0,3 négyzetkilométeren 70 ezer embert zsúfoltak össze a hatóságok. Alig volt víz és élelem. A nyilasok razziáztak és gyilkoltak. Több ezer halott feküdt az utcákon. Azokban a hetekben ez számított a város legbiztonságosabb helyének a zsidók számra. 78 éve szabadult fel a budapesti „nagy” gettó.
1945. január 18-án, azon a napon amikor az utolsó német katonákat is elűzte a Vörös Hadsereg a Duna pesti oldaláról, szabadult fel az úgynevezett pesti „nagy” gettó. Bár a közhiedelem szerint – a deportálások leállítása miatt – a fővárosi zsidóság megmenekült a holokauszt elől, a valóságban a vészkorszak a budapesti zsidóság körében is hatalmas pusztítást végzett. A „nagy” gettó néhány hónapig működött, de a zsúfoltság, az élelmiszerhiány és a nyilas razziák miatt az áldozatok száma napról napra nőtt. Egyedül a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttest feküdt halmokban a felszabadulás napján.
A középkori Európában gettónak nevezték a zsidónegyedeket. Általában a hatalom jelölte ki a zsidók számára azokat a településrészeket, ahol megtűrték őket. A 19. században az utolsó európai gettót is felszámolták, de a nácik a megszállt területeken újra létrehozták azokat a zsidók elkülönítésére. A Lengyelországban és a Szovjetunióban létesített gettókkal ellentétben, amelyek éveken át működtek, a magyarországi gettókban egy-két hónapot töltöttek az akkor már sárga csillag viselésére kötelezett, jogfosztott emberek. Vidéken ennyi idő is elegendő volt a zsidók elkülönítésére és deportálására. Budapesten szintén ennyi idő telt el a gettó november végi kijelölése és a német csapatok veresége között.
A „nagy” gettót a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területen hozták létre. Ez volt a világháborús Európa egyik legnagyobb gettója. A kialakításáról szóló belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg. A körzetet deszkapalánkkal vették körben és december 10-én lezárták. A kapuknál fegyveres őrök ellenőrizték, hogy a területet kizárólag a kijelölt személyek hagyhassák el.
A fővárosban a még júniusban elszórtan kijelölt csillagos házakból mintegy 40 ezer zsidót költöztettek át a gettó 162 csillagos házának 4513 lakásába. Ez a szám később elérte a 70-80 ezret, amikor az újlipótvárosi gettóból is idemenekültek azok, akiket már a nemzetközi diplomáciai védelem sem óvott meg a nyilas csőcseléktől.
A gettóban fürdeni, tisztálkodni gyakorlatilag nem lehetett. A vízhálózat nem működött. 10-15 fő jutott egy szobára. Az eleve kritikus élelmiszerellátást, az ostrom végképp ellehetetlenítette.
Végül, a budapesti „nagy” gettóban közel 68 ezer, az újlipótvárosi nemzetközi gettó védett házaiban mintegy 25 ezer ember élte túl a vészkorszakot.
1945. január 17-én, egy nappal a gettó felszabadulása előtt hurcolták el Raoul Wallenberget a szovjet hatóságok.
2014. október 2-án adták át a Dohány utcában azt az emlékfalat, melynek megépítését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és Erzsébetváros Önkormányzata együttessen finanszírozta. A különleges, interaktív térképpel is rendelkező fal a budapesti gettónak állít emléket.
2016. január 17-én, vasárnap 16 órára az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a Budapesti Gettó Emlékfalhoz hívja mindazokat, aki gyertyát gyújtanának az áldozatok emlékére.
Forrás: Múltkor