Gádi Eisenkott vezérkari főnök döntése értelmében Ejál Mose Kárim rabbi lesz a hadsereg új főrabbija, aki hat év után váltja Ráfáel Perec rabbit e fontos tisztségben.

Az 57 éves Kárim rabbi korábban egy különleges ejtőernyős alakulat parancsnokaként szolgált. Kinevezésével egy időben ezredesből dandártábornokká léptették elő.

Kárim rabbi Givátájimban nőtt fel, egy haszid családban és a Bnéj Ákiva mozgalomhoz tartozó Nechálim jesivában tanult. 1975-ben vonult be az ejtőernyősökhöz, ahol később egységparancsnokká nevezték ki.

Ezt követően eltávozási időt kért, hogy a neves Merkáz HáRáv jesivában a tóratanulásnak szentelhesse magát.

A volt és a leendő katonai főrabbi
A volt és a leendő katonai főrabbi
1981-ben az ejtőernyősök tábornoka személyesen kérte, hogy térjen vissza egységéhez, és ő vezesse katonáit az első libanoni háborúban. A háború után Kárim rabbi a Cáhál elitegységének tartott Szájeret Mátkálhoz került tiszti beosztásban, majd az ejtőernyősök egy különleges egységének lett parancsnoka. Leszerelése után alezredesként tartalékos állományban maradt.

Ezt követően a rabbi az Áteret Kohánim jesiva katonai előkészítő programját vezette, és könyvet publikált a zsidó jog katonaságot érintő területeiről. Ezt követően visszatért a hadsereg kötelékébe, de ezúttal a katonai rabbinátusban tevékenykedett. Ő egyike azoknak a rabbiknak, akik ellenzik, hogy nők is tagjai lehessenek harcoló alakulatoknak.

Dávid Lau, Izrael askenázi főrabbija örömét fejezte ki a kinevezés kapcsán. „Kárim rabbi teljes mértékben alkalmas a pozícióra. Elhivatott, népszerű vezető, aki előrébb viszi a tábori rabbinátus működését, és megszenteli Isten nevét” – mondta.

Megszakítás