A Báál Sém Tov nászajándéka

Volt egyszer egy jómódú zsidó fogadós, aki két árvát – egy fiút és egy lányt – fogadott magához, hogy ellátás fejében nála szolgáljanak. Amikor elég idősek lettek, a fogadós úgy gondolta, hogy összeházasodhatnának. Az árvák elfogadták a javaslatot, a fogadós pedig pénzt adott nekik, hogy megvegyék mindazt, amire szükségük van.

A jegyespár el is indult, hogy megvegyék a legfontosabb dolgokat. Amikor a városba értek, hatalmas felbolydulás fogadta őket: egy szegény zsidó család nem tudta kifizetni a földesúrnak a tartozását, ezért tömlöcbe zárják őket, hacsak délutánig valaki ki nem fizeti a tartozásukat. A jószívű pár gondolkodás nélkül átadta a családnak minden pénzüket. Az összeg éppen elegendő volt ahhoz, hogy kiváltsák magukat, a két árva azonban dolgavégezetlenül tért vissza a fogadóba.

Amikor megérkeztek, látta a fogadós, hogy nem vettek semmit, ám jót cselekedtek a pénzzel. Ezért aztán újabb összeget adott nekik és a környékbeli zsidókat mind meghívták a nagy eseményre.

Amikor eljött az esküvő napja, váratlanul egy szekér állt meg a fogadó előtt. A kocsiról egy csoport szakállas-pajeszos zsidó kászálódott le, a Báál Sém Tov tanítványai. Végül maga a mester is leszállt, és a vőlegény elé állt: „A nagybátyád vagyok” – mondta. „Hallottam, hogy ma van az esküvőd napja, és azért jöttem, hogy megörvendeztesselek”. Utána az egyik tanítványa következett: „A menyasszony nagybátyja vagyok” – jelentette ki. A következő a vőlegény unokatestvére volt, utána pedig a menyasszony unokaöccse… A vőlegény csak úgy kapkodta a fejét az ismeretlenek láttán, akik most mind eljöttek, hogy megörvendeztessék az ifjú párt.

Csodálatos esküvő volt! A Báál Sém Tov és tanítványai mesterien értettek az újdonsült házasok megörvendeztetéséhez, átszellemülten énekeltek és táncoltak késő estig. Amikor a ceremóniamester – ahogy akkoriban szokás volt – bejelentette az ajándékokat, megkérdezte a Báál Sém Tovot is, hogy mit hozott magával. „A földesúr egyik faluját adom nekik” – mondta, és megnevezte a falut. Az emberek nevetni kezdtek, és biztosak voltak abban, hogy a mester csak tréfálkozik, hogy ezzel is megnevettesse a fiatalokat.

Hanem a tanítványok sorban egymás után szólásra emelkedtek, az egyik a földesúr malmát, a másik a falu határában kanyargó folyót, a harmadik a közelben húzódó erdőt adta nekik. A vendégek hasukat fogták, úgy kacagtak, de a tanítványok láthatólag komolyan gondolták az ajándékozás dolgát.

Eltelt néhány hét. A fogadós azt javasolta az ifjú párnak, hogy nyissanak egy saját fogadót az egyik közeli faluban, ő állja a költségeket. Így is lett. Nem sokkal ezután, egy jeges téli éjszakán kopogtattak a fiatal pár házának ajtaján. Ajtót nyitottak, és meglepetésükre a földesúr egyik szolgája állt az ajtónyílásban. „Vadászni voltam a földesúr egyetlen fiával, árokba borult a kocsijával, sehogy se tud kikászálódni. Láttam az ablakból kiszűrődő fényt, gyorsan idefutottam, és remélem, hogy segítetek nekem megmenteni az uraság imádott fiát!” – hadarta.

A fiatal férj nem tétovázott, már indult is ki a jeges hóesésbe, hogy megmentse a fiút. Hamarosan az otthonába vezette az átfagyott fiatalembert, forró teát, száraz ruhát és meleg ágyat adott neki. Másnap reggel a fiú és a szolga hazatért. Óriási volt az öröm, amikor megérkeztek! Orvost hívtak, ágyba dugták az alaposan meghűlt úrfit, és amikor teljesen felgyógyult, hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletére. A földesúr mindenkit meghívott, akit csak tudott, a fiatal fogadós, az egykori árva szolgáló pedig főhelyet kapott. A földesúr felállt, és bejelentette, hogy szeretné megajándékozni fia megmentőjét. Először is nekiadja a falut! És a malmot. Az erdőt és a folyót. A vendégek követték a példáját, drágaságokat, ékszereket adtak a díszvendégnek, míg végül minden, amit a Báál Sém Tov és tanítványai neki ígértek az esküvőjén, valóban az övé lett. Ez lett a jutalmuk azért, mert megmentették bajba jutott zsidó testvéreiket a tömlöcből!