1935. szeptember 15-én (akkor elul 17-én), vasárnap lélekemelő szép ünnepséget tartott a Rákoshegyi Orthodox Izraelita Hitközség. Kettős ünnepe volt ez a rákoshegyi zsidóknak, hiszen gyönyörű, art deco stílusú zsinagógát avattak és a közösség élére új rabbit is kaptak.
A zsinagógaavatót egybekötötték a hitközség első – és sajnos utolsó – rabbijának beiktatásával. Az ünnepséget Duschinszky Mihály rákospalotai rabbi vezette, ő iktatta be a Mándoki születésű Friedmann Salamon rabbit a helyi rabbiszékbe, hogy az ott élő majdnem ötszáz zsidó ember lelki vezetője legyen.
A rákoshegyi zsidók gyarapodásának itt is a vészkorszak kegyetlensége vetett véget. Friedmann rabbit a közösség nagy részével együtt Auschwitzban pusztították el. A kevés túlélő nagy erőfeszítések árán, de újból használatba vette a sok önfeláldozás árán épült zsinagógájukat, mely bár nagyobb háborús károkat nem szenvedett, a belső tér és a színes ablakok megsemmisültek.
Aztán a helyi zsidó hitközség elnéptelenedésével, még a hatvanas évek elején a Magyar Tudományos Akadémia vásárolta meg az épületet és 1966-tól könyvraktárként hasznosította. 1997-ben a rákoshegyi baptista gyülekezet vette meg az egykori zsinagógát, azóta az ő templomuk.
Források:
Hódos Mária, „Rákosmente zsinagógái…”, Rákosmenti Múzeumi Estek, 2009. 4. évf. 3. szám, 6–7. old. „Centenáriumot ünnepelt a rákoshegyi baptista gyülekezet”, Hírhozó, 2005. 15. évf. 11. szám, 9. old. „Hirek – Templomavatásos rabbiinstalláció.”, Zsidó Ujság, 1935. 11. évf. 36. szám, 10. old. |
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.