A betakarítás ideje

„Mindennek megvan a kora, és ideje van minden dolognak az ég alatt” (Kohelet – Prédikátor 3:1.)

 

A zsidó népet a sivatagban az Örökkévaló táplálta és látta el mindennel, amire szüksége volt. Ám az Izraelbe való bevonulást követően megszűnt az égből hulló táplálék, a manna áldása, és a zsidóknak újra fáradságos munkával kellett termővé tenniük a földet. A korábban alapvetően állattenyésztő törzsekből mezőgazdasággal foglalkozó nép lett. Ez tükröződik a zsidó naptár körforgásában, illetve az életünk minden területét meghatározó törvényeinkben: a mezőgazdasági jellegű ünnepektől kezdve a földek pihentetésével járó hetedik, smita éven keresztül az olyan parancsolatokig, hogy a mező szélét a nélkülözőknek kell hagyni vagy hogy nem szabad egyszerre kétféle maggal vetni.

 

Zsidó ünnepek és a mezőgazdaság

A zsidó ünnepek közül több nemcsak történelmi, hanem mezőgazdasági háttérrel is rendelkezik. Ilyen például a szukkot is, amikor ideiglenes lakhelyül szolgáló sátrainkkal arra emlékezünk, hogy őseink negyven éven át sátorban laktak a sivatagi vándorlás során. Az ünnep mezőgazdasági háttere pedig az, hogy ekkor ért véget a régi Izraelben a betakarítás. Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen ősszel vonulunk ki a sátrakba. Miért nem tavasszal, amikor a kivonulást ünnepeljük, peszách után, niszán hónapban? Egy magyarázat szerint azért, mert Izrael földjén ekkor már betakarították a mező termését és leszüretelték a gyümölcsfákat. A pincéjét-padlását alaposan telepakoló, elégedett gazda talán azt gondolhatná, hogy mindez a bőség kizárólag az ő keze munkájának és erőfeszítéseinek köszönhető. Ekkor azonban beköszönt szukkot ünnepe és kényelmes otthonából az ember átköltözik a természet erőinek kitett, egyszerű sátorba, ahol rádöbben, hogy sorsa, megélhetése, mindene az Örökkévaló kezében van és az ő segítsége nélkül egy lépést sem tud tenni ebben a világban.

Amikor az Örökkévaló száműzte az első emberpárt az Édenkertből, a következő büntetést adta a férfinak:

Az embernek pedig mondta: Mivelhogy hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról melyre nézve megparancsoltam, mondván: Ne egyél arról, átkozott legyen a föld miattad, fáradalommal egyél belőle életed minden napján át. Tövist és kórót növesszen neked és edd a mező füvét. Arcod verejtékével edd a kenyeret… (1Mózes 3:17–19.)

Később azonban, miután az egész földet elpusztító özönvizet követően Noách (Noé) áldozatot mutatott be Istennek, a világ Teremtője a következő ígéretet tette:

A föld minden napján át: Vetés és aratás, hideg és hőség, nyár és tél, nappal és éjjel meg nem szűnnek. (1Mózes 8:22.)

 

Évszakok a zsidó évben

A mai „ősz” jelentésű héber sztáv – ויתש – szó a Tánáchban, a zsidó Bibliában egyetlen alkalommal fordul elő, az Énekek Énekében (2:11–12.), „tél” jelentéstartalommal:

Mert íme a tél elmúlt, az esőzés elvonult, elment; a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban…

Izraelben az év tizenkét hónapjából hét hónapon át nem esik eső. Az esős évszak szukkot után kezdődik. Az első őszi eső a jore, az utolsó tavaszi eső a málkos nevet viseli. Bár az eső természeti jelenség, Izrael földjén mégis különös, természetfölötti, mondhatjuk spirituális jelentőséggel is bír, és a világ Teremtője, Izrael földje, valamint a zsidó nép különleges, örök kapcsolatát jelképezi.

Az első eső, a jore neve az egyik értelmezés szerint annyit jelent: „tanítás”, mert – ahogy a Talmud (Táánit 6a.) mondja – ez a tél első figyelmeztető jele, ami arra tanít minket, hogy fel kell készülnünk a télre, rendbe kell hoznunk a tetőt és el kell raktározni a napon megszárított termést. Egy másik magyarázat szerint a jore azt jelenti: „átáztat, átitat”. Az első eső feltölti a szikkadt föld repedéseit, leszivárog a mélybe, átitatja a földet. A harmadik magyarázat szerint azért nevezik jorénak, ami a „lövés” jelentésű szóból is eredhet, mert – akárcsak a kilőtt nyíl – pontosan eltalálja a célját. Az az eső, amelyik nem oda, nem úgy, vagy nem akkor esik, amikor kell, inkább árt, mint használ.

 

Ősz Izraelben

Ahogy a nyári száraz forróságot felváltják a hűvösebb, esősebb napok, úgy változik a piacok kínálata is: az úton-útfélen kapható görögdinnye helyét átveszi az akár egykilós méretet is elérő, lédús mangó, szőlő helyett megjelenik a pultokon a frissen szüretelt, édes datolya, és egyre több helyen bukkannak fel az óriási halmokba rakott, kezdetben még zöld, aztán az idő előrehaladtával egyre inkább sárga, majd narancsszínt öltő citrusfélék. Érik a gránátalma is: a dekoratív, piros gyümölcsök szinte hívogatják a vásárlókat a piaci standokon. Virágzik a gyapot, felhőszerű virágai egész mezőket beterítenek. A termesztőknek igyekezniük kell: még az esős időszak érkezése előtt be kell fejezniük a gyapot leszedését. Velük párhuzamosan más termesztők is dolgoznak: céklát, salátát, répát, brokkolit, karalábét és epret ültetnek, hogy az első eső már bőségesen áztassa a palántákat.

Az égen egyre gyakrabban jelennek meg felhők. Smini áceret ünnepén esőért fohászkodunk és ettől fogva említjük imáinkban az esőt. Izraelben zájin chesvántól (chesván hó 7.), Izraelen kívül december ötödikétől vagy hatodikától fogva imádkozunk esőért. Azt mondják, hogy ha a jácintfélék közé tartozó chácáv nevű virág magasra nő, sok esőre számíthatunk a Szentföldön. Ez a növény, melynek magas szárán apró fehér virágok ülnek, egész Izrael-szerte virágzik ősszel. Virágzik a szentjánoskenyérfa is: édes illata messzire érződik, a fákat méhek egész hada döngi körül. És ahogy egyre gyakrabban takarják felhők a napot, egyre többször kell melegebb ruhát húzni, ha az ember esti sétára indul, elérkezik az olajbogyószüret ideje is, melyet az érő gyümölcs jellegzetes, főként naplemente környékén érezhető illata kísér.

 

Az olajbogyószüret

Az Izrael földjén őshonos, évszázadokon át – akár ezer évig is – élő olajfa alacsony növésű, örökzöld fa zsidó hagyományban számos helyen felbukkan. Minél öregebb a fa, vastag, ezüstös, odvas törzse annál csavarodottabb. A nemesített fa termése nagyobb, húsosabb, magasabb olajtartalmú, mint vadon növő társaié. Szövevényes gyökérzete mélyen lenyúlik a földbe, lehetővé téve a növény túlélését a forró és száraz izraeli nyarak során is. Ugyanakkor jól tűri a hideget is és sokféle talajtípushoz képes alkalmazkodni.

Bölcseink számtalanszor hasonlították a zsidó népet az olajfához, hiszen a zsidóság is mélyre ereszti a gyökereit, évezredek tóratudása és istenszolgálata táplálja és minden körülmények között túlél. Vannak, akik azt mondják, hogy az Édenkertben levő tudás fája olajfa volt. Az olajbogyó Izrael hét termésének egyike, vagyis különleges státusszal rendelkezik. Fogyasztása előtt „boré pri háec” – aki a fa gyümölcsét teremtette – áldást mondunk, utána pedig a hét termés különleges utóáldása következik.

Az olajbogyó kezdetben zöld, éretten sötétlila, nyersen ehetetlenül keserű terméséből olajat vonnak ki vagy különböző eljárásokkal (savanyítás, olajban pácolás) teszik fogyaszthatóvá. Az alábbiakban olajbogyós menüt mutatunk be Izrael e különleges gyümölcsének felhasználásával: salátát, mártogatóst, kenyeret és főételt. Ráadásként pedig igazi ínyencséget: házilag eltett olajbogyót. Ha sikerül hozzájutniuk nyers olajbogyóhoz, feltétlenül érdemes kipróbálni!

 

Olajbogyós mártogató

párve, tojás- és gluténmentes

Hozzávalók: 1 doboz zöld vagy fekete olajbogyó, alaposan leszűrve;

3 gerezd fokhagyma; 1-2 ek. olívaolaj

A hozzávalókat aprítógépbe tesszük, és a gépet pulzálva működtetve egységes masszává turmixoljuk az egészet. Készíthetünk simább vagy darabosabb krémet. Olajbogyókkal vagy petrezselyemlevéllel díszítve tálaljuk.

Fejes saláta reszelt sárgarépával és olajbogyóval

párve, tojás- és gluténmentes

Hozzávalók: 1 fej saláta; 5-6 szál újhagyma; 2 sárgarépa; 6 ek. magozott, szeletelt zöld olajbogyó; 1 gerezd fokhagyma; ½ kígyóuborka; 2 ek. olívaolaj; 2 kk. citromlé; só, bors, őrölt koriander, ízlés szerint (érdemes figyelembe venni, hogy az olajbogyó sós)

A salátát vízbe áztatjuk, majd a leveleket egyenként megvizsgáljuk fény ellenében, nincs-e rajtuk bogár. A répát lereszeljük, az újhagymát vékonyan felkarikázzuk. Az uborkát nagyon vékonyra szeleteljük, a fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük vagy nagyon apróra daraboljuk. A zöldségeket nagy tálba tesszük, meglocsoljuk az olajjal és a citromlével, megfűszerezzük, alaposan összekeverjük és máris tálaljuk.

Olajbogyós lilahagymás kenyér

párve, tojásmentes

Hozzávalók: 6 pohár teljes kiőrlésű liszt (lehet fehér is); 1 kocka élesztő; másfél pohár víz; 5 ek. olívaolaj; 2 kk. élesztő; egy pohár magozott, szeletelt konzerv olajbogyó; 1 fej lila hagyma; 2 ek. felaprított friss korianderlevél vagy egy kk. szárított szurokfű (oregánó)

Az élesztőt feloldjuk egy pohár vízben. A lisztet leszitáljuk, a hagymát apróra vágjuk. A koriandert vízbe áztatjuk, majd miután megbizonyosodtunk arról, hogy nincsen benne bogár, felaprítjuk. A hozzávalókat tálba tesszük, összegyúrjuk, és alaposan megdagasztjuk. Lágy, rugalmas tésztát kell kapnunk. Szükség esetén adjunk még lisztet a tésztához. Kiolajozott tálban, letakarva egy órán át kelesztjük, átgyúrjuk, majd egy újabb félórányi kelesztés után két részre osztjuk a tésztát. Egy-egy kerek, vagy hosszúkás cipót formálunk belőlük, a cipókat késsel néhányszor bevágjuk, és újabb félórányi kelesztés után, 180 fokon 35-40 perc alatt megsütjük a kenyereket. Szeletelés előtt hagyjuk kissé kihűlni.

Olajbogyós csirke

húsos, glutén- és tojásmentes

Hozzávalók: 6 gerezd fokhagyma; 4 ek. olívaolaj; 8 csirkecomb; 1 doboz konzerv olajbogyó (lehet zöld, fekete, vagy vegyesen); 3 paradicsom meghámozva; bors

Az apróra vágott fokhagymát az olajon megfuttatjuk, majd a csirkecombokat is átsütjük rajta. A paradicsomokon X alakú bevágást ejtünk, majd egy percre forró vízbe tesszük, hogy a héját könnyen le lehessen húzni. A meghámozott paradicsomot feldaraboljuk és a lecsöpögtetett olajbogyóval együtt a láboshoz adjuk. Megborsozzuk. (A konzerv olajbogyó magas sótartalma miatt nincs szükség több sóra.) Egy-másfél órán át főzzük lassú tűzön, fedél alatt, forrón tálaljuk.

Ráadás:

Olajbogyó citromos-sós lében

párve, tojás-, és gluténmentes

Hozzávalók: nyers olajbogyó; víz; ecet; durva szemű só; citrom; fokhagyma; erős paprika; olívaolaj

Az olajbogyókat átválogatjuk. Amelyik lyukas vagy más jelekből nyilvánvaló, hogy kártevő támadta meg, kidobjuk. Mozsár, vagy egy egyszerű kő segítségével minden egyes szemet kissé megroppantunk. Egy másik lehetőség egyesével, hosszanti irányban éles késsel bevágni a szemeket. A szemeket megfelelő méretű tálba tesszük, és annyi vizet teszünk rá, amennyi bőségesen ellepi. A vizet naponta, legfeljebb kétnaponta cseréljük a bogyókon legalább egy-másfél héten át. Ezt követően a bogyókat még egyszer átmossuk, és minél szorosabban tiszta, jól záródó fedelű üvegekbe töltjük. Fokhagymagerezdeket, citromkarikákat, és erős paprikából vágott szeleteket szórunk az olajbogyó szemek közé, majd elkészítjük hozzá a folyadékot: tíz rész vízhez egy rész sót adunk és alaposan összekeverjük. Amikor a só teljesen feloldódott, az üvegekben levő gyümölcsre töltjük a folyadékot úgy, hogy a bogyók teljes egészében víz alatt legyenek. Ezután vékony sugárban extra szűz olívaolajat csorgatunk rá, amíg egy fél centiméter magasságú olajréteg nem fedi az üvegünket. Ekkor szorosan lezárjuk a befőttes üveget és legalább egy hónapnyi izgatott várakozás következik. Hónapokig eláll, de a már megbontott üvegeket érdemes hűtőszekrényben tárolni.