isten parancsára, amit a szombatról adott: őrizd meg és emlékezz meg róla.” Így hát én is két ágat viszek. Nagyon tetszett a rabbiknak ez a magyarázat, és elégedetten tértek vissza otthonukba, ahonnan még sok éven át vezették a népet, és soha nem mulasztották el, hogy emlékeztessék a hozzájuk látogatókat a cháruv fa csodájára.

Ha tetszett a mese, kóstoljátok meg a cháruvból készült süteményt is.

Illusztráció: Tausz Gábor Ezra