Köves Slomó Rabbi a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
forrás: Breuerpress International
“Magyarországot most úgy képzelem, hogy annak … minden népei az asztal körül vannak és védelmezik az utolsó csepp vérig. Oldalt áll azonban egy néposztály, amely szintén védte a kincsekkel teli asztalt, pedig az ő becsülete nincs az asztalon. Ha a zsidó nép ott van a csatatéren és ontja a vérét egy hazáért, melynek ő még nem kijelentett polgára, az igazság kívánja, hogy a Nemzetgyűlés kijelentse a zsidók is a hazának polgárai… a többiek egyenlők.
Szemere Bertalan, miniszterelnök 1849
Általánosan közismert tény, hogy a zsidóvonatkozású tisztektől minden parancsnok szabadulni akar. Ma az egész magyar társadalom a leghatározottabb módon állást foglalt a nem tiszta keresztény származású egyénekkel szemben. Egyenesen a honvédség tekintélyét sérti, hogy még mindig szolgálnak a honvédségben olyan tisztek, akikben, vagy feleségükben zsidó vér van.
A Honvédelmi Minisztérium állásfoglalása – 1942
A vészkiálltás, mely Magyarország Rónáin és bércein végighangzott, hogy a haza veszedelemben van… engem a szegény nyomorban sínylődő bóhert is felvillanyozott. Én ugyan mostoha gyermeke voltam e hazának megfosztva minden politikai és polgári jogtól, lenézve, megvetve, de én szerettem a hazámat. És sietve vittem fiatal életemet a haza oltárára… azon zászló alá, melyre a legszentebb eszme volt felírva: szabadság, egyenlőség, testvériség.
Hoffman Adolf, Nyíregyházi lakos – 1848
Az egyik lónak leszakadt a tartószíja. Ekkor az őrmester leugrott a szekérről és nekiment az egyik lapátosnak. – Zsidó ide a nadrágszíjadat!- üvöltötte. Az csak állt ijedtében felelni sem tudott. Az őrmester fellökte és rátaposott, előkapta revolverét. – Az atyátok úristenit meg fogtok dögleni mind! – rikoltotta.
Baráth Endre, munkaszolgálatos – 1943
Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt emlékező közösség! A felolvasott idézetek a magyar nemzet két jelentős forduló-pontjáról, a negyvennyolcas szabadságharcról és a második világháború idejéből adnak tudósítást. Mind két időszak a nemzet nagy kihívása volt. Szorult helyzet, próbatétel, küzdelem. De a próbára adott válasz, merőben eltért egymástól. Az egyik próbatétel egymás felé fordította a nemzet-közösség tagjait, a másikat viszont, az egymás ellen fordulás, a kirekesztés, a jogfosztás jellemezte.
Az egyik, mint egyetlen újkori nemzeti becsületünk, a másik mint nemzetünk szégyenfoltja vésődött emlékezetünkbe.
Az egyik, a nemzet születését, a másik a nemzet halálát hozta magával.
Mert az a nemzet, az a közösség, mely tagjait, faji, származási alapon jó és rossz, érdemes és érdemtelen polgárokra, fegyveres és lapátos hon-védőkre sőt emberekre és állatokra osztja, nos az ilyen közösség, halálra van ítélve. Az ilyen nemzet, ahhoz a beteg emberhez hasonlítható, melynek immunrendszere saját sejtjei, saját teste ellen fordul. Az ilyen nemzetnek nincs jövője.
Így tanította Jeremiás a zsidó nemzetnek is több mint kétezer éve:
Ha javítva megjavítjátok útjaitokat és cselekedeteiteket, ha csakugyan igazságot tesztek ember és felebarátja között, jövevényt, árvát és özvegyet nem fosztogattok és ártatlan vért nem ontatok e helyen… akkor lakoztatlak benneteket e helyen, azon országban, melyet őseiteknek adtam öröktől fogva mindörökké. (Jeremiás 7.)
Hetven év telt el a borzalmak óta. És ma együtt vagyunk, együtt emlékezünk. Teli fájdalommal és teli reményekkel. Együtt emlékezünk, és együtt imádkozunk, hozzád Teremtő Isten, ribono sel olám, aki minden embert saját képmásodra teremtettél. Együtt fohászkodunk hozzád, és kérünk arra, segíts nekünk a fájdalom ellenére őszintén emlékezni. Úgy emlékezni, hogy a közös emlékezés ne egymás iránti gyűlöletet, hanem tanulságokkal teli tapasztalatokat, és egy biztosabb jövőt adjon nekünk.
Ma, amikor egy szabad – de megint csak sok próbatétel előtt álló – országban élünk, segíts hogy a múlt tapasztalataiból merítve felismerjük a támadó autoimmunt, és ne hagyjuk terjeszkedni. Ne hagyjuk, hogy ez a betegség jó és rossz polgárokra, megbízható és kockázatot jelentő nemzetiségűekre, emberekre és állatokra osszon bennünket. Szívek ismerője, tudjuk a felelősség mindig a miénk, csak arra kérünk, adj erőt ehhez a felelősséghez!”
Minden halott és minden áldozat emlékére szóljon Dávid zsoltárosunk reménnyel teli fohásza és utána a kádis, a halotti ima, amelyre állva válaszolunk ámennel. Legyen ez az ima egyben külön emléke Fuchs Pálnak, apai nagymamám első férjének, és Erdős Ernőnek anyai nagyapám bátyjának, valamint Lőwi Jánosnak, magyardombegyházi zsidó kereskedőnek, akik a doni akna mezőkön adták vissza lelküket a Mindenhatónak:
Zsoltár Dávidtól.
Az Örökkévaló a pásztorom, nincs hiányom.
Pázsitos réteken heverésztet engem, nyugodalmas vizekhez terelget engem.
Lelkemet felüdíti, vezet engem az igazság ösvényén, az ő neve kedvéért.
Ha járok is homálynak völgyében, nem félek bajtól, mert te vagy mellettem; botod és istápod – azok vigasztalnak engem.
Terítesz számomra asztalt, szorongatóimnak előtte, bekened olajjal fejemet, serlegem telis-tele.
Csupa jóság és szeretet követne engem éltem minden napjaiban, és ülök az Örökkévaló házában hosszú életen át.
Jiszgádál…