A könyvtár zsidó anyaggal foglalkozó osztályán régi kéziratokat, ritka könyveket, jiddis újságok példányait és XIX. századi fotóalbumokat őriznek, melyeket most már távolról is megtekinthetnek az érdeklődők, egy új digitális kiállítás keretében – írja a Jewish News.

Az anyag átválogatását és digitalizálását a David Berg Alapítvány finanszírozta. A két évig tartó munka során a zsidó gyűjtemény kurátora, Lyudmila Sholokhova 250 ezer tárgyat tekintett át, majd százat választott ki a teljes anyag reprezentálására.

„A célom az volt, hogy olyan tárgyakat emeljek ki, melyek bemutatják a gyűjtemény sokszínűségét térben és időben. Olyan tárgyakat választottam, melyek tetszetősek és érdekes történetet beszélnek el. Az Egyesült Államok zsidó közösségének bemutatása további fontos szempont volt a válogatás során”

– mondta Sholokhova.

A kiállítás elbeszéli a New York-i közkönyvtár zsidó részlegének születését is, melyet egy tehetős bankár, Henry Schiff alapított a múlt század elején. Adományából zsidó témájú könyveket vásároltak és felvettek egy könyvtárost. Később, amikor a könyvtár új épületbe költözött, a zsidó részleg saját olvasótermet kapott. A kiállításhoz összeválogatott fotók a múlt századi New York pezsgő zsidó életét beszélik el, az utcákat járó alkalmi árusoktól az elegáns Eldridge zsinagógán át a kóser éttermek és zsidó üzletek soráig. A fényképek mellett számtalan zsidó újság, kiadvány, programfüzet és térkép mutatja be a város zsidó közösségének rendkívül gyors fejlődését, illetve gazdag kulturális életét.

A gyűjtemény külön foglalkozik a sok száz éves kéziratokkal, illetve a könyvnyomtatás feltalálását követően publikált első zsidó könyvekkel, a világ különböző pontjain szétszóródott zsidó közösségek történetével, illetve zsidó művészeti alkotásokkal.

„Rendkívül nehéz feladat volt nyolcszáz év zsidó történelmét néhány tucat tárgyba sűríteni.

A digitalizálás nagy előnye – amellett, hogy így sokkal többen tekinthetik meg a gyűjteményt – a kéziratok és fotók kinagyíthatóságának lehetősége, mert így korábban ismeretlen részletekre bukkanhatnak a kutatók.

Ha valakinek pedig nem elég az online látogatás, időpontegyeztetés után személyesen is megtekintheti a kiválasztott tárgyakat a könyvtárunkban” – mondta Sholokhova.

 

Megszakítás