A Chábád Lubavics mozgalom központjának állásfoglalását a meghiúsított athéni támadással kapcsolatban a Crownheights Info közölte.

„Hálásak vagyunk a helyi görög hatóságoknak, akik nemrégiben meghiúsították azt a merényletet, melyet különféle zsidó célpontok ellen terveztek az országban, köztük az athéni Chábád-központ ellen.”

Mendel Hendel rabbi, athéni Chábád-küldött megerősítette, hogy a pészahi készülődés a korábban eltervezetteknek megfelelően zajlik tovább Görögországban, de megerősítették a biztonsági rendszert és folyamatosan kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal.

„Hálásak vagyunk továbbá a rendvédelmi szerveknek, akik a világ több száz városában dolgoznak a zsidó vezetéssel karöltve, hogy egész évben biztonságban működhessenek”

– mondta a Chábád Lubavics mozgalom vezetője, Yehuda Krinsky rabbi és így folytatta:

„Az ehhez hasonló eseteknek meg kell erősítenie minket abban, hogy határozottan kitartunk zsidó identitásunk mellett. Arra biztatom a világon élő minden zsidót, hogy ünnepeljék az örökségünket és büszkeséggel és örömmel tegyék még szebbé a pészahi ünneplést. Pészahkor a rabszolgaságból való kiszabadulásunkat és nagyszerű, csodálatos néppé válásunkat ünnepeljük. Éljük át mindannyian e történelmi hagyomány gazdagságát és jelentőségét. A Chábád-Lubavics a zsidó nép minden tagjának, bárhol éljenek is, megváltást hozó, gyógyító és örömteli pészahot kíván. Hozza el a szabadság ezen ünnepe a béke és az egység áldását Izrael egész népe és a világ számára.”

 

Megszakítás