„Mindenem, amim ma van – a gyerekeim, az unokáim és dédunokáim – neked köszönhetem” – mondta a 90 éves Marcel Levy annak a férfinak, aki egykor segített neki kiszabadulni a haláltáborból.

Megindító pillanatokat örökítettek meg azon a videón, amely akkor készült, amikor a Coloradóból származó veterán újra találkozott azzal a holokauszt-túlélővel, akinek kiszabadításában segédkezett 71 évvel ezelőtt Németországban – olvasható az ABC News oldalán.

A 94 éves Sid Shafner (képünkön középen) múlt héten Izraelben és Lengyelországban járt, ahol kitüntetést vehetett át a dachaui koncentrációs tábor közel 30 000 fogvatartott felszabadításáért végzett munkájáért. Az akkor 23 éves fiatalember egyike volt azoknak az amerikai katonáknak, akik elsőként léptek a haláltábor területére. A férfi máig emlékszik arra a pillanatra, amikor egy 19 éves fogoly, Marcel Levy eléjük állt.

talalkozas_szovegbe

„Sid elmesélte, hogy a konvojukat megállította egy Marcel nevű zsidó” – idézte fel Peter Weintraub, a találkozó szervezője és az Friends of the Israel Defense Forces nevű szervezet vezetője. „Marcel azt mondta neki jiddisül: muszáj letérnetek az utatokról és kerülőt tenni, hogy segítsetek rajtunk – amit meg is tett”.

Találkozásukat követően a két férfi hamar szoros kapcsolatba került és nagyon jó barátokká váltak. Két évtized után múlt héten ismét láthatták egymást. „Mindenem, amim ma van – a gyermekeim, az unokáim és dédunokáim – neked köszönhetem, Sid” – mondta Levy.

zsido.com

 

Képek forrása: ABC News

Megszakítás