A tervek szerint októberben, a nagy ünnepek után indulhat a munka az olasz városban, ami három évig tart majd.

Már csak a városi tanács végső jóváhagyására várnak a bővítést is magában foglaló felújítással, de ez gyakorlatilag formalitás. A tervek ismertetésén jelen volt Velence polgármestere, a zsidó közösség elnöke és a múzeum igazgatója is.

A múzeumot 1953-ban alapították az egykori gettó főterén, ahol rituális tárgyakat és más, a zsidósághoz kapcsolódó alkotásokat mutattak be. A területen található öt zsinagóga közül három látogatható, ezek csaknem 500 évesek – olvasható a jewish-heritage-europe.eu beszámolójában.

Marcella Ansaldi a múzeum igazgatója kifejtette: a velencei zsidó gettó öröksége nem csak az épületekben és művészeti alkotásokban keresendő, hanem egy történet, ami emberekről, a kissebségekről szól. Az új múzeumban ezeket a mikrotörténeteket is be akarják mutatni.

A múzeum bemutatóterét 1200-ról 2000 négyzetméterre növelik. Az épület szerkezetét megerősítik, korszerűsítik a fűtési rendszert, légkondicionálást is beszerelnek. Bővül a kávézó, a könyvesbolt, új oktatási tereket alakítanak ki, és fejlesztik a zsidó közösségi könyvtárat. Két belső lift segítségével az épületet akadálymentesítését is megoldják.

A felújítás közben a múzeum látogatható lesz, az ideiglenesen lezárt részek helyett más tereket nyitnak meg a gettó területén.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

Megszakítás