A bibliafordítások történetéből

Józsua, mikor Izrael földjére lépett „… felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását…” (Józsua 8:32.). Bölcseink szerint a felirat nemcsak az eredeti, vagyis héber nyelven volt olvasható, hanem a világ minden más nyelvén is, így a Föld népei megismerhették Szentírásunkat. A korai bibliafordítások azonban elsősorban nem a távoli népeknek, hanem azokhoz a zsidókhoz szóltak, akiket a történelem viharai távol sodortak az őshazától, s a távolban, vagy a Szentföldre visszatérve már kevésbé, vagy egyáltalán nem értették a hébert.

Ezráról, az „írástudóról” (i.e. V. század) tudjuk, hogy „… az egész nép szeme láttára nyitotta fel a könyvet … és a leviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt. Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat” (Nechemjá 8:5-8.). A régi idők rabbijai szerint „értelmezéssel”, vagyis a héberrel rokon arámi nyelvre történő fordítással olvasták a Tórát. A héber nyelv ekkorra már elvesztette köznyelvi funkcióját. Ahhoz, hogy Isten szavát, Tóráját megértse a kevésbé művelt tömeg, a tanulatlan ember is, a Tóra és a prófétai könyvek zsinagógai felolvasásakor az eredeti szöveget a köznyelvre, vagyis arámra (majd később más nyelvekre, pl. görögre, perzsára, stb.) is le kellett fordítani.

A héber „tárgum” szó fordítást jelent, a rabbinikus szóhasználatban azonban a „tárgum” speciálisan a Tóra, illetve a Szentírás egyéb könyveinek arám fordítását jelöli. Kezdetben a tárgum csupán szóbeli rögtönzés volt, nem pedig írott, általánosan elfogadott szöveg. A tóraolvasó mellett állt a turg’mán (m’turg’mán), vagyis a „hivatásos”, vagy „hiteles” tolmács, a fordító, aki a Tóra egy-egy versének héber nyelvű felolvasása után nyomban lefordította a szövegrészeket arámra.

Később megjelentek az írásos tárgumok, melyek legismertebbje a Tórának, Mózes öt könyvének babilóniai tárgumja, amely Onkelosznak, a prozelitának nevéhez kötődik (Tárgum Onkelosz). A Tóra e legpontosabb arám nyelvű fordítását azután is olvasták, tanulmányozták, hogy a keleten maradt zsidóknál az arám, mint köznyelv átadta helyét az arabnak, míg a nyugatra szakadt zsidóság átvette az európai nemzeti nyelvek egyikét-másikát.

A Tárgum Onkelosz mellett más arám változatokat is ismerünk, köztük a Jeruzsálemi Tárgum I-et („Jonátán ben Uziél Tárgumának”, illetve „Pszeudo-Jonátánnak” is nevezik), vagy a korábban csak töredékesen ismert Jeruzsálemi Tárgum II-t („Töredékes Tárgum”), melynek néhány évtizede felfedezték teljes szövegét.

A Tóra mellett készültek arám tárgumok a Prófétai Könyvekhez (N’viim) és a Szent iratok (K’tuvim) többségéhez is.

A tárgumok lényegüket tekintve parafrázisok, vagyis az eredeti szövegnek tartalmilag pontos, de a szerző, vagyis a fordító saját szavaival történő újrafogalmazásai, egyben értelmezései, helyenként magyarázatokkal. E parafrázisok közös jellemzői többek között az Istent aposztrofáló, vagy ábrázoló részekben az antropomorfizmusok kiküszöbölése; a Midrásokhoz hasonló hosszabb-rövidebb történetek beiktatása az egyes részek megvilágítása, érthetőbbé tétele céljából.

A Biblia görög nyelvű változatai

Septuaginta (LXX). A szó jelentése: 70. A Talmud (M’gilá 9a.) és az évszázadok óta közismert ún. Ariszteasz-levél szerint 70, vagy 72 zsidó tudós készítette a héber Szentírás görög fordítását az egyiptomi Pharosz szigetén, Alexandria szomszédságában, II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i.e. 285-246) utasítására. A király udvarába rendelt hetvenkét nagyhírű tudóst Jeruzsálemből, hogy elkészíttesse velük a Tóra tökéletes görög fordítását. Bár a rabbik egymástól teljesen elkülönítve dolgoztak, a munkájuk végeztével összehasonlított görög szövegek egymással azonosak voltak.

Az ezt követő két évszázadban ugyanott elkészült a héber szöveg további részeinek és néhány nem-kanonikus könyvnek a fordítása is. E könyveket, a hozzájuk csatolt néhány görög nyelven írt apokrif könyvvel együtt nevezik Septuagintának, pontosabban „interpretatio septuaginta seniorum”-nak: a „hetven öreg fordításá”-nak. A fordítást a világhírű királyi könyvtárban őrizték.

Latin fordítások

A korai latin Szentírás-fordításokból sok töredék ismert, de egyetlen teljes biblia-kézirat sem maradt fenn ebből a korszakból (i.sz. III. sz.). Az ismert latin szövegrészek szinte mindegyike a görög Septuagintából készült fordítás, így csupán másodlagos származéka a héber eredetinek.

A IV. század vége táján gyakoriakká váltak a rontott szövegmásolatok, és a különféle „szövegváltozatok”. Egy autentikus latin bibliaszöveg elkészítésére vállalkozott Jeromos (Eusebius Hieronymus) kb. 345-420, a korabeli Európa legismertebb Biblia-tudósa, I. Damasus pápa titkára, aki magas színvonalon ismerte a latin, görög és héber nyelvet. A Szentírás eredeti héber szövege, valamint a Septuaginta görög szövegében fellelhető eltérések összevetése révén teljesen új és hiteles latin fordítást készített a „Hebraica veritas”, vagyis az „igaz héber szöveg” alapján. Szövegfordítása, az Újszövetség (Újtestamentum) ugyancsak általa javított szövege, és egyes apokrif iratok kanonizált változatai alkotják a Vulgatát, azt a szövegváltozatot, amelyből a nyugat-európai nyelvek legkorábbi bibliafordításai is születtek.

Pesitta

A Vulgata szövegének keletkezését követte az V. században a szír (kelet-arámi) fordítás, a Pesitta, és ennek változatai. A „pesitta” szó jelentése: egyszerű, közvetlen. Ez a változat ellentétben a Septuagintával, fokozatosan alakult ki a korai zsidó-arámi nyelvű szövegekből. A Pesitta szerzője, létrejöttének ideje és helye régóta vitatott kérdés. A keresztény hagyomány szerint a Pesitta Ábgár edesszai király utasítására keletkezett, aki tudósokat küldött Palesztinába, hogy ott az eredeti bibliaszöveget fordítsák le szír nyelvre. Egyes források szerint az említett Ábgár II. Izátész ádiábénéi királlyal azonos, aki az i.sz. I. században egész családjával és szűkebb környezetével együtt betért a zsidó vallásba. Ezt a történetet Josephus Flavius is közli (A zsidók története 20: 69-71.). Bizonyosnak azonban az tűnik, hogy a héber Biblia szír fordítása az i.sz. I. században Edesszában élt zsidók műve. Az I-III. században fordították le a Tórát, a teljes Szentírás pedig a IV. századra öltött végleges formát.
Arab fordítások

Köztudomású, hogy zsidók és keresztények is éltek az arab félszigeten az Iszlámot megelőző időkben, s minden bizonnyal az arab nyelv szolgált közöttük összekötő nyelvként. Korabeli muzulmán forrásból értesülünk arról, hogy a zsidók héberül olvasták a Szentírásukat, és arab nyelven értelmezték az Iszlám követői számára. Az mindenképpen bizonyos, hogy Mohamed idején létezett a Bibliának szóbeli hagyomány útján ismert arab szövege, hiszen ezt igazolják a Korán bibliai történetei, és a Hadith-ban, az Iszlám hagyomány irodalmában „Iszrá’illiát”-nak nevezett anekdoták. A korai arab nyelvű bibliafordításra történő hivatkozások ellenére teljes, vagy hosszabb szövegrész nem maradt fenn. Az elmúlt évtizedekben több arab nyelvű bibliai szövegtöredék került elő, közöttük Száádjá gáon fordításaiból és kommentárjaiból való részletek.

Bibliafordítások a modern nyelveken

A Biblia a világon a legtöbbször és legtöbb nyelvre lefordított, a legtöbb kiadást és a legnagyobb példányszámot megért könyv. A Biblia a kereszténység elterjedésével túllépett a zsidó nép, illetve a zsidó közösségek által lakott területek határain, és eljutott a Föld szinte minden ismert országába és népéhez. A reformáció további lendületet adott a Biblia és a bibliafordítás, valamint a bibliaolvasás terjedésének.

A modern nyelveken közreadott középkori és újkori fordítások közül, amelyek teljességükben szinte sorravehetetlenek, említsük csupán a legjelentősebbeket.

Ladino (zsidó-spanyol)

A Biblia XIII-XV. században keletkezett zsidó-spanyol fordításait tekintik a legkorábbi kasztíliai Biblia-szövegeknek. Ezeket a korai dokumentumokat latin betűkkel írták. A zsidók spanyolországi kiűzetése után azonban a ladino nyelvű bibliai szövegeket már kizárólag héber betűkkel nyomtatták a szefárd diaszpóra használatára. A teljes ladino Biblia Konstantinápolyban 1739-45-ben jelent meg.

Jiddis

A XIV. századtól kezdődően folyamatosan adtak közre fordításokat egyes bibliai könyvekből. Ezek a kiadványok elsősorban a kevésbé tanultak és a nők igényeit tartották szem előtt.

A Szentírás jiddis nyelvű parafrázisai között legkedveltebb és évszázadok során legelterjedtebb a híres „Ce’ená u-Re’ená” (Cenerene), amely női olvasói számára átdolgozva tartalmazza a Tórát, a Talmudból, Midrásból, valamint a zsidó folklórból vett „szemléltető” anyaggal színesítve. Újabbkori német, sőt magyar kiadása is több ízben megjelent.

Angol fordítások

Az első teljes angol bibliafordítás a XIV. században készült el. Ez és a korábbi részleges fordítások mind a latin szöveg alapján készültek. Az első modern fordítás, amely a héber szöveget is felhasználta a híres, „King James”-ről elnevezett „Jogosított Változat” (Authorized Version) 1611-ben, amely az „Átdolgozott Hiteles Változat” (Revised Standard Version) megjelenéséig (1946-1952) az angol nyelvterületen általánosan használt Biblia volt.

Az évszázadok során megjelent számos angol nyelvű fordítás között több zsidó változat is napvilágot látott. Ezek közül a legjelentősebb talán a philadelphiai (USA) Jewish Publication Society által századunk második felében két különböző fordításban is megjelentetett teljes Biblia. A tórafordítások közül kiemelkedik a Magyarországról származott Joseph H. Hertznek, Nagy-Britannia egykori főrabbijának szerkesztésében közreadott kétnyelvű (héber-angol), bőséges magyarázatanyaggal ellátott Mózes öt könyve (1923-36).

Német fordítások

A legelső nyomtatásban megjelent német Biblia 1466-ban készült Strassburgban. A fordítás alapja a Vulgata volt, a szöveget folyamatosan javították: a Luther előtti időkben 13 kiadást ért meg.

Martin Luther „protestáns” Bibliája nemcsak a bibliafordítás történetének, vagy a teológiának, hanem a német irodalomnak, a német nyelvfejlődésnek is kiemelkedő eseménye, mondhatni fordulópontja volt.

Zsidó szerzők német fordításai

Moses Mendelssohn (1729-1786) volt az első zsidó, aki irodalmi német nyelvre fordította a Biblia egyes könyveit. Megjegyzendő, hogy a német szöveget héber betűkkel nyomtatták, és a kiadvány tartalmazta az eredeti héber szöveget is. A nagy gondolkodót elkeseredett támadások érték a szigorú elveket valló ortodox rabbik részéről a szent könyvek „profanizálása” miatt.

1831 (a következő zsidó fordítás megjelenése) és 1937 között néhány teljes, és több részleges kiadás jelent meg, közöttük olyan kiválóságok munkái, mint S. R. Hirsch rabbi, H. Graetz, M. Buber.

A Biblia magyar nyelvű fordításai

Az Újszövetséget, illetve ennek részleteit már az 1530-as években nyomtatták magyar nyelven. Ezt hamarosan követte a zsoltárok protestáns fordítása (Bencédi Székely István – 1548), majd Heltai Gáspár műve (1551-1556), amely az ószövetségi könyvek többségét és az Újszövetséget tartalmazta, és amely az „Elöljáróbeszéd” szerint az addigi fordításoknak az eredeti héber, illetve görög szöveggel való összevetésével, ennek alapján történt javításával, kiegészítésével készült.

1590-ben vált teljessé a mindmáig legismertebb magyar nyelvű bibliafordítás. Károli Gáspár „Vizsolyi Bibliája” a legrégibb máig fennmaradt (ma is használt) teljes bibliafordítás. A protestáns Vizsolyi Bibliának 1626-ban készült el katolikus megfelelője, a Káldi György fordította magyar nyelvű Vulgata. Ennek hatása és elterjedése nem közelítette meg a Károli-féle fordításét, minthogy a katolikus egyház továbbra sem helyeselte, hogy laikusok papi értelmezés nélkül maguk olvassák a Bibliát.

A katolikus Bibliának teljesen új, jegyzetekkel ellátott, tudományos apparátussal készült fordítása 1973, ill. 1976-ban jelent meg, míg az új református Biblia 1975-ben, javított kiadása 1991-ben került az olvasók kezébe.

A Biblia magyar nyelvre fordításának gondolata a XIX. század első felét megelőzően bizonyosan nem merült fel zsidó ember fejében. A XIX. század elejének politikai eseményei, a nyugateurópai zsidók gyors polgárosodása, a magyar országgyűlés vitái elindították a hazai zsidóságot a magyarosodás, a polgári életforma, és a társadalmi egyenjogúság iránti igény útján, s ennek egyik következményeként magyar nyelvű zsidó biblia-kiadások sora jelent meg.

Bloch Móric (kikeresztelkedése után Ballagi Mór) Mózes öt könyvét fordította le, és „jegyzetekkel felvilágosította”. A héber szöveget is tartalmazó öt kötet Budán jelent meg 1840-ben. Magyar nyelvezete és stílusa a kor legmagasabb követelményeinek is megfelelt. Kisebb részletfordítások után 1868-ban látott napvilágot Mannheim József bajai tanító „Zsoltárok. Fordítás iskolai célra” című műve.

Deutsch Henriknek az alsóbb iskolák „izraelita tanulói számára” is átdolgozott, kissé régies nyelvezetű fordítása, mely a maszoretikus szöveg alapján (annak közreadásával) készült 1887-1889 között jelent meg először. 1890 és 1931 között 12 kiadást is megélt.

Stern Ábrahám polgári iskolai igazgató 1888-ban adta közre „Szemelvények a Zsoltárokból”, és „Szemelvények a Prófétákból” című munkáit.

1898-1907. között jelentette meg a ma is közismert, és kiadványai okán nagyrabecsült Izraelita Magyar Irodalmi Társulat teljes bibliafordítását, az ún. IMIT Szentírást négy kötetben. A fordítás korabeli irodalmi, bibliatudományi és vallásgyakorlati jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kor legkiválóbb magyarországi tudós rabbijainak fordításait szöveghűség szempontjából Krausz Sámuel, magyar nyelvhelyességét pedig Bánóczi József gondozta, ellenőrizte. (Héber szöveggel bővített reprint kiadása 1994-ben jelent meg.) Az IMIT Szentírás I. kötetének, a Tórának fordítója Bernstein Béla nyíregyházi status-quo főrabbi volt. Az ő nevét azért emeltük ki a többi fordító közül, mert Tóra-szövegét átdolgozta „iskolai használatra”, és párhuzamos héber szöveggel 1902-1922 között hat kiadásban bocsátotta a zsidó hitoktatás céljára.

1922-ben jelent meg Frenkel Bernát rabbi és hitoktató szerkesztésében, és részben az ő, illetve néhány neves rabbi fordításában a „Szentírás a család és az iskola részére.” A négy kötetes mű az egész Bibliát tartalmazza. A szövegeket a célnak megfelelően helyenként egyszerűsítették, összevonták.

Az előbbihez hasonló céllal készült az IMIT kiadványa 1925-ben: „Biblia az iskola és a család számára”. A nehéz gazdasági körülmények közepette csak két kötete (1. A Tóra, 2. A történeti könyvek) kerülhetett ki a nyomdából, ugyancsak egyszerűsített szöveggel.

Az egyes bibliai könyvek fordításai közül Singer Leó várpalotai rabbi „Zsoltárok”-fordítását emeljük ki. A kétnyelvű kiadvány Budapesten az 1920-as években, majd reprintje Izraelben az 1970-80-as években jelent meg.

Nagyobb jelentőségű kiadványt újra az Izraelita Magyar Irodalmi Társualt (IMIT) adott ki 1939-1942. között, a Hertz-féle Szentírást, vagyis a Tóra héber szövegét új magyar fordítással, s az egykori nagy-britanniai főrabbi bőséges kommentárjainak magyarításával.

E mű méltatását és a hozzáfűződő tudnivalókat Naftali Kraus tolmácsolásában olvashatjuk a most megjelent új kiadás előszavában.