A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE

A fekete kocsi útban volt Pétervár felé. Utasa ‑ a ljoznai mágid, a chászidok feje, Snéur Zálmán, Bárúch és Rivká fia ‑ minden oroszok cárjának foglyaként utazott fegyveres őrei között bizonytalan sorsa elébe. Ebben az időben már több, mint százezer híve volt, akik megdöbbenve hallották letartóztatásának hírét. Vilnai hívei közül huszonkét fiatal chászidot tartóztatott le a cári rendőrség, s ezekből hetet szintén a fővárosba vittek.

1796 őszén, egy nappal Szimchát Tórá után törént a szenzációs letartóztatás, az ifjú chászid mozgalom és ellenzői ‑ a konzervatív zsidó jesivávezetők és Tálmud-tudósok által befolyásolt rétegek ‑ közötti, évek óta tartó háborúskodás csúcspontja. Az ellentétek áthidalhatatlanoknak tűntek: az évszázados hagyományokat védő konzervatívok féltek a chaszidizmus népszerűségétől, lelkesítő, tömegeket magával ragadó szellemétől, és minden, rendelkezésükre álló eszközzel harcoltak ellene. Ilyen eszköz volt a besúgás, a rágalmazás piszkos fegyvere.

A chaszidizmus megalapítója, Jiszráél Báál Sém Tóv bontotta ki a zászlót, melyre azt írta, hogy Isten szolgálatának legfontosabb eleme az ima, a lelkes, szívből jövő zsoltármondás, a jó szív és a jó cselekedetek. A Tórá-tanulás istenfélelem nélkül kevés, ezzel csökkent aTálmud-tudósok vezetői tekintélye. Ez persze nem azt jelentette, hogy a chászidok kevésbé tartották be a vallási parancsolatokat (micvákat), mint ellenzőik ‑ akik „ellenzéknek”, „mitnágdimnak” nevezték magukat ‑, sőt még nagyobb lelkesedéssel, szívvel-lélekkel teljesítették őket. A chaszidizmus azt tanította, hogy egy szegény zsidó ‑ egy nehezen dolgozó favágó vagy vízhordó ‑, akinek nem állt módjában fiatalkorában tanulni, és ezért tudatlan, ám háárec maradt, ugyanannyira kedves lehet Isten szemében, mint a nagy tálmid cháchám, ha istenfélő életet él, örömmel és szívvel-lélekkel szolgálja Istenét, lelkesen ‑ nem egyhangúan mormolva ‑ imádkozik, jótékonyságot gyakorol és így tovább.

Az eredeti, Báál Sém-i chaszidizmus kabbalisztikus elemeit az utódok még inkább hangsúlyozták. A vezetők, akiket a tömeg „rebbe” néven csodarabbiként tisztelt, megpróbálták a hívek szenvedéseit enyhíteni: áldásokat osztogattak, amulettekkel betegségeket gyógyítottak. Fölösleges mondani, hogy a mozgalom ellenzői ezt a tevékenységet is elutasították, mondván, hogy az ilyesmi idegen a zsidóságtól.

Az ellenségeskedés idővel odáig fajult, hogy a vilnai gáon, rabbi Élijáhú vezetésével összeült rabbigyűlés bojkottot hirdetett a chászidok ellen.

A chászid mozgalom litvániai ágának vezetője rabbi Snéur Zálmán, a ljoznai mágid volt. A vezetése alatt álló frakció, a chábád chászidok csoportja ‑ akik nevüket a Chochmá(„bölcsesség”), Bíná („értelem”), Dáát („tudás”) szavak kezdőbetűiből szerkesztették ‑ sikerrel próbálta összeegyeztetni az eredeti chászid lelkesedést a Litvániában erős hagyományokkal bíró Tórá-tanulással. Rabbi Snéur Zálmán Tánjá című klasszikus filozófiai művével lerakta a chaszidizmus eszmei alapjait.

Mindez elég volt ahhoz, hogy Snéur Zálmán szálka legyen a mozgalom ellenzőinek szemében. Miután több nyilvános vitában legyőzte ellenfeleit, és a Vilnában meghirdetett bojkottnak sem volt semmi foganatja, az ellenzék elhatározta, hogy a tettek mezejére lép. Többszöri tettleges „meggyőzési kísérlet” után az ellenzék szélsőséges vezetői, élükön Ávigdor berdicsevi rabbival, akcióegységre léptek az Oroszországban akkoriban tevékenykedő zsidó „felvilágosultakkal”. Ezek többek között amellett kardoskodtak, hogy a zsidó iskolákat modernizálják, az oktatás orosz nyelven folyjék. Együttes erővel próbálták meg a chaszidizmust és vezetőit lehetetlenné tenni.

Ennek egyik eszköze a rágalmazás volt. Jelentették a hatóságoknak, hogy Snéur Zálmán rabbi, egy „titokzatos szekta vezetője”, hazaárulást követ el: pénz juttat az ellenség ‑ Törökország ‑ által uralt Palesztinába. A hazaárulás és kémkedés nagyon súlyos vádak voltak az akkori Oroszországban, amely hadiállapotban állt Törökországgal. A kémkedés és az ellenség támogatásának vádja azon alapult, hogy rabbi Snéur Zálmán időről időre pénzt küldött a Palesztinában élő szegény zsidóknak. Az ellenzék persze nagyon jól tudta ezt…

A rebbét letartóztatták, és a cári titkosrendőrség, az Ohrana csukott, fekete kocsiján Pétervárra vitték. Itt a Péter-Pál erődbe zárták, ahol a súlyos bűntettekkel vádolt gyanúsítottakat tartották.

A chászid legenda csodák füzérével övezi rabbi Snéur Zálmán letartóztatását és pétervári tartózkodását. Már az odafelé vezető többnapos úton nem mindennapi események történtek. Csütörtökön indult el a menet. A következő napon, pénteken a rabbi hat órával a szombat bejövetele előtt kérte az őrség vezetőjét, hogy álljanak meg, mert ő nem utazik szombaton. A tiszt nem volt hajlandó teljesíteni kérését, ám ekkor eltört a kocsi tengelye. Megjavították, de mire újra elindulhattak volna, megdöglött az egyik ló. A kísérők parancsnoka most már csak azt kérte, hogy legalább a közeli faluig utazzanak el. A Nap már leáldozóban volt, így a rabbi csak annyit engedett meg, hogy az út szélére húzzák a kocsit, és ott töltötték a szombatot.

A pétervári erődítményben Snéur Zálmán rabbit magánzárkában őrizték. Az első hetekben még azt sem lehetett tudni, hol van, és mi történik vele. A rabbi szóba elegyedett egy őrrel: munkájáról kérdezősködött, majd az iránt érdeklődött, szokott-e ajándékot kapni a kiszabadult raboktól. Úgy tudta meg, hogy még innen is szabadulnak néha a foglyok.

A nyomozást vezető tiszt, egy igen művelt orosz nemes, nagy csodálattal adózott a rabbi lenyűgöző egyéniségének. Hosszas teológiai vitákat folytatott vele, és meggyőződött róla, hogy ez az ember nem lehet áruló vagy ellenséges kém.

Ilyen értelemben informálta a nyomozás folyása iránt érdeklődő Pavel cárt, és ismételten dicsérte a gyanúsított nemes lelkületét, példás viselkedését. Ez annyira felkeltette a cár érdeklődését, hogy elhatározta: inkognitóban meglátogatja a fogházban Snéur Zálmán rabbit, és elbeszélget vele.

A cár nyomozótiszti egyenruhában lépett Snéur Zálmán cellájába. A rabbi azonban az uralkodónak kijáró tisztelettel fogadta, majd a koronás fők láttán elmondandó áldással köszöntötte. A cár szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstől. Megkérdezte a rabbit, miről ismerte fel őt. Snéur Zálmán a Tálmud szavaival válaszolt: „A földi királyság hasonlít az égi királyságra.” Amikor a cár a cellába lépett, olyan mély tiszteletérzés hatotta át, amilyen a nyomozók láttán sohasem ébredt fel benne. Tudta, hogy őfelsége, a cár látogatta meg…

A chászid legenda azt is tudni véli, hogy Snéur Zálmán rabbi egy görögdinnyében kicsempészett cédulán értesítette híveit hollétéről. A cédulára a Smá Jiszráél imát írta, a dinnyét pedig a barátságos nyomozó csempészte ki, miután meggyőződött a rabbi ártatlanságáról.

Snéur Zálmán rabbi ötvenhárom napi fogság után szabadult ki a Péter-Pál erőd börtönéből: a nyomozás kiderítette, hogy az árulási és kémkedési históriának semmi alapja sincs.

Kiszabadulásának napját, kiszlév 19-ét a lubavicsi chászidok „a chaszidizmus újéveként” tartják számon, és ezen a napon minden évben örömünnepet rendeznek. (Ebben az évben, 1990-ben 19-e a polgári időszámútás szerint december 8-án lesz.)

Snéur Zálmán kiszabadulásával véget ért az ellenzék vad hajszája, és a chászid mozgalom szárnyat bontott, hogy elfoglalja a zsidó szellemi áramlatok középpontjában az őt megillető helyet…