Még a palesztinok képviselője is elment a nemzetközi holokauszt emléknap hivatalos rendezvényére Brazíliában, de az ország elnöke nem. Dilma Rousseff évek óta távol marad a megemlékezéstől.

„Nem maradhattam távol, nagyon fontos megemlékezni erről a dátumról” – nyilatkozta a Palesztin Hatóság képviselője Ibrahim Alzeben. Mások mellett ott voltak az eseményen Németország, Lengyelország, Oroszország és Ukrajna nagykövetei is. Brazília 120 ezres zsidó közössége jellemzően askenázi, tehát az említett országok területéről származik.

A távolmaradó elnök üzenetét a kormány zsidó származású minisztere, Jacques Wagner olvasta fel, ebben az áll: „meg kell őriznünk a holokauszt emlékét, hogy figyelmeztesse a jelenlegi és a jövendő generációkat arra a morális mélységre, amikor az előítélet uralkodott és az intolerancia vált mindennapos gyakorlattá” – olvasható a forward.com cikkében.

Az eseményen tisztelegtek a Brazíliában élő holokauszt-túlélők szervezetének két korábbi elnöke előtt is, akik 2015-ben haltak meg. December óta nincs izraeli nagykövet Brazíliában, mert a korábbi jelöltet, Dani Dajant nem fogadták el brazil részről. A politikus a telepesek egyik vezetője, ezt kifogásolta Dilma Rousseff stábja.

 

Kép: publico.pt

 

 

Megszakítás