A 613. parancsolat

Az, hogy a Tórában 613 parancsolat található, közismert tény. Sokan tudják azt is, hogy a „szaporodjatok és sokasodjatok” az első micva, ami Mózes öt könyvében szerepel. De azt, hogy mi az utolsó parancs, csak nagyon kevesen tudják. A két új budapesti Tóra elkészültének tiszteletére a 613. parancsot járjuk körül.  Naftali Deutsch írása

 

Az első Tóra

A Tóra 613., utolsó parancsolata így szól (5Mózes 31:19.): „És most írjátok föl magatoknak ezt az éneket és tanítsd meg rá Izrael fiait, tedd azt a szájukba, hogy legyen számomra ez ének tanúnak Izrael fiai ellen”. Rási, Náchmanidész és más bölcsek magyarázata szerint e parancsolat lényege, hogy a felszólítás után nem sokkal következő Háázinu szakaszban található dalt kötelessége minden zsidónak lemásolni. A Talmud (Nedárim 38a.) magyarázata szerint azonban a felszólítás az egész Tórára vonatkozik, mert az csak akkor lehet „tanú Izrael fiai ellen”, ha az összes parancsolatot tartalmazza. Maimonidész is azon az állásponton volt, hogy nem csak a Háázinu szakaszt, hanem Mózes mind az öt könyvét, a maga teljességében kell lemásolni, mert a Talmud (Gitin 60a.) rendelkezése értelmében tilos csupán egy-egy szakaszt lemásolni a Tórából, mindig a teljes tekercset kell leírni.

Az első zsidó, aki teljesítette ezt a parancsot, természetesen maga Mó­zes volt, nem sokkal a halála előtt. Erről ez áll a Tórában (5Mózes 31:24-26.): „És volt, midőn végzett Mózes az­zal, hogy fölírja e tannak szavait könyvbe, mind­végig, akkor megparancsolta Mózes a levitáknak, akik viszik az Örökkévaló szövetsé­gének ládáját, mondván: Vegyétek a tannak könyvét és tegyétek azt az Örökkévaló, a ti Istenetek szövetségének ládája mellé, hogy ott legyen tanúnak ellened”. Az első teljes tóratekercset tehát a frigyládába he­lyezték, a kőtáblák mellé, ahogy a mai napig a frigyládára emlékeztető tóraszekrénybe helyezzük a tóratekercseket a zsinagógákban.

 

A királyok Tórája

A Tóra lemásolásának parancsáról még egy helyen olvashatunk (5Mózes 17:18-19.): „És lesz, midőn majd ül királyi trónján, írja le magának a tannak másolatát egy könyvbe, abból, mely a levita papok előtt van. Legyen nála és olvassa azt életének minden napjain át, hogy megtanulja félni az Örökkévalót, az ő Istenét, hogy megőrizze a tannak minden szavát és a törvényeket, hogy megtegye azokat”. A Talmud (Szánhedrin 21b.) szerint a Dávid trónján ülő uralkodónak két Tórát kellett írnia: egyet, amit mindig magánál tartott és egy másikat, melyet a kincstárban őriztek.

 

A 613. parancsolat a gyakorlatban

E parancsolat teljesítésének módjáról megoszlik bölcseink véleménye: vannak, akik szerint szó szerint kell értelmezni a micvát, és így minden zsidó férfi számára kötelező, hogy egy új tóratekercset írjon, mások, mint például a 750 évvel ezelőtt élt neves tudós, Rábénu Áser ben Jechiél, másnéven a ROS, úgy vélte, hogy mivel az emberek már nem tóratekercsből, hanem könyvekből tanulnak, e parancsolatnak eleget te­hetünk azzal, ha a Tóra szövegét és annak magyarázatát tartalmazó könyveket vásárolunk.

Ha ezen utóbbi felfogást fogadjuk el, belátható, hogy könnyűszerrel teljesíthető a Tóra 613. parancsolata, hiszen napjainkban könnyen beszerezhető – akár magyar nyelven is – számtalan, a Tórát magyarázó könyv. Ha azonban meg szeretnénk felelni az első vélekedésnek is, tehát egy valódi, kóser állat bőrére, kézzel készült, új tóratekercset szeretnénk megírni, már nehezebb dolgunk van. Először is, meg kell vizsgálnunk, hogy mi a tórai előírás lényege: egy tóratekercs birtoklása, vagy annak megírása. A Talmudot tanulmányozva azt láthatjuk, hogy bölcseink többsége egy új tekercs megírásaként magyarázta a micvát. A Szánhedrin traktátusban (21b.) Rává ezt mondja: „Még ha valaki örö­költ is egy tóratekercset atyáitól, akkor is mic­va, hogy saját maga is írjon egyet, ahogy [a Tórában] áll: „írjátok föl magatoknak ezt az éneket”. A Menáchot traktátusban (30a.) Ráv Séset a következőt állítja: „Aki csak egyetlen betűt is kijavít [egy tóratekercsben], az olyan, mintha maga írta volna [az egészet]”. Ugyanezen az oldalon áll Jehosuá bár Ábá rabbi véleménye is (aki a Ráv álláspontjára támaszkodó Gidel rabbit idézi): „Aki a piacon vásárol egy tóratekercset, az olyan, mintha egy micvát lopott volna a piacról, ha azonban maga írja, az olyan, mintha a Színáj-hegyen kapta volna”.

 

Ha valaki nem tud Tórát írni…

Maimonidész is úgy rendelkezik Misné Torá című törvénykódexében (A tfilin, a mezuza és a tóratekercs törvényei 7:1.), hogy a parancsolatot egy új Tóra megírásával teljesíthetjük. Utal arra a – leginkább feltételezhető – esetre is, ha nem vagyunk annak a tudásnak és gyakorlatnak a birtokában, hogy magunk írjuk meg a tóratekercset: ez esetben egy hozzáértő szoferhez, azaz hivatásos tóramásolóhoz fordulhatunk, hogy megbízottunkként ő tegyen eleget a micvának a mi nevünkben.

Ezzel együtt Rási és a Vilnai Gáon véleménye az, hogy bár a lehető legtökéletesebb módon egy új Tóra megírásával (vagy megíratásával) teljesíthetjük a parancsolatot, ha valaki örököl vagy vásárol magának egy tekercset, eleget tett a kötelességének. A Sulchán Áruch (Jore Déá 270. fejezet) is elfogadja ezt az érvelést, ám hozzáteszi, hogy ebben az esetben a tulajdonos javítson ki egy betűt a tekercs­ben, hiszen Ráv Séset fent említett véleménye alapján ez olyan, mintha egy teljes tekercset megírt volna.

 

De mibe kerül egy Tóra?

Nem elhanyagolható szempont, hogy e parancsolat teljesítése különösen nagy költségekkel jár. Egy tóratekercset megírni rendkívül nagy munka, s ennek ára van: manapság Izraelben átlagosan 100.000 sékelt (8.5 millió forint) kell egy kész tóratekercsért fizetni. Az ár természetesen lehet ennél valamivel alacsonyabb, vagy akár sokkal magasabb is. Számít az adott szofer (Tóramásoló) szakértelme, ismertsége, illetve az is, hogy milyen betűtípust használt: a valamivel egyszerűbb formájú szfárádi betűkkel, tehát gyorsabban megírt Tórák ára mintegy 20 százalékkal alacsonyabb az askenázi betűtípussal készült társaikénál.

Mivel a legtöbb embernek nincs lehetősége ennyi pénzt előteremteni e célra, elterjedt, hogy többen összeállnak, és együtt teljesítik e parancsolatot. Erről a megoldásról eltérő véleményeket alakítottak ki bölcseink. Akik ellenzik ezt a szokást, azzal érvelnek, hogy a Tóra kihangsúlyozza: „írjátok fel magatoknak”, azaz mindenki saját maga, egyedül teljesítse az előírást. Így vélekednek azon rabbik is, akik szerint a tóratekercs birtoklása a lényeg, és nem a megírása. Számos bölcs azonban elfogadja és szorgalmazza azt a gyakorlatot, hogy többen – akár több százan – összeállva, a betűket akár egyenként megvásárolva írassanak új tóratekercset. Napjaink nagyjai, mint a Lubavicsi Rebbe, Moshe Feinstein rabbi, Ovádjá Joszef, volt izraeli főrabbi és Smuel Wosner rabbi mind ez utóbbi vélemény mellett álltak ki.

 

A Rebbe álláspontja

A Lubavicsi Rebbe érdekes megfigyeléssel is alátámasztotta ezt az álláspontot: felhívta a figyelmet arra, hogy sehol sincs feljegyezve, hogy a zsidó nép tömegesen írt volna tóratekercseket e parancsolat elhangzása után, és a későbbi korokból sem maradt ránk információ arról, hogy nagy számban írtak vagy írattak volna a zsidók tóratekercseket. A Rebbe arra is rávilágít, hogy manapság a tóratekercseket arra használjuk, hogy a zsinagógai szertartások során felolvassunk belőlük a közösségnek. Így tehát a közösség tulajdonában lévő Tórán keresztül is eleget teszünk a kötelezettségünknek. Aki tagja az adott közösségnek, az egyben résztulajdonosa is az adott közösség birtokában lévő Tóráknak. Sőt, amikor felhívják a Tórához, hogy olvasson belőle (vagy valaki más olvasson a nevében), akkor úgy tekintjük, hogy ideiglenesen ő a tekercs egyedüli tulajdonosa.

Ezzel együtt a Rebbe azt is hangsúlyozta, hogy a micva lényege elsősorban nem a tulajdonlás, hanem újabb és újabb tóratekercsek megírása. Ennek érdekében több kampányt is indított, hogy minél többen vásároljanak egy-egy betűt, s ezáltal ne csupán e parancsolatnak tegyenek eleget, hanem kifejezzék a zsidó nép egységét és összetartozását is.

 

A cikk az Egység 123. számában jelent meg.